Fidesz, Jobbik, Irán

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. március 18.

Diplomáciai jegyzet

A nemzetközi sajtót elsősorban a Jobbiknak nyújtott iráni anyagi segítség izgatja, ám ez csak a felszín. Mögötte azonban a magyar kormány lényegi eltökéltsége munkál, hogy magának még szélesebb politikai mozgásteret biztosítson.

Amikor 2005 kora nyarán, az akkori iráni elnökválasztást megelőzően Teheránba érkeztem, a magyar követség repülőtérre elém kijövő munkatársa gyorsan összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat: az ország szeretne végre szabadulni Khomeini nyomasztó örökségétől, a mérvadó politikai tényezők – az igen esélyes, kifejezetten liberális hírben álló Rafszandzsáni ajatollahhal az élen, aki az elnökválasztás legesélyesebb figurájának tűnt – teljesen új politikai kurzust akarnak megvalósítani, s mindez nagy reményeket ébresztett a lakosság körében is. Kérdésemre, hogy a „lakosság” fogalma e konkrét esetben Teheránra, illetve a nagyvárosokra vonatkozik-e, vagy a vidéki Iránra is, a diplomata kitérő választ adott.

Való igaz, a következő napokban Teheránt, s néhány vidéki várost bejárva a nyomasztó közelmúlt alóli felszabadultság megannyi jelével találkoztam. A fiatal nők fejét fedő kendőcske mérete teljesen szimbolikussá zsugorodott, a főváros lakosai a közeli Tochal-hegy hófödte vízmosásaiban megtelepült vendéglők teraszain próbálták a rekkenő, 45 fokos nyári hőséget túlélni, hajnalig tartó vacsorák és vigalom közepette.

Teheráni tartózkodásom hetében ékeztek oda az akkori magyar–iráni baráti társaság tagjai, valamennyien a magyar parlament képviselői voltak, a csoportban minden egyes párt képviseltette magát. A volt SZDSZ és a Fidesz képviselőjével baráti kapcsolatokat ápoltam még a rendszerváltás időszakából, az MDF-est is jól ismertem, kevésbé a szocialistát. Őket is a kíváncsiság vonzotta oda: miféle perspektíva nyílhat a Közel-Keletet meghatározó állam előtt a várt és remélt változással?

Aztán a választásokat Akbar Hasemi Rafszandzsáni elveszítette, s Mahmud Ahmadinezsád (címoldali képünkön), a Khomeini-örökség megszállottja két ciklusra is úgy bebiztosította magát, hogy az „arab tavasz” Iránt is megrázó politikai következményei sem tudták hatalmát kikezdeni. Az idő lassan visszatért a megszokott, 1979 utáni medrébe, ha nem is annyira őrülten és szertelenül, mint a khomeinista „forradalom” idején, inkább csendesen, következetesen, a teljes reménytelenség jegyében. Az ország azóta – mint ismeretes – teljesen elszigetelődött, lakosai elszegényedtek, a teheráni Bazár, mely gazdasági befolyása miatt politikai tényezőnek sem volt utolsó, máról holnapra él már jó ideje.

A nemzetközi közösség újra és újra Iránnal szembeni szankciókat fontolgat, miközben Barack Obama elnök nemrég egy az izraeli televíziónak adott interjújában megerősítette: nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy az ajatollahok rezsimje atombombára tegyen szert. Jószerével csak egyetlen kormány van, mely úgy véli: épp itt az ideje, hogy kisegítse az ultrakonzervatív ajatollahok ön- és közveszélyes rendszerét a politikai magányból, és ez a magyar.

A legtöbb elemző a magyar kormány „keleti tájékozódását” azokra a kudarcokra vezeti vissza, amelyeket Nyugaton volt kénytelen elszenvedni sajátos gazdasági intézkedései és demokráciafelfogása, illetve gyakorlata miatt valamikor 2011 végén. Akkor, amikor – legalábbis Matolcsy György, valamint a Békemenetet meghirdetők víziója szerint – „puccskísérlet” zajlott úgymond az Orbán-kormány ellen. Pedig a történet jóval korábban kezdődött, 2010 nyarán, nem sokkal azt követően, hogy a Fidesz besöpörte a kétharmadot a parlamenti választásokon.

