Ara-Kovács Attila

Washington számára ismét felértékelődött Izrael és Törökország, a térség két meghatározó és stabil állama; az egyik demokratikus modellje, valamint hadereje miatt megkerülhetetlen, a másik NATO-tagsága és eddigi szekularizált iszlám jellege okán.

Orbán Viktor nem egykori, 1989-es önmagával kerüli a találkozást, nem egykori önmagától és a szembesüléstől fél – hanem tőletek. És ezt fontos tudnotok.

A keményedő kínai politikai orientáció csak alig leplezetten Nyugat-ellenes, efelől Hszi Csin-ping államfő sem hagyott kétséget, amikor figyelmeztetett: „Nem fogjuk másolni a nyugati rendszert és az ottani modelleket.”

A nemzetközi sajtót elsősorban a Jobbiknak nyújtott iráni anyagi segítség izgatja, ám ez csak a felszín. Mögötte azonban a magyar kormány lényegi eltökéltsége munkál, hogy magának még szélesebb politikai mozgásteret biztosítson.

Orbán Viktor nem finnyás, sem Budapesten, sem Erdélyben. Minderről alighanem azok tudnának a leghitelesebben mesélni, akiknek a múlt héten, a Lendvay utcában volt szerencséjük megismerkedni a Fidesz legelkötelezettebb híveivel, Sósav bácsival és a kigyúrt gyilkossal.

A megújuló V4-ben Lengyelország a térség olyan vezető államává nőheti ki magát, amely – német–francia segítséggel – nagyobb eséllyel tudná helyes vágányon tartani a szervezet többi tagállamát, mint a számos más ügy miatt erejét és figyelmét igencsak megosztó Brüsszel.

A Kremlnek mindig is egyértelmű véleménye volt Orbán Viktorról és a Fideszről: nem vette annyira komolyan, mint a lengyel Kaczynski fivéreket és pártjukat, a PiS-t vagy a román elnököt, Traian Basescut. Inkább ignorálta a magyar politikai jobboldalt, s ezzel Magyarország lekerült az orosz politika térképéről.

Mennyi hitele lehet ma Martonyinak román kollégájával együtt ünnepelni egy olyan dokumentumot, melyet tíz évvel ezelőtt még gyaláztak, s amióta 2010-ben hatalomra kerültek, gyakorlatilag megszegték annak minden vállalását?

Csupa üres, tartalmatlan, ráadásul valótlan kampányszöveg. Miért tetszik ez mégis oly sok embernek? Más magyarázat nincs, mint hogy az osztrákok megelégelték a status quót, a biztonságos, mégis unalmas politikai rutint. Nemzeti egójuk kicsit többet vár a politikai elittől, semhogy az csak jól végezze dolgát. Kerüljön, amibe kerül.

A Milla nem csatlakozik az ellenzéki tömörüléshez.

Az olaszok választhatnak a „civil bázisdemokráciát” hirdető, szórakoztató bohóc (Grillo), egy hétpróbás populista milliárdos (Berlusconi), egy precíz bürokrata (Bersani), valamint a politikától irtózó, unalmas, a leköszönő technokrata kormányt eddig irányító professzor (Monti) között.

Itt egy néhány évvel ezelőtt kreált zászlóról van szó. Nem öndefiníciós igény hívta azt életre, hanem az aktuális politika. E politika „megrendelője” a magyar kormány, ami ezzel a nemzeti giccsbe hajló cirkusszal próbálja a jövő évi választásokhoz mozgósítani, hiszterizálni az erdélyi magyarokat.