Könyv: Fűszeres vér (Láng György: Terítéken az életem)

  • Para-Kovács Imre
  • 2000. november 16.

Zene

Láng Györgyből nem lett hegedűművész, sem névtelen áldozat, mint ahogy szabó sem, pedig lehetett volna, csak rajta múlt. Gourmet lett,
Láng Györgyből nem lett hegedűművész, sem névtelen áldozat, mint ahogy szabó sem, pedig lehetett volna, csak rajta múlt. Gourmet lett, vendéglátó-ipari szervezőzseni, mi talán úgy mondanánk: konyhafőnök, ha nem tapadna ehhez a szóhoz annyi, de annyi tapasztalat. Most megírta életrajzát, én meg elolvastam.Ebben az országban születni, ráadásul élni - extrém sport, az is volt, az is lesz mindig, de a század első felében Székesfehérváron egy zsidó szabómester fiának, nos, az már sokkal inkább orosz rulett. Láng György gyanútlanul mégis megtette, igaz, aztán elég hamar, még iskoláskorában rájött, hogy meglehetősen elhamarkodott lépés volt.

A klasszikus magyar recept szerint a szabómesterség kitanulása, illetve a hegedűművészi pályához vezető úton megtett jelentős előrehaladás után váltott, és picit munkaszolgálta hazánkat. Csak rajta múlt, hogy életben maradt.

Budapestre szökve sem élt eseménytelen életet, de a népi demokrácia még tartogatott neki egy meglepetést arra az esetre, ha túl otthonosan érezné magát a szovjet övezetben, úgyhogy meg sem várva a koncepciós pereket, csengőfrászt, egyéb kornyalánkságokat, 1946-ban elindult, hogy a kötelező kanyarok után Amerikában kössön ki, ahol csak végszükség esetén rendeznek ipari népirtást, és akkor is előre szólnak mindenkinek.

Vannak emberek, akik életben maradnak, és a Láng család tagjai között voltak ilyenek. Idősebb Láng, aki ugyancsak kalandvágyból egyszer átszökött Szibériából Kínába, úgy szolgálta meg a hazautat, hogy megtanította a helyi kínai potentát fiát angolul. Idősebb Láng úr nem beszélt angolul, és a hazafelé tartó hajón arról ábrándozott, milyen is lesz majd az a pillanat, amikor az ifjú kínai tört magyarsággal próbál értekezni az angolokkal.

Láng György valamivel rosszabbul járt, a nyilasok és az oroszok nem akartak angolul tanulni, ő viszont igen, és vezetése alatt hamarosan olyan New York-i helyek éledtek fel, mint a Four Seasons vagy a Művész Café. Ami a legfontosabb számomra: megőrizte humorérzékét, az önirónia képességét, és ahelyett, hogy elfelejtett volna magyarul, és közvetlenül azután körömollóval kivágta volna ezt a kis országot a térképeiről, rejtélyes okokból nyitott egy Hungária nevű éttermet is. De még ez sem volt neki elég, amikor lehetett, hazajárt, és balekságának megkoronázásaként belevágott a Gundel és Bagolyvár éttermek revitalizálásába.

A könyvnek számomra legkedvesebb pillanatai a távol-keleti utazások, gasztronómiai portyák, melyeken a szerző szisztematikusan és nagy kedvvel tesztel olyan konyhákat, amilyeneket nem sokunknak adatott meg.

Láng György le tudja írni, amit átélt, ügyesen elkerüli a családregény-csapdát, érzésem szerint néhol még jobban is rövidít, mint ahogy az esemény megkívánja, de elfogadom, hogy az elsősorban amerikaiak számára írt könyv hangsúlya a gasztronómiai karrieren van, és nem egy saját farkát harapdáló kis ország szerencsétlen és szánalmas történelmén (nem mintha az utóbbiból ne volna elég fejezet egy kiadós megundorodáshoz).

A könyv kiállítását exkluzívnak neveznék az egészen hülye prospektusok, az ára ennek ellenére sem okoz szívpanaszokat egy gyakorlott könyvvásárlónak. A képanyag meglehetős, bár az a felvétel, amely Láng Györgyöt ábrázolja kollégái körében, bajusszal, egy kicsit megrázott, de a szerző indoklása végül is meggyőzött: az esztétikainál vannak magasabb szempontok is.

Nagyon jó könyv, nagyszerű receptekkel, és a karácsony közelg.

Para-Kovács Imre

Vince Kiadó, 2000; fordította: Sárközy Elga; 356 oldal, 2495 Ft

Figyelmébe ajánljuk