Tettek és mulasztások – diplomáciai váltás Washingtonban

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. január 2.

Diplomáciai jegyzet

Meglehet, hogy Obama, aki mindig visszafogta Hillary Clintont a nagyon látványos közel-keleti aktivitástól, most John Kerry feltételezett óvatos részrehajlásait az arabok irányába egy Izrael felé megértőbb politikával kényszerül majd kompenzálni.

Amióta Barack Obama elnök bejelentette: John Kerry demokrata szenátort, a szenátus külügyi bizottságának elnökét kérte fel a külügyminiszteri posztra, gyakorlatilag mindenki azt találgatja: vajon miben különbözhet majd az amerikai érdekek érvényesítése a következő négy évben az előző ciklustól? Hogy valaminek változnia kell, azt mindenki kész tényként kezeli, a változás mibenlétét és mélységét illetően azonban eltérnek a vélemények.

Amerika előtt számtalan megoldatlan probléma áll; az, hogy ki mit tekint prioritásnak, már el is dönti, milyen magatartásbeli módosítást és stratégiát tekint kívánatosnak. Számos elemző úgy gondolja, Hillary Clintonnak megvolt a maga számítása politikai jövőjét illetően, amely nem 2012-ben fejeződött be, hanem csak 2016-ban fog elkezdődni. Külügyminiszteri tevékenysége csak alkalom volt, hogy aktív politikusként is megmutassa magát, de szándékai láthatóan feloldódtak azon elvárásokban, amelyeket Obama elnök fogalmazott meg.

Kerryt sokan függetlenebb figurának tekintik, aki most érte el politikai zenitjét, így e négy esztendőben próbál majd érvényt szerezni mindannak, amivel beírhatja nevét a történelembe. Ha ez igaz – reménykednek az arabbarát szakértők –, akkor a hír egyáltalán nem jelent sok jót Izrael számára.

Gyakorlatilag valamennyien úgy gondolják, Clintont korábbi, New York-i szenátori időszakából fakadó kötődése az Izraelt támogató amerikai lobbyhoz már eleve elfogulttá tette a közel-keleti konfliktusok megítélését illetően. Viszont a külügyi bizottság elnökeként és Obama titkos megbízottjaként végzett feladataiban Kerry számos iszlám vezetővel alakított ki szorosabb kapcsolatot Egyiptomtól Szírián és Irakon át Pakisztánig, és ez Clintonnál eleve érzékenyebbé teheti őt az arabok ügye iránt. Ha ez így van, s ha a történet ennek megfelelően alakul a következő években, meglehet, hogy Obama, aki mindig visszafogta Clintont a nagyon látványos közel-keleti aktivitástól, most Kerry feltételezett óvatos részrehajlásait egy Izrael felé megértőbb politikával kényszerül majd kompenzálni. Mindennek valószínűségét persze csak azt követően tudjuk lemérni, ha lezajlanak az év eleji izraeli választások, s kiderül, ki is lesz a győztes.

A palesztinok felé nagy nyitást vizionáló izraeli baloldal átmenetileg persze megkönnyítheti majd Obama – és így Kerry – dolgát; leállnak a kelet-jeruzsálemi zsidó településbővítések, tárgyalások indulnak Ramallahhal, s esetleg még az eddigieknél is jóval hatékonyabban gyűrik majd le a Hamászt. Ne feledjük az izraeli politikai lét paradox furcsaságát: a tárgyalni és megegyezni kész ottani baloldal vívta mindig a legdicsőbb és legeredményesebb háborúkat az arabokkal (1948, 1956, 1967, 1973), míg a merev és nyíltan arabellenes jobboldal kötötte a leglátványosabb békéket velük, nem utolsósorban az 1979-es, Camp Davidben aláírt Begin–Szadat-megállapodás révén.

Nem véletlenül hangsúlyoztuk, hogy egy efféle fordulat átmenetileg könnyítheti csak meg Washington dolgát. Egy esetleg meginduló izraeli–palesztin egyezkedés ugyanis kompromisszumokat feltételez, márpedig a palesztin tömegek még egyáltalán nem készek elismerni Izrael létét, ami nyilvánvaló előfeltétele lesz minden jövendő kiegyezésnek. Ha a Palesztin Hatóság – a Hamászhoz hasonlóan – nem a zsidók tömeges kiirtását ígéri nekik, akkor elveszíti hitelét, pont úgy, ahogy gyakran megingott bizalmuk még Arafatban is, valahányszor tárgyalni kezdett Jeruzsálemmel. Mindkét eddigi intifáda végül azért tört ki, hogy Arafat ne kényszerüljön az Izraelnek tett tárgyalásos ígéretek betartására. E logika szerint lehet, hogy Kerry arabbarát jóindulata fogja megalapozni a harmadik intifádát.

És akkor még nem is beszéltünk Iránról. Az Obama által támogatott forgatókönyv ismert: szankciókkal egyre inkább fokozni a nyomást a perzsa vezetésre, amely végül engedni fog. Az elnök optimizmusát táplálja, hogy 2013. augusztus 3-án lezárul Mahmud Ahmadinezsád második elnöki ciklusa, tehát új államfője lesz Iránnak. Való igaz, az eddigi elnök felelőssége elvitathatatlan abban, hogy országának sikerült felborítania az erőegyensúlyt a térségben, ugyanakkor az sem vitás, hogy mégsem ő mondja ki soha az utolsó szót a döntésekkor, hanem a legfőbb vallási vezető, Ali Hamenei és a mögötte álló ajatollahok.

Ha Obama komolyan gondolta ígéretét, s nem hagyja atomfegyverhez jutni Teheránt, Kerrynek előbb-utóbb komolyan el kell majd gondolkodnia olyan megoldásokon is, amelyek egyelőre igen távol állnak az amerikai diplomáciától.

Mindazonáltal tény, hogy a John Kerry politikai elgondolásairól szóló eddigi elemzések gyakorlatilag csak a Közel-Kelet okozta kihívásokkal foglalkoznak. A jelenség arra utal, hogy mind az Egyesült Államokon belül, mind azon kívül a figyelem elsősorban e térségre összpontosul, s ez nemcsak a jövő feladatai vonatkozásában lesz orientáló, de a tekintetben is, hogy mi az, ami immár vitathatatlanul Obama első elnöki periódusának mulasztásai közé tartozik.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.