Drogkiállítás: Rejtekáru

  • Para-Kovács Imre
  • 2000. november 9.

Tudomány

Rejtekáru

Súlyos és elengedhetetlen kötelesség a nagyközönség folyamatos tájékoztatása a drogokról, a droghasználat jogi, egészségügyi következményeiről, a veszélyekről és a politika hozzáállásáról. Nos, a pestlőrinci polgármesteri hivatalban rendezett demonstráció tisztességesen tesz eleget ennek a követelménynek, még ha nem is mentes apróbb hibáktól.

Nem kellene meglepődnöm ezen, de mégis megteszem: a kiállítás meglehetős pontossággal mutatja be a drogokat. Nem esik abba a hibába, mint a kezdeti időkben, hogy folyamatosan halált és sátánt emleget, nem keveri össze az anyagokat, nem beszél marihuánát injekciózó gyerekekről és heroinos cigiről, viszont még mindig kábítószernek nevezi a stimulánsokat, ami messze nem ugyanaz.

A transzparenseken kiállított táblázatok, képek és szövegek tárgyilagosak, de az isten szerelmére, mit szól majd az a középiskolás, még ha hajlik is a jóra, aki meglátja az önnáló szót a szövegben, nem merül-e fel benne, hogy ugyan mi tanulnivalója lehet azoktól, akik elkövették?! Nem válik-e nevetségessé az egész felhajtás a szemében? Nem lehetne-e valakit alkalmazni a szakértők mellé, aki tud helyesen írni?

A másik bajom a dologgal a rehabilitációs részleg tanulmányozása közben támadt. A táblázatok szépen bemutatják, hogy kerül a megtévedt fiatal egy gondoskodó hálózat ölébe, ahol aztán a leszoktatástól az új munkahelyen való beilleszkedésig segítő kezek kísérik, és még véletlenül sem hagyják visszaesni, míg elég biztosan meg nem áll a saját lábán. Nos, ez sajnos a valóságban koránt sincs így, az elvonás után utcára kerülők jelentős százaléka visszaesik, ami csak részben köszönhető a statisztikának, sokkal inkább annak, hogy az idealizált változathoz képest a rehabilitációban jókora lyukak tátongnak, és még ahol véletlenül működne is az alagút, melynek végén a fény, az áteresztő képessége olyan kicsiny, hogy nagyon keveseknek adatik meg a felvázolt gondoskodás.

Ez persze nem a kiállítás hibája, hanem sokkal inkább annak a politikai szándéknak, amely a szívemhez egyébként közel álló "az élet harc" filozófia jegyében kijelenti, hogy senkinek sem kötelező heroinistának lennie, de ha már az lett, akkor vagy álljon le magától, vagy haljon bele rendesen, ahogy azt már a filmekben láttuk, és a heroinisták valóban ezt a két dolgot szokták csinálni, csak kicsit megterhelő, hogy ezentúl mindig előre körül kell nézni, mielőtt a gyereket beengedjük a McPuffysba pisilni.

Az Amit a drogokról tudni kell című vándorkiállítás jelenlegi állomása, a polgármesteri hivatal aulája tökéletesen alkalmas arra, hogy a szociális segélyért igyekvők elsuhanjanak mellette, vagy hogy a szemfüles újságírók rábukkanjanak, nem beszélve arról, milyen jól mutat az önkormányzat brigádnaplójában, az viszont teljességgel valószínűtlen, hogy bárki is megnézze, leszámítva a kivezényelt iskolásokat, akik minden bizonnyal az elbliccelt osztályfőnöki óra felett érzett örömükben mindenre fognak figyelni, csak a kiállításra nem. Ezek a dolgok füzet formájában sokkal jobban érvényesülnek, mint ahogy számtalan példa bizonyítja, akkor azonban miből élnének a belügyminisztériumi dekoratőrök?

Para-Kovács Imre

Megtekinthető a XVIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal nyitvatartási ideje alatt, fogadóóráktól függetlenül

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."