Jobbikos ígéret, fideszes beteljesülés

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. január 14.

Diplomáciai jegyzet

Mint ismert, a most hétvégén a romák melletti tüntetőket a Fidesz a Lendvay utcai egykori székházára kifeszített molinóval fogadta, amin a következő szöveg volt látható: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!” Az első mondat, melynek valódi jelentése, hogy „minden cigány gyilkos”, nettó cigányozás; a második mondat pedig tömény antiszemitizmus.

Ahogy azt Tóth Zoltán választási szakértő oly szakszerűen, sokszor, sok helyen elmagyarázta: a jelenlegi választójogi törvény kifejezetten a többpártrendszer kiküszöbölése végett lett olyan, amilyen, s egyáltalán nem rejtegetett célja egyfajta kétpártrendszer létrehozása. Az igény erre a Fidesz részéről nem új keletű. Az 1998–2002 között érlelődő általános társadalmi konfrontáció, amely aztán a 2002 utáni ellenzékiség idején teljesedett ki, fideszes részről e folyamat megalapozásának számított, a gyakorlatban is demonstrálva a „ránk” és „rájuk” osztott közösség önfelszámoló dinamikáját.

A „mi” és az „ők” képes volt önmagában rejteni mindent: időben az „újak” és „régiek”, térben a „bentiek” és „kintiek” logikája szerint osztva meg a társadalmat; ennek logikája szerint hullt darabjaira az addig építgetett jogállam is. Így vált tömegek számára értelmezhető mondattá, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, és minden hasonló képtelenség. És így lett sokak előtt olyannyira nyilvánvaló, hogy a baloldal, ami a „régit” és a „kintit” – azaz az idegent – volt hivatva megjeleníteni, egyszerűen megsemmisül.

A kétpártrendszer szempontjából persze ennél katasztrofálisabb dolog már nem is történhetett volna, mindemellett a 2010-es állapotok Orbánban azt a meggyőződést erősítették meg, hogy pártjának ez még annál is ideálisabb helyzet, mint amit a kétpártrendszerrel kiharcolhatott volna. A retorika ekkor immáron több választási ciklusos, kizárólagos fideszes hatalmi berendezkedésekről szólt, legalább nyolc évről, de voltak olyanok, akik akár húsz évet vizionáltak.

Igaz, közben megerősödött a szélsőjobb, sőt a Fidesz számára a magyar pártpolitikai rendszer kétpárti osztottsága szempontjából 2011–2012-re már a Jobbik tűnt ellenzéke legfőbb tényezőjének. Orbánt tanácsadói – akik bár több évtizedes uralmi ciklusokban gondolkodnak ma is, jól láthatóan csak adott, pillanatnyi helyzetekre tudnak reagálni – mindebből azt a megnyugtató következtetést vonták le, hogy a Fidesz és a Jobbik együttes politikai dominanciája teljes jobboldali fölényt mutat, ami arra utal, hogy a baloldal belátható időn belül nem térhet magához, ha egyáltalán magához tér. Továbbá, hogy mind a társadalmi elvárások, mind pedig a nemzetközi megítélés szempontjából a Fidesznek eleve nyerő állapot, ha a szélsőjobbal szemben kell majd megméretnie magát egy választáson, elvégre egy ilyen kiélezett helyzetben nem csak saját táborára és a bizonytalanokra, de még a „volt” baloldal támogatóinak egy részére is számíthat.

E kalkuláció ostobaságát az elmúlt néhány hónap bizonyította be igazán; azáltal, hogy a baloldal némileg magára talált, a centrum pedig 2012 októberét követően eséllyel szólított meg olyan szavazókat is, akiknek mobilizálását addig minden tényező lehetetlennek vélte, a Fidesz egy olyan új helyzetben találta magát, amely végérvényesen egy táborba szorította a Jobbikkal. Innen már nincs lehetősége rá, hogy a szélsőséges párttal szemben pozicionálja magát, arra kényszerül tehát, hogy 2014-ig a lehető legtöbb jobbikos szavazót átcsábítsa, integrálja, a választások után pedig jó eséllyel – és nyilvánvalóan a Jobbik eredményességének függvényében – koalícióra lépjen vele.

Sokan voltak, akik ennek lehetőségét korábban teljességgel kizárták. A Fidesz nemzetközi megítéltetése szempontjából valóban szörnyűnek tűnhet egy efféle forgatókönyv, de Orbán Viktor kalkulációiban a külhoni véleményeknek nincs relevanciájuk, az elmúlt három év során a magyar társadalom ezt alaposan megtanulhatta. A párt már eddig is számtalan gesztust tett a legszélsőségesebbeknek; egy kiváló elemzés, melyet a Friedrich Ebert Stiftung nemrég adott közre a magyarországi szélsőjobb aktuális helyzetéről, tucatnyi olyan választások utáni fideszes kormányzati döntést számolt össze, amelyek ígéretként a megelőző jobbikos kampányban hangzottak el. Ne legyen tehát senkinek kétsége, 2014-ben, ha kell, lesz Fidesz–Jobbik-összefogás, addig pedig a Fidesz minden olyasmit szó nélkül teljesít majd, amit a szélsőjobb elvár tőle.

Mint ismert, a most hétvégén a romák melletti tüntetőket a Fidesz a Lendvay utcai egykori székházára kifeszített molinóval fogadta, amin a következő szöveg volt látható: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!” Az első mondat, melynek valódi jelentése, hogy „minden cigány gyilkos”, nettó cigányozás; a második mondat pedig tömény antiszemitizmus.

Ezért van Orbánnak szüksége Bayerre. Akárcsak a Fidesznek a Jobbikra.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.