Persze ott volt kitekintésnek az Eurosport, ahol 24 órán keresztül nézhettük az olimpiát, méghozzá nagy részben magyarul, mégis éppen itt volt tetten érhető az a fajta személytelenség és
nemzetidegen távolságtartás,
ami a globalizáció sajátja, ami visszeres kezével már macerálja a torkunkat. Az Eurosport tudniillik egy francia csatorna, ami mindenhol ugyanazt a képet sugározza, csak hangokat bérel hozzá. Így történhet meg, hogy hiába szeretnék a magyarok megnézni az úszást élőben, amikor a franciák közismerten úgy estek ki a 4 x 100-as vegyes úszás elődöntőjében, hogy az elsőben indultak, de a másodikban érkeztek célba a hetedik helyen, különben is, nem az a nemzet, amelyiknek csak úgy, következmények nélkül vizet lehet mutogatni a tévében, úgyhogy természetesen a rosszul öltözködés és erőszakos szagosítás előfutamait mutatják helyette, amiben meg mi, magyarok nem vagyunk érdekeltek.
Innen a dolog el is dől, magyar ember nem nézi az Eurosportot, csak akkor, ha végképp muszáj, különben is utálja, ha állandóan megszakítják az adást reklámokkal, melyek ráadásul idegen nyelven vannak mondva, és alig van bennük pina, arról nem is beszélve, hogy sehol egy snájdig fiatalember vagy -asszony, aki elmagyarázza nekünk a dolgokat, velünk örül, velünk bosszankodik.
Ebben a Magyar 1-2 nagyon erős, amikor
Palik László azt mondja,
ejnye-bejnye, vagy azt, hogy a kutyafáját, mindig dühöngök, hogy nem Esterházy Péterrel nézem a közvetítést, vagy legalább Parti Nagy Lajossal, mert azért ez úgy lenne az igazi.
Palik Lászlónak és Vas István Zoltánnak nincs könnyű dolga (Zelinka Ildikónak az van, egyszerűen csak csinálja a dolgát), mert mindketten abból indulnak ki, hogy enyhén fogyatékosoknak beszélnek, akik önálló gondolatok terén elég szarul állnak, és ezért kialakítottak egyfajta beszédstílust, amitől egészen komoly keringési problémáim támadtak. Palik László azt találta ki magának, hogy a nevető ember és Vitéz László közös gyermekeként jópofizik, míg Vas István Zoltán a magányos családanyákat és a vidéki szociális otthonok lakóit megcélozva, egy speciális, mű tájszólással támad. Mindketten a szívtájékot irányozták be, és korrekt magyar nótákban fogalmazzák meg az eredményeket, amivel ügyesen lehet játszadozni, ha sikerekről van szó, de ha valakit kiszórnak az előfutamban, akkor minimum zokogni kellene és verni az asztalt, ehelyett azonban visszafogott Kihunyó Mécses Szolgáltató Kft. stílusú beszámolót kapunk, majd többé szót sem ejtünk a nemzet árulóiról.
A terepen dolgozók
kipróbált hivatásosok, és ugyancsak nagy előnyben vannak az eurosportosokkal szemben, akik képernyőről mondják alá az eseményeket, azaz ugyanannyit látnak, mint mi. Azonban Vitray Tamás, Knézy Jenő, Ágai Kis András, Faragó Richárd és a többiek különösebb baromságok nélkül, felkészülten és élvezhetően kommentálnak, bár az ilyeneknek, mint én, különösen a hosszú élő közvetítésben elkerülhetetlen technikai és egyéb bakik tetszenek, kedvencem a korán beadott Faragó Richárd mondata: Vegyétek ki Jenőt a fülemből!
Szállóigét mondott ez az ember, lelki füleimmel már hallom, ahogy a Videoton FC Fehérvár vs. Zalahús Zalaegerszegi TE FC-mérkőzés közvetítése közepette egy ország kiáltja majd az új gerappát.
Érdekes, hogy nagyjaink pont a győzelmekkel tudnak nehezen megbirkózni, illetve az emelkedett pillanatokkal. Azt a hülyeségparádét, amit Knézy Jenő Gulyás Lászlóval kiegészülve a záróünnepségen produkált, nehéz lenne überelni, talán Emilio Eistev tett rá kísérletet a Mariann és a fotonsütő című alkotásában, de az szerencsére sohasem készült el.
A zökkenőt inkább a családlátogatások jelentették, melyekből kiderült, hogy az olimpiai érmeseink elég lehangoló környezetben élnek, meg hogy ezekben a pillanatokban nem lehet értelmes dolgokat mondani, de sajnos kérdezni sem.
A magyar közvetítésnek a West End City a gyönge pontja, ami, gondolom, szponzorációs szempontokból elkerülhetetlen volt, de a kivitelezése mellőz minden szellemet és eleganciát. Teljesen felesleges megnéznem, hogy éjfélkor összegyűlik bizonyos számú ember abból a célból, hogy megnézze egy kivetítőn a versenyeket, meg hogy ne fázzon, no meg hogy megmutassák nekem időről időre, milyen jól is telik a West End City tetején az idő, meg milyen klasszul tudjuk azt kiabálni, hogy Hajrá magyarok! Tegyenek inkább a kép alsó sarkába egy logót, meg mondják be minden órában, hogy nem jöhetett volna létre, de arra, hogy mennyire szeretik a budapesti hajléktalanok a sportot, nos, arra nem igazán vagyok kíváncsi. Bár az figyelemre méltó, hogy a kezdeti napok üresjáratai után milyen hamar felfedezték a klosárok a lehetőséget, és hogyan foglalták el a legkényelmesebb helyeket.
Itt egyébként a műsorvezetés is jellegtelen és érdektelen, de legalább a szerződés le van tudva, befolyik a lé, és nem kell a Magyar 1-nek Vitray Tamást kint hagynia Ausztráliában, mert azért onnan nehezebb hazakolbászolni, mint Korfuról.
Ez hát a mi televíziónk,
nem idegen érdekek által dróton rángatott, talmi csillogás, ahol fénylő díszletek takarják a lényeget, hanem - mint már nevéből is kiderül - a Magyar 1 és a Magyar 2, ahol olyan emberek dolgoznak, mint mi vagyunk, akik nem akarnak tökéletesnek látszani, csak egy húron pendülni az ő népükkel. Minek is tagadni, teljes sikerrel.
Para-Kovács Imre
