A klasszikus magyar recept szerint a szabómesterség kitanulása, illetve a hegedűművészi pályához vezető úton megtett jelentős előrehaladás után váltott, és picit munkaszolgálta hazánkat. Csak rajta múlt, hogy életben maradt.
Budapestre szökve sem élt eseménytelen életet, de a népi demokrácia még tartogatott neki egy meglepetést arra az esetre, ha túl otthonosan érezné magát a szovjet övezetben, úgyhogy meg sem várva a koncepciós pereket, csengőfrászt, egyéb kornyalánkságokat, 1946-ban elindult, hogy a kötelező kanyarok után Amerikában kössön ki, ahol csak végszükség esetén rendeznek ipari népirtást, és akkor is előre szólnak mindenkinek.
Vannak emberek, akik életben maradnak, és a Láng család tagjai között voltak ilyenek. Idősebb Láng, aki ugyancsak kalandvágyból egyszer átszökött Szibériából Kínába, úgy szolgálta meg a hazautat, hogy megtanította a helyi kínai potentát fiát angolul. Idősebb Láng úr nem beszélt angolul, és a hazafelé tartó hajón arról ábrándozott, milyen is lesz majd az a pillanat, amikor az ifjú kínai tört magyarsággal próbál értekezni az angolokkal.
Láng György valamivel rosszabbul járt, a nyilasok és az oroszok nem akartak angolul tanulni, ő viszont igen, és vezetése alatt hamarosan olyan New York-i helyek éledtek fel, mint a Four Seasons vagy a Művész Café. Ami a legfontosabb számomra: megőrizte humorérzékét, az önirónia képességét, és ahelyett, hogy elfelejtett volna magyarul, és közvetlenül azután körömollóval kivágta volna ezt a kis országot a térképeiről, rejtélyes okokból nyitott egy Hungária nevű éttermet is. De még ez sem volt neki elég, amikor lehetett, hazajárt, és balekságának megkoronázásaként belevágott a Gundel és Bagolyvár éttermek revitalizálásába.
A könyvnek számomra legkedvesebb pillanatai a távol-keleti utazások, gasztronómiai portyák, melyeken a szerző szisztematikusan és nagy kedvvel tesztel olyan konyhákat, amilyeneket nem sokunknak adatott meg.
Láng György le tudja írni, amit átélt, ügyesen elkerüli a családregény-csapdát, érzésem szerint néhol még jobban is rövidít, mint ahogy az esemény megkívánja, de elfogadom, hogy az elsősorban amerikaiak számára írt könyv hangsúlya a gasztronómiai karrieren van, és nem egy saját farkát harapdáló kis ország szerencsétlen és szánalmas történelmén (nem mintha az utóbbiból ne volna elég fejezet egy kiadós megundorodáshoz).
A könyv kiállítását exkluzívnak neveznék az egészen hülye prospektusok, az ára ennek ellenére sem okoz szívpanaszokat egy gyakorlott könyvvásárlónak. A képanyag meglehetős, bár az a felvétel, amely Láng Györgyöt ábrázolja kollégái körében, bajusszal, egy kicsit megrázott, de a szerző indoklása végül is meggyőzött: az esztétikainál vannak magasabb szempontok is.
Nagyon jó könyv, nagyszerű receptekkel, és a karácsony közelg.
Para-Kovács Imre
Vince Kiadó, 2000; fordította: Sárközy Elga; 356 oldal, 2495 Ft
