Kiállítás

Onánia és holdjárás

Lakner László: Jövendölés-művészet

A Trapéz Galéria két kicsiny terében látható kiállítás egyrészt illeszkedik az utóbbi időben egyre-másra nyíló, a magyar neoavantgárd művészet meghatározó alakjainak szentelt tárlatok sorába, másrészt szervesen kapcsolódik Lakner három éve ugyanitt bemutatott munkáihoz, azaz az 1968 és 1974 között keletkezett művekhez (a művész ekkor, majd negyven­éves korában emigrált Németországba).

Csalóka látvány

Ez az időszak Lakner itthoni életművének ugyan csak egy (de igen jelentős) szelete, de ebből is kiderül, hogy mitől olyan unikális a lakneri kézjegy. A már a főiskolán rendkívül „ügyes kezűnek” számító alkotó az 1960-ban készített „pszeudo-diplomafestményét” tartja a legfontosabb magyarországi képének. A Varrólányok Hitler beszédét hallgatják című képpel Lakner nem a főiskola szabályainak akart megfelelni, hanem önmagának kívánta bizonyítani festői érettségét, de visszatekintve látható, hogy csírájában már itt is megvan a későbbi, hiperrealista képek alapja (a mű egy fotó­ma­gazinban megjelent, amúgy cím nélküli fényképből indul ki), a Kádár-rendszerrel szembeni politikai állásfoglalás és az elvárt szocialista realista stílus gunyoros kritikája. Miután több, a Csernus Tibor nevével fémjelzett és a szürnaturalista irányzathoz sorolható festményt készít, 1964-ben – a velencei biennálé hatására – a pop-art felé fordul, és számos politikai témájú művet alkot (például a Forradalmárok kivégzése, 1965). 1968 körül egyszerre jelenik meg művészetében két, látszólag ellentétes stílus vagy irányzat, a megvalósítás helyett a mű gondolatiságát vagy ideáját előtérbe helyező, dokumentarista konceptualizmus és a nézők álmélkodását előhívó precíz lát­vány­elvűség, a fotórealizmus. E két nyelv ötvöződik olyan „élethű” festményeken, melyek felnagyított dokumentumokon alapulnak; múzeumi álkartotékon (Egy zsák mag, 1970), valódi leírókartonon (Suba, 1972), növénygyűjtőlapon, személyi igazolványon (Bartók Béla igazolványa, 1974), filmkockán (Amon Dühl, 1970) vagy „egzotikus” szocialista képeslapon (Gyapotszedők Kazahsztánban, 1972). Míg e hiperrealista dokumentumfestmények a festészet fogalmára irányuló, analitikus gondolkodás vizualizált, de kétségkívül humoros megfogalmazásai, a „csalóka látványhoz” gyakran társul politikai olvasat is – mint az a most kiállított munkán, az utcaköveket „ábrázoló” Barikádon (1972) is felismerhető. (Az utcakő amúgy a magyarországi koncept egyik kedvenc témája volt – lévén, hogy a forradalmi előképekre hivatkozó szocializmusban a forradalmi témák megjelenítése „ellenforradalmi”, rendszerellenes tettnek minősült. 1972-ből legalább tíz ilyen munkát ismer a szakirodalom.) Lakner hiperrealista művei közül a legviccesebb azonban a firenzei Uffizi Galéria önarcképgyűjteményét gyarapító 1970-es festmény, az Önarckép önkioldóval, melyen a művész egész alakos portréja néz szembe a nézővel – egy szál semmiben, bár szemüveggel és strandpapucsban.

 

Egy derült estén

A Trapéz Galériában nyolc, 1968 és 1973 között keletkezett mű szerepel. A válogatás fő szempontja az lehetett, hogy bemutassa a szürke, fojtogató szocializmus légkörét, illetve azokat a lehetőségeket és lépéseket, amiket a személyiség/művész ebben a társadalmi/politikai helyzetben megtehet, továbbá, hogy e művek értelmezését az egyéni szabadság és a mindenre rátelepedő, elnyomó hatalom viszonyában aktualizálja, azaz élővé tegye. Ebben a politikai helyzetben ez nem tűnik túlzott merészségnek; és így kap egy másik jelentést is a kiállítás címe.

