Kiállítás

Pöcegödör

Baranyai Levente: Nemzeti Land Art

Képzőművészet

Bár a művész a kilencvenes évek közepén rátalált egyéni kézjegyére, nagyobb mediális visszhangot csak a tavalyi Nemzeti Szalonban bemutatott munkája (Nemzeti Rend Art, alcím: A tirannusz ánusza a Városligetbe vándorolt) miatt kapott, ráadásul sikerült a művészeti szcéna állóvizét is felkavarnia. Pedig Baranyai következetesen ugyanazt csinálja; annyi változott csupán, hogy a magát apolitikusnak mondó, csak a hülyeségre allergiás művész festett egy erős, de könnyen dekódolható politikai olvasattal bíró művet (lásd a narancs.hu-n tavaly megjelent interjút: „A nagy Orbanescu elnök dicsőségére”).

A Deák Erika Galériában most hét munkát állított ki, ebből három még tavaly, négy pedig az idén készült (így az ominózus, botrányos művet most azok is megnézhetik, akik a lábukat se tennék be nemhogy az MMA szalonjába, de az MMA Műcsarnokába se). S bár a rendszer kritikájával, a nyíltan ironizáló állítással (tegyünk minden budi, minden állami középület, leendő királyi székhely mellé stadiont!) teljes mértékben egyetértek, attól tartok, hogy a téma olyannyira ráül a művekre, hogy a művészi minőség (régi szóval: a technika) észrevétlenné vagy mellékessé válik. (Másrészről viszont várhatóan növeli az eladhatósági indexet, persze, ha még maradtak pénzes, művészeti produktumokra szomjazó ellenzékiek ebben az országban.)

Festménysorozatainak jellemző vonása, hogy madártávlatból (azaz valódi vagy manipulált műholdfényképek alapján) ábrázol érintetlen, de leginkább „az ember által belakott tájakat”. Korábbi munkáit egyfajta békés harmónia hatja át (a 2008-as Hústájban a hegyek és völgyek organikus és absztrakt masszává lényegülnek át, a 2011–2012-ben készült Indusztriális Majális kikötőképeit például a festőművészet egy-egy nagy alakjáról nevezte el, a 2013-as Merülő Repülők-ciklusban pedig az aprócska harcászati eszközök geometrikus mintákba rendeződtek), amely elfedte a „megsebzett táj” kritikai megközelítését. Ha eltekintünk a mostani művek aktuálpolitikai rétegétől, akkor feltűnik, hogy felerősödött ez a hang – főként például a Free Tibet! (2016) esetében, ahol egy nyomornegyed, egy (ugyan színpompás) bódéváros türemkedik be a természeti értékek helyére. Talán ez még nem igazán az emberi felelőtlenség vagy a kapitalizmus, az ipari társadalom kritikája, de a Szodoma Hong Kongban (2016) már biztosan; még ha itt az új erők, az unalmas, globalizációs architektúra csatlósai erőszakolják meg a helyi építészeti hagyományokat. (Ha kritikai pozíciót várnék el a művésztől – de ezt soha nem tenném –, akkor kiirtott esőerdőket, felperzselt hegyoldalakat, természeti katasztrófákat kellene „ábrázolnia”. Gondolom, ezt is be tudná a grandiózus látványvilágába csomagolni.)

Bár ha eltekintünk a bravúros címektől (például: Viktoár kori lelet, 2016), akkor is feltűnő, hogy maguk a motívumok is durvábbak lettek; az épülő stadion közepét egy segglyukra vagy piszoárra emlékeztető tárgy uralja. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a tavalyi munkák címei is dúskáltak az ürítéssel kapcsolatos szavakban (Nemzeti illemhely Stadionburgban, Nemzeti árnyékszék), akkor nem kell soká várni a Nemzeti pöcegödör vagy a Magyar kloáka című képek megszületésre.

Ezen a ponton a figyelmes olvasó teljes joggal veti fel, hogy ha mimikrinek tartom a témát, akkor miért is beszélek ennyit erről. Mert fontos. Egy olyan országban, amely nyílegyenesen halad egyfajta kvázidiktatúra felé, ahol újságok tűnhetnek el egyik napról a másikra, ott a szabadság egyik fokmérője éppen az, hogy mennyi kritikát képesek elviselni a hatalom gyakorlói. És ha a művészet már nem fontos (mert nem értik vagy félreértik), akkor kiváló terep a butaság/cinizmus/kontraproduktív szelekció kritikájára. De a művészetben éppen az a jó, hogy ennek a vélt vagy valós elvárásnak nem kell megfelelni.

Baranyai festményeit elsősorban a fakturális megoldásai miatt szeretem, értékelem. Igazi bravúr, ahogy a spaklival felhordott festékrétegek (néha legalább öt centire) kitüremkednek a térből – így közelről nézve a kép absztrakt színfoltokká, reliefszerű alakzatokká, apró festékszobrokká esik szét. Munkáinak igazi csavarja éppen az, hogy ezek a kicsiny, tapintható részletek egy majdhogynem fotószerű panorámaképpé állnak össze, hogy a közel és a távol egyetlen műben jelenik meg. Tőlem aztán Baranyai festhet akármit (jó, azért, ha lehet, ne álljon át a sötét nagyúrhoz), de a festményeit sosem fogom megunni.

Deák Erika Galéria, nyitva: 2017. január 15-ig

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

„A legszívesebben hallgatok”

Kurtág György a magyar kultúra állócsillaga, kincse, élő klasszikusa, a magyar művészeti hagyomány nagy tradíciójának megszemélyesítője egy olyan korszakban, amelyben ez a hagyomány igencsak ingatag lábakon áll. Ha nyilvánosan megszólal a 98 éves mester, az maga az esemény.

Annyira nem sötét

A legutóbbi Pearl Jam-lemez, a 2020-as Gigaton hosszú, hétéves várakozás után jelent meg, így sokan örülhettek, hogy a zenekar hamarabb elkészült a tizenkettedik albumával, amely a Dark Matter címet viseli.

Dél csillagai

A Budapest JazzFest cégére alatt, a közel három héten át zajló hetvenhat koncert minden bizonnyal a legnagyobb magyar jazzfesztivál, de ennél figyelemre méltóbb, hogy huszonnégy országból érkeztek a zenészek. Megragadtuk a lehetőséget, hogy egy török triót és egy szárd együttest hallgassunk meg.

Ma senki se nyer

Emlékeznek, mikor volt köztársasági elnök Mádl Ferenc? Nos, Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején. A díszlet és az időnként felhangzó Ki nyer ma? című rádióműsor szignálja segít behatárolni, hogy a közelmúltban járunk, de az elnök neve az egyetlen konkrét utalás, amelyből kikövetkeztethetjük, milyen évet is írunk (majdnem) pontosan.

Gázlánggal fűtünk

Az év szaván vitatkozhatunk, de korunk szava bizonyosan a nárcisztikus. Ha valaki megbánt minket, vagy akár csak nem hajlandó részt venni az önbecsmérlés társadalmilag elvárt aktusában, máris megkapja, hogy „mekkora nárci”.

Újragondolt fintorok

Szabó Eszter sajátos, jellegzetes figurái középkorú és idősödő nők. Morcosak, egyked­vűek. Nyúzottak és fáradtak. Grimaszolnak, duzzognak. Olykor járókerettel sétálnak, máskor két hatalmas herezacskót vonszolnak maguk után.

Választhat szegény

„Köszönöm, hogy Önökkel tölthettem egy napot!” – írta tavaly februári Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, amikor látogatást tett Tiszabőn, a legszegényebbek közé sorolt falvak egyikében.