Ara-Kovács Attila

Mint ismert, a most hétvégén a romák melletti tüntetőket a Fidesz a Lendvay utcai egykori székházára kifeszített molinóval fogadta, amin a következő szöveg volt látható: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!” Az első mondat, melynek valódi jelentése, hogy „minden cigány gyilkos”, nettó cigányozás; a második mondat pedig tömény antiszemitizmus.

A német liberális párt lassan, de biztosan elveszítette saját profilját; korábbi választói nem e pártot vizionálják a teljesítmények mögött. Ideológiáját szétkapkodta, szétlopkodta a többi párt, a liberálisok pedig képtelenek voltak érvrendszerüket úgy megújítani, hogy az mást üzenjen, mint az épp megvalósuló reform. Hisz egy efféle megújításra aktuálisan semmi szükség.

Balog miniszter nem titkolt büszkeséggel ajánlotta Európa figyelmébe a kormány romastratégiáját, majd pártjának egyik alapítója, a Békemenet főszervezője a következőket írta: „…a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre… A cigányság ezen része állat…"

A Napóleon legyőzését követő hosszabb tárgyalások eredményeként Európára az egyik legridegebb és legkomorabb politikai korszak köszöntött.

A legutóbbi uniós csúcson Bulgária megakadályozta, hogy meginduljanak az integrációs előtanácskozások Macedóniával. Az eset nem volt váratlan, bár korábban mindenki abban reménykedett, hogy a két ország konfliktusát bilaterális szinten rendezni lehet.

Meglehet, hogy Obama, aki mindig visszafogta Hillary Clintont a nagyon látványos közel-keleti aktivitástól, most John Kerry feltételezett óvatos részrehajlásait az arabok irányába egy Izrael felé megértőbb politikával kényszerül majd kompenzálni.

A számos roppant áldozat és egy alapos átszervezés nagyrészt megoldja majd az EU gazdasági gondjait, de az értékkrízist nem. 2012-ben az unió közelebb került a széteséshez, mint valaha, s ennek a felismerése talán az év legfontosabb politikai fejleménye lesz, ha a mostani eseményekre később majd visszagondolunk.

A kettősség, amivel az észak-afrikai államok polgárai saját valóságukhoz viszonyulnak, megakadályozza őket abban, hogy e valóságon érdemben változtassanak. Elnézve bizonyos kelet-európai népeket, e téren – hasonló okok miatt – az ő jövőjükről sem lehet derűlátóan nyilatkozni.

Az egykor nagy napokat megélt – s Európával, valamint jelesül Magyarországgal a legbensőségesebb kapcsolatokat ápoló – román liberális párt ma már az unióval és Amerikával szemben is ellenséges hangokat hallat, s úgy utálja a magyarokat, hogy eközben szenvedélyesen issza Orbán Viktor minden szavát, és utánozza politikai rögtönzéseit.

A Washington által, kifejezetten Európa vonatkozásában szóvá tett nacionalista biztonsági kockázatokkal szembeni fellépés a fejlemények tükrében alighanem rossz hír néhány olyan kelet-európai állam politikai elitje számára, amely a demokrácián kívül és a szélsőjobboldali eszmékkel megbékélt módon tervezgeti jövőjét. Mint például a magyar.

Az RMDSZ és a magyarországi választásokon induló demokratikus ellenzék érdekei ma sokkal inkább egybeesnek, mint bármikor a történelem során. Az, aki az ebből fakadó hallatlan lehetőségekkel nem él, valóban megérdemli majd azt a sorsot, amit – ne legyenek illúzióink – Orbán már rég kitervelt mind a magyarországi, mind a határon túli magyar demokratikus pártok számára.

A német kereszténydemokraták ismét elnökükké választották Angela Merkelt. A hír tulajdonképpen triviális lenne annak fényében, hogy a kancellár asszonynak igazi kihívója nem is akadt. De ha azt vesszük figyelembe, hogy négy évvel ezelőtt a küldöttek 90, most viszont már 98 százaléka erősítette meg elnöki pozíciójában, akkor már egyáltalán nem az.