Amint az új parlament felállt, a Fidesz és a Jobbik egyik első közös kezdeményezéseként megalakult az Országgyűlés új magyar–iráni baráti csoportja, amelyben azonban már közel sincs képviselve a parlament valamennyi politikai pártja, mindössze két párt adja tagjait, majdnem paritásos egységben: a Fidesz és a Jobbik. Ha végigfutjuk a névsort, még az ideológiai azonosulás is szembeötlő; többségük korábbi megnyilatkozásaiban fellelhető a demokrácia és a Nyugat megvetése, az antiszemitizmusba hajló Izrael-ellenesség, vagy – jobb esetben – a teljes elvtelenség.

A parlament magyar–iráni baráti csoportja

Elnök:  Gyöngyösi Márton, Jobbik
Alelnök: Dr. Gruber Attila, Fidesz

Tagok:

Babák Mihály, Fidesz
Dankó Béla, Fidesz
Egyed Zsolt, Jobbik
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik
Gulyás Dénes, Fidesz
Dr. Gyüre Csaba, Jobbik
Hegedűs Lorántné, Jobbik
Hegedűs Tamás, Jobbik
Kepli Lajos, Jobbik
Dr. Kiss Sándor, Jobbik
Dr. Lenhardt Balázs, Jobbik
Mirkóczki Ádám, Jobbik
Németh Zsolt, Jobbik
Pánczél Károly, Fidesz
Pogácsás Tibor, Fidesz
Potápi Árpád János, Fidesz
Rónaszékiné Keresztes Monika, Fidesz
Dr. Selmeczi Gabriella, Fidesz
Szabó Gábor, Jobbik
Szilágyi György, Jobbik
Dr. Szűcs Lajos, Fidesz
Vágó Sebestyén, Jobbik
Vona Gábor, Jobbik
Wittner Mária, Fidesz
Zagyva György Gyula, Jobbik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És az Irán felé történő nyitás már 2010 őszén tovább folytatódott; Ali Ahani külügyminiszter-helyettes a Külügyi Intézet vendégeként mondhatta el zavartalanul Nyugat- és Izrael-ellenes tirádáit, miközben a Jobbik vezetői egymásnak adták a kilincset Teheránban, megvetve alapjait nem csak egyfajta magyar–iráni "testvérvárosi" programnak, de számos olyan gazdasági összefonódásnak is, amelyek – lévén egy embargóktól okkal sújtott országról szó – politikai dimenziói napnál is világosabbak.

A két párt, az ellenzéki Jobbik és a kormányzó Fidesz szoros együttműködése Iránnal, s egyáltalán a terrorizmussal okkal gyanúsított, Irán mozgatta közel-keleti szervezetekkel az idő során rutinossá és hatékonnyá fejlődött: a Jobbik megteszi a kockázatosnak tűnő első lépést, majd a Fidesz a precedens mögé bújva már kockázatmentesen változtathatja szabállyá azt, ami korábban gyalázatos kivételnek számított még. A Jobbik teremtette meg a kapcsolatokat a Hezbollah foglyává vált libanoni kormány felé, Orbán Viktor pedig már kétszer is ellátogatott Bejrútba. Hasonló pávatánc zajlik Irán vonatkozásában is, csakhogy itt nem a megtéveszteni vágyott Nyugat áll a Fidesszel szemben, hanem a Jobbik – Orbán Viktor partnereként, Irán oldalán.

Vajon véletlen lenne, hogy a Jobbik 2011. december 2-án, a budapesti amerikai követség elé szervezett tüntetését az Iránnal szemben folytatott nemzetközi embargópolitika miatt pont akkorra időzítette, amikor a Békemenet megkezdte a maga tüntetésének a megszervezését az Orbán ellen lassan összeálló nyugati embargó miatt? Ugyan, az érdekek konvergálása túl nyilvánvaló, hogy e téren az ember csak a véletlenekre hagyatkozzon.

A nemzetközi sajtót persze elsősorban a Jobbiknak nyújtott iráni anyagi segítség izgatja, ám ez csak a felszín, mely mögött azonban a magyar kormány lényegi eltökéltsége munkál, hogy magának még szélesebb politikai mozgásteret biztosítson. A nemzetközi porondon úgy, hogy a Nyugat ellenségeihez törleszkedik, belpolitikailag pedig, hogy egy efféle külpolitikai orientációval is megtámogassa azt a 2014 utáni koalíciót, amely a Fidesz és a Jobbik közös érdekeit jeleníti majd meg kormányzati szinten is.

Neked ajánljuk