A Jövendölés-művészet egy 1971-es akció fotódokumentációjáról készült szitanyomat.
A képen a művész látható, amint „szeptember 5-én, egy derült estén, du. 6. órakor” betekint a budapesti csillagvizsgáló obszervató­rium óriásteleszkópjába. A „Kopernikusz tiszteletére” végrehajtott jövőbenézés, „fürkészés” továbbfejlesztése az 1972-es akció, melyben a művész egy égő villanykörtét jár körbe, hogy szemléltesse a Nap és az általa megszemélyesített Föld viszonyának kopernikuszi tételét. Míg az előbbiben (a sajtóanyag szerint) ironikusan reflektál saját elszigeteltségére és elvágyódására, az utóbbiban „a céltalan körbejárás a művész helyzetére utal”. A csillagokból kiolvasható jövő itt a múlt reinkarnációja, csak éppen újradizájnolt köntösben; sokunknak lehet ismerős a tipródás, a megkötöttség, a bezártság, az „el nem menekülhetsz” érzése. Ehhez az aktualizált interpretációhoz illeszkedik egy most először bemutatott 1973-as fotósorozat; a lírainak, már-már idillikusnak tűnő párnákon azonban a művész ökölcsapásainak nyomai ismerhetők fel. Maga az őrületet és veszettséget jelentő cím (Wut), amely itt a művész társadalmi szerepéből (azaz az elnyomottságból) fakadó „frusztráltságát és a kétségbeesettségét” szemlélteti, persze más kontextusban más olvasatot is megenged (nyilván egészen más asszociációkat hív elő például egy feminista kiállításon).

A kartotékformát imitáló Holdnapló (1970) Lakner lábnyomait dokumentálja a „Holdon Sárpentele és Urhida között” – a humoros fikció egyrészt felidézi a korabeli hidegháborús űrversenyt, másrészt a „kozmikus távlatok és a magyar valóság közötti szakadékot”. Ezt a szakadékot ily módon azonban a művész egyszerűen eltörölte; annektálta és birtokba vette az elérhetetlen világot.

A kiállításon a fent említett Barikád mellett – mintegy Lakner művészetének politikai vetületét hangsúlyozva – szerepel az 1968-as Wounded Knife (Megsebzett kés), egy cikcakkosan megnyirbált/megvágott papírlap. Ez a munka azonban sokkal inkább rokonítható Lakner tiszta, szemantikai feszültséget keltő konceptműveivel. Például a Képzelet című munkával, melyen a szó betűinek felső része le van vágva, fejezve, vagy a szintén 1971-es Koncept verssel (fehérített hó / zöldített fű / vörösített vér / kékített ég / feketített szén), ahol a szín nevéhez ikonikusan kapcsolódó színkép helyébe egy másikat helyezett (pl. a „vörösített vért” kék színnel írta le).

A képzőművész, hasonlóan több nemzedéktársához, köztük Szentjóby Tamáshoz vagy Altorjay Gáborhoz, verseket is „írt” (Összegyűrt költemény, 1971). Ezek a versek azonban olvashatatlan tárgyak, nagy részüket elrejti, becsomagolja az illetlen pillantások elől. Az 1970-es Átkok vagy az 1971-es Secrets olyan összekötözött könyvobjektek, melyek a felirat szerint saját verseit tartalmazzák.
A könyvobjektek nagyszámú csoportjából a kiállításon egy látható; a fiktív versköteten az Onanien felirat olvasható. Amennyiben tartható az az állítás, hogy a kötések mögé zárt, megfoghatatlan és elérhetetlen tartalom időtlenné vált, és csakis a képzelet által rekonstruálható, akkor ezt inkább kihagynám. Azt sem hiszem, hogy a „kétségbeeséshez vagy tehetetlenséghez hasonló érzést idéz”. Tudható, hogy Lakner nagy mókamester – nyilván nem tudta megállni, hogy ne csempésszen be egy meghökkentő elemet e komoly válogatásba. És ez üdítő.

Trapéz Galéria, nyitva: május 5-ig

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.