„A kijárási korlátozásnál nem gondoltak a falvak boltjaira és fiókpatikáira” – panaszkodnak az ott élők

Kis-Magyarország

A korlátozott nyitva tartás miatt falvakban működő élelmiszerboltok és patikák esetében gondot okoz az Orbán Viktor által pénteken bejelentett kijárási korlátozás. „A jogszabályt pontosítani kell” – mondta a Narancs.hu-nak a Magyar Gyógyszerész Kamara országos titkára.

Kétezer fő alatti népességgel rendelkező Békés megyei apró településekről, így Ecsegfalváról, Gesztről, Gerláról, Mezőgyánból és Kötegyánból többen keresték meg munkatársunkat azt követően, hogy péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a kijárási korlátozásról szóló március 28-tól érvényes és egyelőre április 11-ig szóló rendeletet.

A jogszabály azon passzusa keltett értetlenséget és néhol riadalmat a kisebb falvakban élőkben, hogy a benne foglalt intézkedések szerint a 65. életévüket betöltött személyek védelme érdekében ők csak 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, drogériákat, gyógyszertárakat. Ám az ország több mint ezer kistelepülésén az élelmiszert árusító boltok hétvégén csak délelőtt, míg több száz helyen a fiókpatikák részleges nyitva tartás mellett néhány órára csak délelőtt, vagy csak délután vannak nyitva.

Falusi patika Egerváron

Falusi patika Egerváron

 

Közbeszól a falusi valóság

Többeknek az a félelmük, hogy a 65 év alattiak így hétköznapokon nem tudnak élni a helyi fiókgyógyszertár szolgáltatásával, míg hétvégén a helyi ABC-be sem léphetnek be. Néhány telefonálónk éppen ezért a mai magyar falusi valósággal számot nem vető, kapkodó, átgondolatlan intézkedésről beszélt a Narancs.hu-nak.

„Mindez egyelőre valóban gondot jelent, a jogszabályt pontosítani kell, és erre a szakma haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket” – mondta portálunknak Sándor Csaba, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos titkára, aki a Békés megyei Dobozon működtet gyógyszertárat és Gerlán egy fiókpatikát, amely eddig reggel 8 órától délelőtt 11-ig volt nyitva. A vezető kamarai szakember a Narancs.hu-nak elmondta, azt az alapszabályt mindenkor és minden körülmény között be kell tartani, hogy végzett gyógyszerész munkatárs nélkül patika nem nyitható ki sehol az országban.

Egymillió embert látnak el

Majd példákat sorolt fel, hogy a mezőgyáni patikus a saját településén délelőtt van nyitva, a déli órákra átmegy Gesztre, majd délután újra kinyit Mezőgyánban. Korábban pedig egy időre azért volt zárva a Dévaványáról működtetett ecsegfalvi gyógyszertár, mert nem találtak gyógyszerészt. Egy olvasónk pedig azt ecsetelte, hogy a román határ melletti Kötegyánban csak délelőtt tart nyitva a fiókpatika, amelynek tulajdonosa és működtetője egy vésztői gyógyszerész.

Sándor Csaba: a jogszabályt pontosítani kell

Sándor Csaba: a jogszabályt pontosítani kell

Fotó: gapixfoto [at] gmail [dot] com

Ma Magyarországon a korlátozott nyitva tartással üzemelő fiókpatikák száma megközelíti a 620-at, s ezek legalább 1 millió embert látnak el. Többségében idős, kiszolgáltatott és szerény körülmények között élő embereket.

„Nyugalomra és helyzet gyors, hatékony kezelésére van szükség. Jogi lehetőségként, egyben lehetséges megoldásként szóba jöhet, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara az egyszerűsített nyitva tartás módosítását kezdeményezi az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél” – mondta a kamara országos titkára. Így lehetne a fiókgyógyszertárak új, módosított nyitva tartási ideje 10 és 13 óra között, amiben mind a 65 év felettiek, mind az az alatti korosztály belefér.

Gyors, megnyugtató megoldás születik

Arra viszont Sándor Csaba nem lát lehetőséget, hogy a fiókpatikák nyitva tartási ideje meghosszabbodjon, mert csak adott számú diplomás gyógyszerész áll rendelkezésre, a minimumfeltételeket pedig mindenhol biztosítani kell. Ahogy egyelőre az is nehezen tűnik megoldhatónak, mi lesz azokkal a fiókegységekkel, amelyek a kistelepüléseken eddig csak a délutáni órákban voltak nyitva.

Az újság is megírta...

Az újság is megírta...

Fotó: somogyikonyvtar.hu

A Magyar Gyógyszerész Kamara országos titkára gyors és megnyugtató megoldást ígért. Végül Sándor Csaba azt mondta, hogy a múlt heti roham és a hét eleji, közepi csend után pénteken újból megrohamozták az emberek a gyógyszertárakat.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.