Tévedés azt gondolni: minthogy az RMDSZ bejutott a román parlament két házába, a vész elmúlt. Semmi sem múlt el azokból az aggodalmakból, amelyek az erdélyi magyarság értelmesebb és felelősségteljesebb részén akkor vettek erőt, amikor napvilágra kerültek a közvélemény-kutatások becslései. Ezek 5 százalékot mértek az RMDSZ-nek, ami a szinte biztos kieséssel ért volna fel, ha nagyon magas az országos – azaz a román – részvétel.
De nem volt az. Az egyik fontos kérdés a jövőre nézve, hogy miért csappant meg a románok választási kedve, elvégre a június eleji helyhatósági választások elsöprő baloldali győzelmét a magas részvétel tette még hitelesebbé. A választ mindenki evidenciának tekinti, aki odafigyelt a május óta zajló politikai eseményekre. A hatalmat május elején megszerző szociálliberális szövetség (USL) úgy fogott neki az előző kormányzat formális és informális hatalmának felszámolásához, hogy az nagyon sok emberben rendkívüli visszatetszést szült. Ráadásul a liberális párt elnöke, aki ideiglenesen beült Traian Băsescu államfő székébe, aki ellen a felmentési procedúra és a népszavazás zajlott, úgy viselkedett, mint egy kivénhedt szubrett a Marica grófnő címszerepében. Csapott ide, csapott oda, hisztériázott ezzel, flörtölt azzal – igaz, kárt nem okozott, legfeljebb csak pártjának és önmagának. És sokakat sikeresen elijesztett. Beleértve a magyarokat is, akiket kitartóan támadott, olyannyira, hogy a nyomaték kedvéért Gigi Becalit, egy alpári figurát is bevett a pártjába, aki addig a legszélsőségesebb – egyebek mellett magyarellenes – szólamokból tartotta fenn politikailag önmagát. Nem véletlen, hogy a magyarok nagy része távol maradt a Traian Băsescut buktató referendumtól, így a kormány nem tudott leszámolni esküdt ellenfelével, ráadásul számtalan, jogilag és politikailag igencsak megkérdőjelezhető akciózgatásával kihívta maga ellen Brüsszel haragját is.
A kormányzat triviális hibát hibára halmozott, igazából nem foglalkozott az ország számára nélkülözhetetlenül fontos gazdasági intézkedésekkel, figyelmét kizárólag a kampány és sikerének bebiztosítása foglalta le. E célt el is érte; mint ismeretes, megsemmisítő győzelmet aratott jobboldali ellenfelén azzal az 58,63 százalékkal, melyet elért. De június végén, a megnyert helyhatósági választásokat követő mámoros időszakban volt olyan bukaresti elemző, aki azt jósolta: az USL támogatottsága a parlamenti választásokon akár meg is haladhatja majd a 70 százalékot. Nos, ehhez képest a mostani eredmény azért mégiscsak szerénynek mondható.
A másik fontos kérdés a jövőre nézve az, hogy miért apadt el a magyarok választási kedve? Erre már némileg bonyolultabb megtalálni a választ.
Időközben kiderült, hogy a Fidesz által vágyott és a Tőkés László által kivitelezett újabb ostoba diverziónak igazából nem volt különösebb hatása. Valamivel nagyobb hangsúlyt kapott a rossz szereplésben az időjárás; december 8-ától olyan erőteljes havazás indult meg, amely néhány megyében – különösen a falvakban – gyakorlatilag megbénította a közlekedést. Ám ha rápillantunk azokra a grafikonokra, melyek a júniusi helyhatósági választáson való részvételt összevetik a mostani parlamentivel, akkor be kell látnunk: még olyan – részben vagy túlnyomórészt magyarok által lakott – megyékben is csak a választók töredéke ment el szavazni, amelyeket a zord időjárás, a havazás elkerült.
Sokan most lázasan keresik a politikai okokat. Igen, vannak ilyenek. Tudvalevő, hogy a magyar lakosság nem csekély hányada szívesebben látta volna azt a jobboldalt (ARD) kormányon, amelyet a populista Băsescu jelenített meg eddig számára, ráadásul meglehetős sikerrel. Ám a jobboldal érezhetően vesztésre állt, s ez inflálta a választói kedvet.
Azokat, akik eddig szimpátiával szemlélték a baloldalt (USL), a szövetség liberális párttagjának magyarellenes politikai deklarációi taszították, hasonló sikerrel. Az RMDSZ pedig a jelek szerint képtelen volt kellő meggyőző erővel elhitetni híveivel és tartózkodóbb szimpatizánsaival, hogy a magyar érdekek közül egyetlenegy sem fog megvalósulni, ha az RMDSZ nincs többé a román parlamentben. Mi több, az eddigi konszolidációs folyamatok éppúgy visszájukra fordulhatnak, és éppoly könnyen leépülhetnek azok demokratikus garanciái, mint az 1989-ben megalapozott magyarországi rendszer a 2010–2012-es időszakban.
