Dékei Kriszta

A fiatalság (mint szokták volt mondani) nem erény, hanem állapot; de a tehetség kortól független.

Nyilván senki sem gondolja, hogy egy kortárs képzőművész magától lesz ismert vagy sikeres. A kortárs művészeti szcéna is olyan, mint a piac.

Bárhogy is tagadják a művészettörténészek/műkritikusok, mindenkinek vannak kedvenc művészei vagy művészeti irányzatai.

A művésznek Magyarországon két éve volt utoljára egyéni kiállítása; ráadásul a Faur Zsófi Galériában most látható anyagot eredetileg Amerikában mutatták volna be. Az itthoni debütálás mégis szerencsésebb, hiszen bármennyire univerzálisan dekódolható a tizenhárom (nyolc nagyobb és öt kisebb méretű) festmény, mégis felbukkannak bennük sajátosan magyar kulturális, szociológiai és politikai vonatkozások.

Több tényezőtől is függ, hogy miként és mennyire válik valaki a nemzetközi művészeti szcéna jegyzett szereplőjévé, ráadásul a kivívott státusz nem feltétlenül korrelál a művek kvalitásával.

A képzőművészeti szcéna politikai aktivizmusáról ismert szereplőjével a Szabad Művészek csoportról, az Eleven Emlékműről, az Off-Biennále problémáiról, aukciókról és akciókról beszélgettünk.

Akinek volt már szerencséje pszichológusi kezeléshez, nyilván tudja, hogy a szakemberek milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyermek- és serdülőkorban megesett traumáknak, illetve a jó és rossz emlékeknek – ez lenne az az origo, amelynek terheit, megszokásait, kulturális berögzüléseit felnőttként is öntudatlanul tovább hordozzuk.

A furcsa (egész pontosan 10+4 ferde vonalból és a közé ékelt szóból álló) művészi képződmény (márkajegy vagy művésznév) úgy jött létre, hogy 2001-ben, Kölnben összeköltözött egy űrelektronikus slágerproducer és egy interfésztervező informatikus.

A roma test politikája című programsorozat első részeként realizálódó kiállítás elsősorban arra a gyakorlatra kíván reflektálni, amely a „beágyazódott idegengyűlölet és rasszista tendenciák”, valamint az ezt „újratermelő és újragerjesztő tömegmediális kulturális gyakorlatok” miatt a roma embereket „történelmileg konstruált, faji kategórián alapuló sztereotip kategóriákban látja, illetve láttatja”. Voltaképpen az ún. „külső tekintet” kritikájáról van szó – mielőtt rátérnénk magára a kiállításra, illetve megvizsgálnánk e kritika eredményességét, kicsit bővebben ki kell térni az előzményekre.

Senkitől sem várható el, hogy a művészetébe beleszője az aktuális politikai helyzetről vallott nézeteit, egyesektől mégis szinte várjuk, hogy új és új sorozataikban reflektáljanak az adott helyzetre.

Talán első pillantásra lényegtelen információnak tűnhet, hogy Altorjay a hatvanas évek elején a Madách Gimnáziumba járt.

A 2012-es kasseli dOKUMENTA kiállításon monumentális installációjával nagy sikerrel szereplő szobrászművészt korábban az emlékmű műfajának átírása vagy a művészet történetének reflektív vizsgálata foglalkoztatta. A Trapéz Galériában látható kiállítás egy új elemmel bővül, ez pedig az aktuálpolitikai áthallásoktól sem mentes prezentáció.