Nagy Sándor öröksége

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. január 4.

Diplomáciai jegyzet

A legutóbbi uniós csúcson Bulgária megakadályozta, hogy meginduljanak az integrációs előtanácskozások Macedóniával. Az eset nem volt váratlan, bár korábban mindenki abban reménykedett, hogy a két ország konfliktusát bilaterális szinten rendezni lehet.

Az apró – tengeri kijárattal nem rendelkező – állam mások számára is gondot okoz. 1991-es, a volt Jugoszláviából történt kiválását követően csak úgy tudott ENSZ-tagságot szerezni, hogy engedett a görög követelésnek, és nem Macedónia, hanem a „Macedónia Volt Délszláv Köztársaság” faramuci névvel csatlakozott a szervezethez. Mindazonáltal Athén sikerrel akadályozta meg 2008-ban Macedónia felvételét a NATO-ba, mert az ország már nem volt hajlandó további kompromisszumokra, ráadásul nemzeti zászlaján egy olyan „napkorong” (a vergina) imitációja tűnt fel, amelyet a görögök saját múltjukhoz tartozó egyedülálló szimbólumnak tartanak.

A macedónok vitája Görögországgal olyasmiről folyik, ami számukra történelmileg igazolhatatlan: a mai északgörög tartománytól, az egykor a nagy makedón király, II. Philipposz (Fülöp) és annak fia, III. Alexandrosz (azaz Nagy Sándor) hazájától vették kölcsön nemcsak nevüket, de állami jelvényeiket is. Nyilvánvalóan teljességgel alaptalanul.

Bolgár vonatkozásban viszont a viszályt, amely nem először állítja szembe a macedónokat Szófiával, nagyon is valós ok táplálja: a közös bolgár kulturális és etnikai identitás.

A macedónok nyelve és kultúrája ugyanis bolgár; területüket az első és második Balkán-háború során (1912, 1913), azaz pont száz esztendeje szakították ki – nacionalista és geopolitikai szándékoktól vezérelve – Bulgáriából, s csatolták a Szerb Királysághoz, majd 1945 után a titói Jugoszláviához. A terület azóta sajátos fejlődésen ment keresztül, etnikailag színesebb lett, hisz nagyon sok albán települt le ott, de a többség etnikailag vitathatatlanul továbbra is macedónnak számít.

Érdekes kérdés, hogy a lakosság ma, amikor szabadon választhatja meg államiságát, miért nem hajlandó a száz évvel korábban teremtett realitásokon túltenni magát? A válasz egyszerű, bár a bonyolult balkáni viszonyok hűen tükröződnek benne. A mai macedón elit lényegében büszke az ókori görög Makedóniához kötődő kitalált történelmére, azonosul azzal a világpolitikai szereppel, amit két és fél ezer évvel ezelőtt Nagy Sándor betöltött. Egyidejűleg élvezi azt a kitüntetett szerepet is, amit a relatív független államiság nyújtott számára a múltban, s ami lehetőségeit ténylegesen is megsokszorozta 1991, azaz a valódi függetlenség elnyerését követően. Ha a mai Macedónia feladná szuverenitását, és csatlakozna Bulgáriához, fővárosa, Szkopje egy lenne a nem túl jelentős vidéki bolgár városok közül, s kénytelen lenne betagozódni egy olyan társadalmi valóságba, ami fejlettségben még ma is messze elmarad a korábbi délszláv viszonyoktól.

A helyzet furcsa paradoxona, hogy mind a bolgár, mind az aktuális macedón magatartásban ugyanaz a nacionalizmus munkál. Csak míg a bolgár egy korábbi történelmi sérelmet, az 1913-ban ellene indított szerb és román támadás következményeit próbálja korrigálni, addig a macedón álláspont a mai status quót védi, időközben keletkezett saját érdekeivel egyetemben. Tanulságos feladvány ez minden olyan ország számára, amely történelme során nagy területeitől és számos polgárától kényszerült megválni.

Bár a bolgár-macedón konfliktus tűnik – nem véletlenül – mélyebbnek és akutabbnak, ennek megoldása mégis egyszerűbb lesz, hisz az unió dél-keleti bővítési politikáját fontos gazdasági és még fontosabb biztonsági szempontok indokolják, így Macedónia felvételét lehet halasztgatni, de nem a végtelenségig.

Más dimenzióban zajlik viszont a görög-macedón vita, elvégre nem csak Athén tekinti sajátjának az ókori makedón kultúrát és a terület egykori történelmét, hanem deklaráltan egész Európa is. Igaz, az athéni álláspontot gyöngíteni látszik az az alpári nacionalizmus, amivel maguk is birtokolni és kisajátítani próbálják Nagy Sándor örökségét, de az tény: az európai öntudat és geopolitikai öndefiníció, mi több, az európai narratíva szerves részévé vált mindaz, ami e területeken évezredekkel korábban lezajlott, s ha erre a mai Macedónia kizárólagos igényt jelent be, azzal nem csak a görögök, de az unió többi polgára sem fog egyetérteni.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.