Para-Kovács Imre

Előítéletek, várakozások és félelmek nélkül helyeztem a lejátszóba a Buharov fivérek legújabb filmjét, mivel eddig egyetlen alkotásukat sem láttam, mondhatnám, szűz területnek számított nekem a Buharov-univerzum, de azt sejtettem, hogy művészettel lesz dolgom az elkövetkező 75 percben.

Vannak azonban ilyen kellemetlenkedő emberek, mint például Iványi Gábor, akik eddig sem próbáltak kibújni a felelősség alól, ezentúl meg még inkább fognak torkos borzra hasonlítani, az emberek pedig azt mondogatják maguknak az aluljáróban, hogy oldja meg a hajléktalanok problémáját Iványi Gábor. Így van ez rendjén.

Láng Györgyből nem lett hegedűművész, sem névtelen áldozat, mint ahogy szabó sem, pedig lehetett volna, csak rajta múlt. Gourmet lett,

Rejtekáru

APálmaházhoz vezető úton, és máshol is, a nagy marák szabadon éldegélnek a Fővárosi Állat- és Növénykert területén. A nagy marák úgy néznek ki, mintha kozmikus házibuliban egymásra talált volna a nyúl és az őz, majd viharos kapcsolatukból létrejött volna ez a nem igazán ergonóm, de nagyon kedves állat. Némi aggodalommal figyeltem tevékenységüket az állatkerti sétányokon, és megkérdeztem az egyik alkalmazottat, hogy nem okozhat-e gondot a látogatók és a marák találkozása. ´ megnyugtatott, hogy a nagy marák végtelenül szelídek, még a füvet is egyben nyelik le, nehogy harapniuk kelljen, mire én elmondtam neki, félelmem nem egészen ilyen irányú, sokkal inkább attól tartok, hogy valamelyik baromarcú látogató kitépi az egyik állat lábát, vagy csak kipróbálja rajta a vadonatúj elektromos sokkolóját, de megnyugtatott, hogy a nagy mara igen szapora állat, és eddig még egyiket sem sikerült elkapniuk a látogatóknak. Nem mondom, hogy megnyugtatott volna, de aztán tapasztaltam, hogy amennyiben egy csapat teljesen hülye gyerek veszi üldözőbe, a nagy mara elképesztően felgyorsul.

Mindig is érdekelt, hogy mire lehet használni a baseballütőt még, ezért szombaton Szentendrére indultam, ahol a magyar nemzeti baseball-bajnokság döntője zajlott a két nagy rivális, Szentendre és Nagykanizsa csapata között.

Végül is szerencsénk van, hogy a Magyar 1 és 2 közvetítette nekünk az Olimpiát, még a különösen hendikepes műsorvezetőket is könnyedén elviseltem, ha egy percre belegondoltam, mit csinált volna ebből a feladatból egy kereskedelmi tévé. Így aztán minden alkalommal, amikor Palik László a megszokottnál is hülyébben viselkedett, csak elképzeltem az Olimpiai Dáridó különkiadását, és máris megbocsátottam.

A kistarcsai millenniumi emlékprogram rajzversenyén három vezető téma volt: a királyi vadászat, a csatajelenet és a kereszténység felvétele. Az általános iskolások képei között akadt néhány igazán figyelemreméltó alkotás, és csak végtelen rosszmájúságom miatt ragadott meg leginkább az a kép, amelyen egy tóban keresztelik királyunkat, miközben egy világoskék hal figyeli a szertartást.

Rengeteg bolondot ismerek. Egy részük gyermekkori barátságokból maradt rajtam, a többit viszont munkám során gyűjtöttem. Az viszont bizonyos, hogy a makettezőkhöz fogható elmeállapotot eddig csak a műlégykötők között tapasztalhattam, köszönet ezért a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karának, amiért megrendezte a VI. Makett Show-t Szentendrén.

Mit lehet ehhez hozzátenni, gondoltam, amikor átolvastam ifjúsági és sportminiszterünk szavait. Van-e gyógyszer a butaságra? - gondoltam másodjára. Ebben az országban mindenki hülye? - gondoltam harmadszor, de aztán inkább kimentem a Margitszigetre, és megnéztem, mi történik.

A magyarországi lóverseny helyzetére talán az az anekdota a legjellemzőbb, miszerint idelátogatott egyszer egy angol milliárdos - aki vagyona nem kis részét a lósportból szerezte -, majd megkérte barátját, hogy tegyen fel tízezer forintot hármas befutóra oda-vissza. Amikor nyert, és visszakapta a tízezer forintját, csak nézett hülyén; azóta sem érti a dolgot. Mi sem, ezért is próbáltunk utánajárni, mi olyan büdös a magyar lósport környékén.

Árakról, helyekről, csalásokról szólnak a mítoszok, de saját tapasztalatomból tudom, hogy egy egészen kevés józan ésszel plusz némi előrelátással minden csalódás elkerülhető, mert a Balatonon is érvényes a szabály, miszerint csak azt csapják be, akit lehet.