Dékei Kriszta

A korábban a grafika alá rendelt (azaz a szolgálólány „alantas” státuszában megrekedt) rajz a 20. század közepén vált önálló, bár erősen kötött médiummá. Kicsit definíciószerűen: a szabadkézzel papírra készített rajzok ismérve a vonal vagy folt mint forma, eszközei a ceruza, a toll, a kréta, a szén vagy a tus.

Egy kiállításról szóló írás címének megválasztása nem pusztán technikai kérdés: ideális esetben valamiképpen utal a kiállítás egészére, továbbá elvárás, hogy rövid, érthető, figyelemfelkeltő és olvasóbarát legyen.

A citrom- vagy kanárisárga ruházatáról és furcsán borotvált frizurájáról, továbbá sok­irányú tevékenységéről is ismert képzőművész kiállítása a PPP (Ploubuter Park Projekt) címen futó sorozatának legújabb állomása.

Várható volt, hogy az új idők szele meglegyinti a korábban progresszív nemzetközi és magyar művészeknek csoportos és tematikus tárlatokat prezentáló Trafó Galériát is.

A reális és absztrakt ábrázolásmódot összekapcsoló művésszel beszélgettünk felfelé folyó festékről és bolgár busókról.

Bár a Budapest Galéria két szintjén látható, a novemberi Fotóhónap2014 Fesztiválba tagozódó kiállítások különböző okokból jöttek létre, nem csupán a kurátor személye, Uhl Gabriella köti össze őket.

Ugyan az acb Galéria profilja szerint progresszív kortárs művészeket képvisel, e tág halmazon belül azonban (ki nem mondottan) elsősorban a posztkonceptualista művészeket preferálja – bár az is igaz, hogy legalább ekkora csoportot alkotnak a „politizáló” alkotók is (nem beszélve a két halmaz közötti átfedésről).

A furcsa szóösszenövéssel megjelölt kiállítást az autista gyerekekkel (és fiatal felnőttekkel) foglalkozó, fő profilja szerint az új, civil lakóotthonok (bentlakásos intézmények) létrehozására és fenntartására fókuszáló, továbbá rajzfoglalkozásokat is tartó Mosoly Alapítvány szervezte.

A művész indulása egybeesett az ezredforduló környékén egyre divatosabbá váló figuratív festészettel, illetve a korszak vizuális „forradalmával”, azaz az interneten felbukkanó, tömeges fogyasztásra felkínált digitális képek elterjedésével.

Az egész életművet összegző győri kiállítását kötözködésre hajlamos férje rendezte, aki sosem látott és elfelejtett képeket is előszedetett vele. Ennél jobb alkalmat keresve sem találnánk, hogy az ürügyként használt témákról, a túl érdekes perspektívákról és a véletlenről beszélgessünk Vojnich Erzsébettel.

Magyarul az „Egyszarvú több mint nemzet” címre keresztelték – pedig „Az egyszarvú több mint a nemzet” vagy „Az egyszarvú többet ér a nemzetnél” közelebb járna az eredetihez – a tizenegy művészt és két művészcsoportot felvonultató ki­állítást, amit korábban már a bécsi Knoll ­Galériában is bemutattak.

A három fiatal (a nyolcvanas években született) művész közös kiállításának címe egy az emberi és növényi társadalmak összekapcsolódására utaló, képzett szó, amely a kurátor (Laki Júlia) szövege szerint két dolgot ötvöz egymással.