Baseballdöntő: Haza, futás

  • Para-Kovács Imre
  • 2000. október 5.

Sport

Mindig is érdekelt, hogy mire lehet használni a baseballütőt még, ezért szombaton Szentendrére indultam, ahol a magyar nemzeti baseball-bajnokság döntője zajlott a két nagy rivális, Szentendre és Nagykanizsa csapata között.
Mindig is érdekelt, hogy mire lehet használni a baseballütőt még, ezért szombaton Szentendrére indultam, ahol a magyar nemzeti baseball-bajnokság döntője zajlott a két nagy rivális, Szentendre és Nagykanizsa csapata között. Aszentendrei baseballpálya a Lajos-forrás felé vezető úton található egy völgyben, mellette patak csörgedez és erdő terül, melynek lakói megdöbbenve figyelik, hogyan baseballoznak a magyarok.

Nem fogom elmondani a szabályokat, mert nekem is egy órámba telt, mire nagyjából megértettem a lényeget, és megtapasztaltam, hogy amennyiben tudom, mire megy a dobálás, ütögetés és futkározás, sokkal élvezetesebb nézni a meccset, mint előtte. Egy mondatban összefoglalva: annyi a baseball értelme, hogy nagyon messzire kell ütni a fagolyót, és amíg repül, el kell futni egy zsebkendőnyi kockára, amit otthonnak hívnak, illetve hazának. Jó az, ha az ember pontosan tudja, hogy hol a hazája, és odafuthat. De jó az is, ha egy csöppnyi szelet pirított barna kenyéren gorgonzola sajt és olajbogyó pihen, kár, hogy ennek semmi köze jelen írásunk tárgyához, csak most, midőn az ősz közelg, egyre érzelmesebb leszek.

A magyar baseball helyzete

azonban korántsem ilyen egyértelmű - mint megtudtam informátoromtól, aki hangosbemondói és lemezlovasi teendőket látott el a rendezvényen -, mivel a baseballjátékosok, amint befejezik az iskolai tanulmányaikat, már nem tudják vállalni az edzéseket. A játékot jelenleg a hazánkban ideiglenesen tartózkodó japán üzletemberek tartják életben, akik valamiért jobban érdeklődnek a baseball iránt, mint az ugyancsak hazánkban állomásozó amerikaiak. Ez már csak azért is különös, mert a filmekből arról értesültem, hogy egy amerikai, ha külföldre megy, csak két dolgot visz magával: a baseballkesztyűjét és a gyereke fényképét, hogy aztán a szállodai szoba magányában az utóbbit nézegetve, az előbbivel gyakoroljon. Nos, Magyarországra nem hoztak baseballkesztyűt, ezért is erősítik a magyar csapatokat japán játékosok.

A tribün talán kezdetlegesnek tűnhet a felületes szemlélő számára, a társaságomban tartózkodó gyermekkorú állampolgár azonban nagyon élvezte, hogy csigákat gyűjthet baseballnézés közben, és csak egyszer találta el a fagolyó.

Sokkal fájóbb

volt a büfé hiánya, ami azt eredményezte, hogy a Family kocsmába kellett járnunk ásványvízért, ezért a mérkőzést mintegy mozaikszerűen néztük. Ám még így is kiderült, hogy ezen a napos délutánon a szentendrei csapat a jobb, többször futottak haza, és többször ütöttek nagyot.

A baseballban a bírók szerepe talán egy kicsit kiemeltebb, mint az egyéb csapatsportokban, és a nézők nagy szerencséjére kézjelekkel kommunikálnak, ami persze a hozzám hasonló analfabétáknak a Csupasz pisztoly első részét juttatja eszébe. A meccs alatt kiderült, hogy a legnagyobb szabálytalanság ebben a játékban a visszapofázás, ami annyit jelent, hogy a játékos nem ért egyet a bírói döntéssel, és ezt a bíró tudomására is hozza. Visszapofázásért kiállítás jár. Ez természetesen nem jellemző a meccsekre, sokkal inkább a játék szépségéből eredő öröm. Amikor például az egyik ütő akkorát koccol a falabdával, hogy az kiszáll a pálya túloldalán, az emberek igazi szakértő módjára kapják fel egymás fejét.

Ekkor már kezdtem úgy érezni, hogy a szünetekben megszólaló zeneszámokat befolyásolni kell, ezért javasoltam, hogy játsszunk Sex Pistolst, és már komolyan fontolgattam, hogy hazaugrok a Tankcsapda-cédékért, de egy jótékony belső hang erről lebeszélt, úgyhogy csak figyeltem a játékot, és kérdésekkel zaklattam a személyzetet, majd felpróbáltam egy kesztyűt, amivel elméletileg el kell kapni a golyót. Nem túl kényelmes viselet, arra intem önöket, hogy semmiképpen se próbáljanak meg baseballkesztyűben erőgépet vezetni, mert túl sok lesz az áldozat.

A játék egyre

izgalmasabb lett, egyik ásványvizet ittam a másik után, amikor Szentendre 11-3-ra vezetett, már közel került a befejezés, de Nagykanizsa talpra állt, és végül is szorossá tette a meccset. A családtagokból álló szurkolótábor végig kitartott, és zajos álldogálással köszöntötte a bajnok Szentendrét, akik pezsgőt locsoltak, majd a pályára telepített karosszékekben szivarozásba fogtak. Ekkor éreztem megfelelőnek a pillanatot, hogy felajánljam a nagykanizsai csapatnak a Magyar Narancs különdíját a legocsmányabbul káromkodó játékosnak, de nem kacagtak a tréfán, viszont igazi sportemberekhez méltó módon nem is vertek meg.

Közben megtudtam, hogy vasárnap - mintegy a bajnokság izgalmainak levezetéseként - a hazánkban élő japán üzletemberek válogatottja és a magyar legjobbak mérik össze erejüket a szentendrei pályán. Egészen komolyan javaslom önöknek, hogy ha idegállapotuk engedi, látogassanak ki oda, mert sokkal jobban fogják értékelni ezentúl Bruce Willis alkotásait, ha nagy vonalakban felfogják, miért is futkároznak ezek a baseball-sapkás, baseballkesztyűs, baseballütős emberek akkor is ha, nem kell semmit behajtani.

Para-Kovács Imre

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.