A hivatalos nyilatkozatok sorában is mindössze egyetlen komoly bírálat hangzott el a magyar kormánypolitikáról; egy 2011 végén készült külügyminisztériumi jelentés tette szóvá az emberi jogok helyzetének anomáliáit, és foglalkozott a Horthy-rendszer körüli szerecsenmosdatással, miszerint "egyértelmű törekvések mutatkoznak, hogy Magyarországot a hitleri Németország oldalán háborúba vivő Horthy-rezsimet, valamint a 'zsidókérdés végleges megoldásában' aktívan részt vevő magyar fasisztákat rehabilitálják".
Hogy Orbán január 31-i moszkvai villámlátogatása változtat-e a Kreml tartózkodó magatartásán, még korai megmondani. Putyin számára nyilván tehertétel a magyar-orosz kapcsolatok megítélésekor Gyurcsány Ferenccel ápolt személyes jó viszonya. Nehezen felejthetők azok az inzultusok is, amelyek a Fidesz részéről Gyurcsányt épp Oroszország-politikája miatt érték. Mindezek ellensúlyozására a magyar kormánynak ma olyasmit kell ígérnie, amiért korábban Orbán kéjjel harapta volna át bárki torkát.
De mielőtt rátérnénk e külpolitikai és gazdaságpolitikai nyitás valószínűsíthető tétjére, érdemes megnézni, milyen politikai vargabetűk jellemezték a Fidesz viszonyulását Oroszországhoz.
Orbán a miniszterelnöki pozíció várományosaként az orosz kormánypárt szentpétervári kongresszusán, 2009 novemberében úgy próbált tárgyalni Putyinnal, mintha 2002 és 2009 között semmit se tett volna a magyar- orosz kapcsolatok ellehetetlenítéséért. A félórás, semmitmondó eszmecsere Putyinnal egy időre lehűtötte a magyar politikus abbéli ambícióit, hogy ilyesmivel újra próbálkozzon.
A közeledés Moszkvához akkor vált ismét időszerűvé, amikor 2010 végén, 2011 elején Orbán előtt bezárultak a nyugati kapuk. A magyar külügyi stratégák még egy ideig vitatkoztak azon, hogy az új prioritást "keleti nyitásként" emlegessék-e, de később az "elfordulás Európától" fideszes politikája a sokkal kevésbé árulkodó "globális nyitás" munkacímet kapta. Mindez Putyint kevéssé hatotta meg: a magyar kormány gazdaságirányítási kulcspozícióit betöltő politikusok moszkvai kilincselései csak akkor jártak sikerrel, ha szándékaik kifejezetten egybevágtak az orosz érdekekkel (például a Mol-pakett visszavásárlásakor).
Valamelyes enyhülést csak 2012 áprilisa hozott; egészen pontosan Orbán ama, nagy megbotránkozást keltő bejelentése, hogy tudniillik Magyarország kiszáll a Nyugat - és elsősorban az Egyesült Államok - által szorgalmazott Nabucco-projektből, és egyértelműen a Moszkva által finanszírozott Déli Áramlat gázvezetékre fókuszál. Az azóta születő orosz elemzések legtöbbje - nem meglepő módon - kiemeli: Orbán zavaros célokat követő és megbízhatatlan politikus, de ma már többet árt szövetségeseinek, mint amennyit Oroszországnak, így a Kreml szempontjából működése kifejezetten hasznos. Mindazonáltal a magyar-orosz kapcsolatok jövőjét alakító tényezőknek ez csak az egyik eleme. Legalább ennyire fontosak azok az ajánlatok is, melyeket Orbán a múlt héten magával vihetett Moszkvába.
A korábbi agráripari vagy járműipari együttműködés felmelegítése illuzórikus terv, az, hogy a magyar kormány kommunikációiban a vizit kapcsán ez előkerült, nem vall a helyzethez illő komolyságra. Oroszország ma nincs ráutalva olyan ötödrangú, elavult technológiájú közjárművekre, amilyeneket a magyar ipar ma kiajánlani lenne képes, a mezőgazdaságunk pedig képtelen olyan volumenben termelni, hogy az fontos tételnek számítana. A két ország közötti energetikai kapcsolatok kérdése azonban már egészen más kérdés; az egyáltalán nem mondható bagatellnek.
Sokat sejtető az időbeni egybeesés a moszkvai út és a két E.ON-cég megvásárlásának erőltetett menete között. Ez azt valószínűsíti, hogy az E.ON tározókapacitásának, a szó szoros értelmében véve mindenáron elért megszerzésével a kormány nemcsak megkerülhetetlen partnerségre törekszik Moszkvával, de egy olyan pozícióra is, ami függetlenítheti az országot a gyors ütemben kiépülő és ma már prioritásnak számító európai - épp az eddigi orosz függőséget ellensúlyozó - energiarendszertől, az abban megvalósuló közös technológiától. Orbán tehát nem mondott valótlant, amikor arról beszélt, hogy a tározókapacitások megvétele a "függetlenségünk előfeltétele". Azaz energetikai függetlenség az uniótól - ez alighanem zene Putyin fülének.
A tárgyalások másik megkerülhetetlen energetikai eleme a paksi erőműbővítés. A meglevő négy reaktor mellé még két egységrész telepítéséről született döntés 2009 márciusában azzal, hogy tendert írnak ki a beruházásra, melyre öt, nemzetközileg magasan jegyzett amerikai, dél-koreai, francia stb. céget hívnak majd meg. Közöttük volt a Roszatom nevű orosz állami energetikai konzorcium is, mely saját reaktortípusát (VVER-1000) ajánlotta Magyarországnak megvételre. A Roszatom még tavaly, mindenkit megelőzve bejelentette azt is: kész a beruházáshoz szükséges 12,4 milliárd dollárral beszállni a megvalósításba. Lehet, hogy nem is lesz itt semmiféle tender? A moszkvai találkozót követően könnyen megeshet.
Magyarország pedig energetikai szempontból a következő öt évtizedben egyedül Oroszországtól függ majd, végleg lezárva ezzel a Nyugattal szemben viselt függetlenségi háború egy igen fontos fejezetét.
