Meddig tart a Merkel-korszak?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012.12.10 12:35

Diplomáciai jegyzet

A német kereszténydemokraták ismét elnökükké választották Angela Merkelt. A hír tulajdonképpen triviális lenne annak fényében, hogy a kancellár asszonynak igazi kihívója nem is akadt. De ha azt vesszük figyelembe, hogy négy évvel ezelőtt a küldöttek 90, most viszont már 98 százaléka erősítette meg elnöki pozíciójában, akkor már egyáltalán nem az.

Merkel a kancellári székben eltöltött tizenkét esztendővel közelít ahhoz, hogy beérje Helmut Kohlt, aki – páratlan módon – tizenhat évig vezette az országot, ám pártelnökként pozíciója ma erőteljesebb mind Kohlénál, mind pedig a „rendszeralapító” Konrad Adenauerénél. Az nem kétséges, hogy a két nagy előd személyisége is rányomta bélyegét a korszakra, de közben érvényesülhettek mások is. Adenauer nevét szorosan összekötik Ludwig Erhardéval, a „nyugatnémet gazdasági csoda atyjáéval”; Kohl megannyi minisztere szintén megkapta az utódok emlékezetében ma is élő számtalan elismerést. Hogy csak egyet említsünk közülük: Hans-Dietrich Genscher.

Merkel viszont egymaga jeleníti meg a német gazdaságpolitikát, Európa-politikát, mi több, gyakorta Európa gazdaságpolitikáját is. Szemben Kohllal, aki szinte magasba emelte és gyakran előzékenyen maga elé engedte koalíciós partnerét, a már említett szabaddemokrata Genschert, Merkel mellett a szintén szabaddemokrata Guido Westerwelle elveszítette még azt a súlyt is, amit koalícióra lépésük előtt feltétlenül magáénak mondhatott. Az egyébként konzervatív Die Welt a napokban azon élcelődött, hogy a tradicionálisan patriarchális német politika az utóbbi években határozottan matriarchálissá vált. „Merkel nem egyszerűen uralja pártját, hanem ő maga a párt.

Mivel lehet ezt magyarázni?

Ha az Európa-politikát sikerrel alakító, befolyásoló kancellár határozott álláspontjában látjuk a magyarázatot, akkor nem kétséges, hogy nem csak a konzervatív körök szimpátiájára számíthatna, így pártbeli győzelméből annak a győzelemnek az előképét is kiolvashatnánk, amit esetleg jövő szeptemberben arat majd a soron következő parlamenti választásokon, és 2005, majd 2009 után harmadszorra nyerné majd el a kancellári tisztséget. Ám a közelmúlt tartományi választásainak, s néhány időközi választásnak a kimenetele közel sem teheti a konzervatívokat ennyire optimistává – alulmaradtak Észak-Rajna–Vesztfáliában, Baden-Württembergben és Alsó-Szászországban is. Épp ellenkezőleg: meglehet, a CDU komoly kihívások előtt áll, s ha a Bundestag legerősebb pártjaként is kerülne ki, a kormányalakítás aligha lesz egyszerű, lévén, hogy mostani partnere, az FDP igencsak gyengélkedik. (Ha most lennének a választások, messze az öt százalék alatt maradna, így be sem jutna a parlamentbe.)

Nem véletlen tehát, hogy Merkel az ismételt pártelnökké választását követő beszédében feltűnően kerülte az ellenzék, a szociáldemokraták, valamint a Zöldek bírálatát. Bár a Zöldek ma hevesen ostorozzák a kormányt, 2013-tól egyáltalán nem lehet kizárni közeledésüket a CDU-hoz, vagy pedig azt, hogy nagykoalíció vezeti ismét az országot, mint történt 2005 és 2009 között. De persze azt sem, hogy a CDU ellenzékbe vonul. Jürgen Trittin, a Zöldek listavezetője a minap egy interjúban találóan jegyezte meg: „Merkel népszerű – és sorra veszíti el a választásokat.

A kancellár asszony eddigi szerencséjének a magyarázata, hogy az ország gazdasága továbbra is jól teljesít. Az évek óta tartó válság dacára a munkanélküliség feltűnően alacsony, a kötelezően társadalombiztosított állások száma viszont magas. A lakosság fogyasztása kiegyensúlyozott, azok között a keretek között mozog, amit a Gerhard Schröder által megalapozott, Merkel által pedig folytatott Agenda 2010 kijelölt, s ami miatt a német gazdaság nemcsak ellenállt a válságnak, de a maga javára tudta fordítani annak globális kihatásait.

Ám itt lenne az ideje egy újabb „agendának”, elvégre Berlin követi ugyan a maga által helyesnek vélt uniós utat, de eddig egyetlen intézkedése sem hozott reális megoldást; mindössze megakadályozta konkrét lépések megtételét (azonos kamat az eurózónában, közös kötvények kibocsátása stb.). Érthető persze a németek félelme egy olyan döntéstől, mely kiszolgáltatná őket a déli válságzónának, ugyanakkor a kontinens legerőteljesebb gazdaságaként a kezdeményezésben és a problémamegoldásban épp ideje lenne kreatívabbnak és erőteljesebbnek mutatkozniuk. Ma már egyre kétségesebb, hogy a CDU-tól ez elvárható lenne.

Belpolitikailag pedig egyre többször kerül szóba, hogy a Merkel körüli csillogás igazából csak azokat vakítja el, akik nem akarják látni, mennyire nincs a konzervatívoknak szociálpolitikai stratégiájuk, s hogy évek óta egyebek mellett adósok egy átgondolt energiapolitikával is.

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.

Sokan, mégis kevesen

  • Lannert Judit

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Postatiszta nemzeti vagyon

Pár hete derült ki, hogy az állam 42 milliárd forintért vette át a Bélyegmúzeumot a Magyar Postától. Arról nem esett szó, hogy miért ennyiért és miért most, de arról sem, hogy a valóságban mi is az a Bélyegmúzeum, és milyen értéket képvisel.

„Az államnak van életvédelmi kötelezettsége”

  • Bányai György
Vajon bíróság elé citálható-e az állam akkor, ha nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében? Vagy ha épp túlzott agilisságával, lezárásaival és tiltásaival okoz elkerülhető károkat? És ki lehet a felperes? Maga az állampolgár? Vagy egy másik állam?