A következő négy évben sor fog kerülni a tovább már nem halogatható közigazgatási reformra, változnak az oktatási kerettörvények is; ha az RMDSZ nincs a parlamentben, akkor az eddig már megvalósult erdélyi magyar autonómia legfontosabb elemei semmisülnek meg: az oktatás és egyáltalán az állami kultúrfinanszírozás, a kormány-, illetve az uniós források elosztása, az állami pályázatokhoz való hozzáférés, a kiemelt beruházások. Ahelyett, hogy ezekkel az apokaliptikus következményekkel szembesítette volna az RMDSZ a magyar választók felelősségtudatát, belement a Budapestről gurított forintokból összeeszkábált Erdélyi Magyar Néppárt által tematizált kisstílű kampányba. (Lásd erre vonatkozóan korábbi cikkemet.)
Egy eljövendő kampánystratégián persze lehet változtatni. Amin viszont még az RMDSZ sem tud, az az erdélyi magyarság egyre csökkenő számaránya. Az elvándorlás óriási, és újabb hullámait indíthatja Nyugat felé a gazdasági krízis, valamint a magyar állampolgárság. Igaz, Románia márciusban talán részévé válik Schengennek, de a mintegy két és fél millió román állampolgárral immáron szaturálódott Nyugat-Európában a jelek szerint könnyebb magyar útlevéllel boldogulni. Mindemellett a román pártok profi módon megszervezték roppant diaszpóráik politikai mozgósítását a választások alkalmával – főként a jobboldal. Ezt az RMDSZ sem hagyhatja ki a jövőben.
Igaz, ez a terep nem feltétlenül előnyös számára. Az erdélyi magyarok Nyugaton általában gyorsan kialakították saját, meglehetősen bennfentes kapcsolatrendszerüket, s ezeket ráépítették a már meglévő 56-os vagy korábbi emigráns szervezetekére, átvéve azoktól a legholdkórosabb és gyakorta legszélsőségesebb nacionalista, xenofób beállítódást. (Vannak kivételek, de számuk csekély.) Nekik az RMDSZ, amely nem követeli Erdély elszakadását, de legalábbis egy Bukaresttől teljesen elhatárolódó autonómiát, és amely gyanús módon ahelyett, hogy hátat fordítana a romániai politikai valóságnak, még a kormányokban is szerepet vállal, elfogadhatatlan. A Fidesz már korábban feléjük fordult, nagy szimpátiával figyelve törekvéseiket; az amerikai Friends of Hungary Alapítványt a magyar kormány részben épp vokstoborzó céllal hívta nemrégen életre, de ne legyenek kétségeink: hasonló segítségre számíthat másutt is az a diaszpóra, mellyel a Fidesz a Horthy-korszak nagy találmányát, a magyar irredentizmust igyekszik majd ismét felmelegíteni és legitimálni.
Az RMDSZ ellen a helyhatósági választások júniusi finisében oly nagy elánnal kampányoló Orbán Viktor igencsak feltüzelte az erdélyi indulatokat. Az akkor megfogalmazott ötlet – az RMDSZ által Magyarországon létrehozandó párt indítása 2014-ben – szellemes volt, és nem is egészen légből kapott. A nyugati diaszpórában élő románok sikeres választási pártokat hoztak létre Olaszországban és főként Spanyolországban, ezzel a velük szövetséges romániai pártok nemcsak befolyást szereztek az adott mediterrán államban, de „hazafelé” is mozgósítani tudták a kint élő románok százezreinek szavazatát.
Az RMDSZ-es ötletet tett azonban nem követte – és nem véletlenül. A pártnak ugyanis koránt sincs életszerű politikai befolyása az Erdélyből Magyarországra áttelepültekre; sokan közülük a Fidesz és a szélsőjobb elkötelezettjei, nagy átfedéssel. Többségük pedig egyszerűen nem megy el szavazni, indifferens a politikai élettel szemben, nem érti azt, és nem is akarja megérteni.
Viszont az RMDSZ komoly jövőbeni előnyöket szerezhetne a magyarországi demokratikus pártokkal való szorosabb együttműködéssel, amely pártoknak – minthogy határon túli magyarországi szavazók ezreivel kell majd számolniuk – elemi érdeke lesz Erdélyben, Szerbiában, vagyis ahol lehet, megtalálni a közös hangot és a közös érdekeket. 2013-ban és 2014-ben nemcsak Magyarországon zajlik majd kampány, hanem a határokon túl is; a Fidesz ezt már tudja, remélhetőleg rájön erre a többi párt is – még időben. Az erdélyi nyomtatott sajtóban némileg visszaszorult RMDSZ magyarországi vállalkozói vagy uniós hátszéllel ismét megerősíthetné ebbéli pozícióit. Cserébe a párthoz közel álló, rendkívül befolyásos – főként elektronikus – erdélyi média segíthet a magyarországi demokratikus ellenzéknek a határon túl megjelenni. Már csak azért is, mert az ottani magánmédiára egyáltalán nem vonatkozik a Fidesz által kierőszakolt itthoni politikai reklámtilalom.
Az RMDSZ és a magyarországi választásokon induló demokratikus ellenzék érdekei ma sokkal inkább egybeesnek, mint bármikor a történelem során. Az, aki az ebből fakadó hallatlan lehetőségekkel nem él, valóban megérdemli majd azt a sorsot, amit – ne legyenek illúzióink – Orbán már rég kitervelt mind a magyarországi, mind a határon túli magyar demokratikus erők számára.
