Drogkiállítás: Rejtekáru

  • Para-Kovács Imre
  • 2000. november 9.

Tudomány

Rejtekáru

Súlyos és elengedhetetlen kötelesség a nagyközönség folyamatos tájékoztatása a drogokról, a droghasználat jogi, egészségügyi következményeiről, a veszélyekről és a politika hozzáállásáról. Nos, a pestlőrinci polgármesteri hivatalban rendezett demonstráció tisztességesen tesz eleget ennek a követelménynek, még ha nem is mentes apróbb hibáktól.

Nem kellene meglepődnöm ezen, de mégis megteszem: a kiállítás meglehetős pontossággal mutatja be a drogokat. Nem esik abba a hibába, mint a kezdeti időkben, hogy folyamatosan halált és sátánt emleget, nem keveri össze az anyagokat, nem beszél marihuánát injekciózó gyerekekről és heroinos cigiről, viszont még mindig kábítószernek nevezi a stimulánsokat, ami messze nem ugyanaz.

A transzparenseken kiállított táblázatok, képek és szövegek tárgyilagosak, de az isten szerelmére, mit szól majd az a középiskolás, még ha hajlik is a jóra, aki meglátja az önnáló szót a szövegben, nem merül-e fel benne, hogy ugyan mi tanulnivalója lehet azoktól, akik elkövették?! Nem válik-e nevetségessé az egész felhajtás a szemében? Nem lehetne-e valakit alkalmazni a szakértők mellé, aki tud helyesen írni?

A másik bajom a dologgal a rehabilitációs részleg tanulmányozása közben támadt. A táblázatok szépen bemutatják, hogy kerül a megtévedt fiatal egy gondoskodó hálózat ölébe, ahol aztán a leszoktatástól az új munkahelyen való beilleszkedésig segítő kezek kísérik, és még véletlenül sem hagyják visszaesni, míg elég biztosan meg nem áll a saját lábán. Nos, ez sajnos a valóságban koránt sincs így, az elvonás után utcára kerülők jelentős százaléka visszaesik, ami csak részben köszönhető a statisztikának, sokkal inkább annak, hogy az idealizált változathoz képest a rehabilitációban jókora lyukak tátongnak, és még ahol véletlenül működne is az alagút, melynek végén a fény, az áteresztő képessége olyan kicsiny, hogy nagyon keveseknek adatik meg a felvázolt gondoskodás.

Ez persze nem a kiállítás hibája, hanem sokkal inkább annak a politikai szándéknak, amely a szívemhez egyébként közel álló "az élet harc" filozófia jegyében kijelenti, hogy senkinek sem kötelező heroinistának lennie, de ha már az lett, akkor vagy álljon le magától, vagy haljon bele rendesen, ahogy azt már a filmekben láttuk, és a heroinisták valóban ezt a két dolgot szokták csinálni, csak kicsit megterhelő, hogy ezentúl mindig előre körül kell nézni, mielőtt a gyereket beengedjük a McPuffysba pisilni.

Az Amit a drogokról tudni kell című vándorkiállítás jelenlegi állomása, a polgármesteri hivatal aulája tökéletesen alkalmas arra, hogy a szociális segélyért igyekvők elsuhanjanak mellette, vagy hogy a szemfüles újságírók rábukkanjanak, nem beszélve arról, milyen jól mutat az önkormányzat brigádnaplójában, az viszont teljességgel valószínűtlen, hogy bárki is megnézze, leszámítva a kivezényelt iskolásokat, akik minden bizonnyal az elbliccelt osztályfőnöki óra felett érzett örömükben mindenre fognak figyelni, csak a kiállításra nem. Ezek a dolgok füzet formájában sokkal jobban érvényesülnek, mint ahogy számtalan példa bizonyítja, akkor azonban miből élnének a belügyminisztériumi dekoratőrök?

Para-Kovács Imre

Megtekinthető a XVIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal nyitvatartási ideje alatt, fogadóóráktól függetlenül

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.