December 11-én, amikor még javában tartott a romániai parlamenti választások voksainak összeszámlálása, s bár a Szociálliberális Unió (USL) elsöprő győzelme egyértelműnek tűnt, a kétharmad egyelőre bizonytalannak látszott, Victor Ponta miniszterelnök, a szociáldemokraták első embere ekként nyilatkozott: „Nyilvánvaló, hogy nincs szükségünk az RMDSZ szavazataira a kormányalakításhoz. De egy kisebbségellenes kormányra sincs szükségünk, márpedig a magyar közösség legitim képviseletét az RMDSZ jelenti. Azt kívánom, hogy a parlamenti többség tisztelettel viseltessen a nemzeti kisebbségek iránt. Mindenkinek hálás vagyok, aki megérti, hogy a magyar pártra nem szavazatvadászat szempontjából van szükség, egy ország felépítésének projektjéről van szó, nem pedig egy szociálliberális országprojektről. Azt kívánom, hogy egy olyan országban éljünk, amelyben a győztes nem áll bosszút a legyőzöttön.”
A romániai közvélemény ekkor még e nyilatkozatban annak szándékát látta, hogy a győztes koalíció mindenképp szeretne az RMDSZ révén olyan minősített többségre szert tenni, amellyel alkotmánymódosítást érhetne el, s ezzel végre feloldhatná az állandó politikai patthelyzetet teremtő prezidenciális rendszert, és a stratégiai kérdésekben az elnök helyett végre a kormány válhatna meghatározó tényezővé.
Pár nap múltán kiderült, az USL-nek megvan a kétharmada, így igazából az RMDSZ „segítségére” már nincs szüksége. Mindazonáltal Ponta a következőket nyilatkozta december 15-én: „Úgy vélem, a jelenlegi kormány kétharmados többségét meg kell óvni attól, hogy olyannak tűnjön, mint a szomszédos Magyarország kormányának kétharmada, amely elnyom minden más politikai nézetet. Ha Băsescu elnök engem kér fel hétfőn kormányalakításra, akkor – koalíciós partnereimmel együtt – ennek megfelelően kezdem meg a tárgyalásokat az RMDSZ-szel.”
„Hétfőn”, azaz 17-én Traian Băsescu elnök valóban Pontát kérte fel a kormányalakításra, s a tárgyalások el is kezdődtek, de számos ok miatt a következő román kormányban nem lesz jelen a magyar párt. Melyek ezek az okok?
A leglátványosabb a szocialisták legfőbb koalíciós partnerének, az egyre inkább nemzeti, mint liberális Crin Antonescunak a heves taktikai nacionalizmusa. A nemzeti-liberálisok politikai eltökéltsége részben érthető: kormányoldalon igyekeznek besöpörni minden olyan támogatást, amit a tradicionálisan idegenellenes román társadalom számukra nyújthat. Nem csak a magyarokkal szemben vannak fenntartásaik, az egykor nagy napokat és jelentős politikai sikereket megélt – s Európával, valamint jelesül Magyarországgal a legbensőségesebb kapcsolatokat ápoló – párt ma már az unióval és Amerikával szemben is ellenséges hangokat hallat, s úgy utálja a magyarokat, hogy eközben szenvedélyesen issza Orbán Viktor minden szavát, és utánozza politikai rögtönzéseit.
Ugyanakkor azoknak a mérsékelt RMDSZ-kritikáknak is van valóságalapjuk, amelyek a párt korábbi magatartásából vezetik le a magyarok távol tartását a kormánykoalíciótól. Való igaz, az RMDSZ a választások alatt nem egyértelműsítette fenntartásait a korábbi jobboldali koalícióval szemben. Nyilvánvalóan nem is tehette, hisz annak szerves része volt. Másrészt – és ez már valóban nem a párton múlt – az erdélyi magyarság fölényes többsége távol maradt a múlt augusztusban lezajlott referendumtól, amely a most alakuló kormány legfőbb ellenfelének, Băsescu államfőnek az eltávolításáról döntött volna. Ma a román társadalom azon többsége, amely szeretett volna és továbbra is szeretne megszabadulni az államfőtől, egyértelműen a magyarokat okolja a népszavazás kudarcáért.
Bár az erdélyi magyarság szempontjából nyilvánvalóan igen előnyös, valahányszor pártjuk kormányra kerül – tizennégy éven keresztül volt alkalmuk ezt megtapasztalni –, a mostani kimaradásnak is vannak előnyei. A Ponta-kormány rendkívül nehéz helyzetet örökölt: egy sok tekintetben elvetélt reformkísérlet közepén veszítette el a jobboldal a választásokat, és az ezt kihasználó sok populista ígéret jegyében nyerte meg azt a baloldal. A magyarországi helyzethez hasonlóan a jelenlegi román kormánynak épp egy olyan politikát kell majd megvalósítania, amelyet oly sikeresen hányt az előző politikai garnitúra szemére. Ráadásul Victor Pontát és egész csapatát annak dacára tekintik Brüsszelben politikai páriának, hogy erre igazán rászolgált volna; sokkal kevesebb demokratikus deficit jellemzi eddigi tevékenységét, mint néhány kilométerrel arrébb Orbán Viktorét – ez a cikk elején idézett két nyilatkozatból is kiderül.
Nyilvánvalóan messze nem tekinthetjük a most alakuló román kormányt egy olyan formációnak, amely szilárdan kitart majd a következő választásokig. Politikai elemzők az elmúlt hetekben komolyan számoltak azzal az – egyébként képtelen – lehetőséggel, hogy Ponta kihagyja a nemzeti liberálisokat a kormányból, s ezzel gyakorlatilag kivégzi Crin Antonescut. Bármennyire valószínűtlennek is tűnhet ma már egy efféle forgatókönyv, 2014-ig, a következő elnökválasztásig történhet valami hasonló, elvégre Ponta és a szocialisták elemi érdeke lenne meggátolni Antonescu államelnöki ambícióit. Ha a választásokat megelőző alkunak megfelelően mégis ez utóbbi kerülne a legfőbb pozícióba, Románia komoly konfliktusba kerülhet nemcsak az Egyesült Államokkal, de az unióval is, amit Ponta semmiképp sem engedhet meg magának. Márpedig egy ilyen helyzetben az RMDSZ – mint az amúgy is ellehetetlenült nemzeti liberálisok alternatívája – kétségkívül a legalkalmasabb partnernek fog számítani.
