- káté -

című remekének 1982-es Metropolitan-felvétele gyönyörű illusztrációja annak, hogy az operában a rendező és a karmester közül mindig az az úr, aki erősebb. Itt a rendező, Franco Zeffirelli.

című operájának utolsó pillanatában következik el a highlight. Rossini elkövette azt a skandalumot, hogy a fináléig váratja a címszereplő hősnőt (és a közönséget), amíg végre sort kerít a csillogóan attraktív koloratúr mezzoszoprán rondó eléneklésére. (Naná: egy korábbi tenoráriájából transzponálta.) Az amerikai Joyce DiDonato meglepően könnyedén, bájosan, homogén hangon és tökéletes technikai biztonsággal abszolválja a feladatot, azt lehet mondani, az istennő (Cecilia Bartoli) után az első ebben az áriában, talán Elina Garancánál is jobb.

Tetszik vagy nem, ha az operaszínházban a rendező a legmarkánsabb egyéniség, ő kerül az előadás középpontjába. David McVicar ráadásul koncepciózus karakter és lehengerlő figura, fölkészültsége és energikussága számos próbafolyamatot végigkísérő filmen látható, azon is, amelyet a londoni Királyi Operában tavaly bemutatott produkció felvételéhez mellékeltek.

című operája a thébai királylányról szól, aki beleszeret Jupiterbe, elhagyja érte a vőlegényét, de nem elégszik meg a főisten ágyasának szerepkörével, halhatatlan akar lenni. Addig követeli, hogy szeretője jelenjen meg előtte isteni mivoltában, míg teljesül a kívánsága, viszont abban a pillanatban porrá hullik.

című operája közismerten négy nagy szerelmi kettősre épül, ezért egy salzburgi bemutató nem lehet meg sztárok nélkül. A tavalyi Ünnepi Játékokra Anna Netrebkót és Rolando Villazónt, a csúcsceleb álompárt tervezték, de az orosz énekesnő szülési szabadságra ment, így a mexikói tenornak új partnert kerestek.

Nehogy megrovást kapjunk, amiért az operát nem pódiumzenének, hanem összművészetnek, tehát színháznak tekintjük (noha az), kezdjük a Dán Királyi Opera 2006-os előadásán fölvett A nibelung gyűrűje (szerzett epitheton ornansa szerint A koppenhágai Ring) zenei minősítésével. A Michael Schsnwandt vezényelte zenekar architektonikusan és magabiztosan építkezik, valamivel kevesebb dinamikai árnyalattal és transzparenciával az optimálisnál. A kórus tömör és pontos. A szólisták közül a Siegmundot és mindkét Siegfriedet éneklő Stig Andersen a legismertebb és a legjobb (A walkűrben és Az istenek alkonyában tavaly a MűPa-Ring szólambirtokosa volt), nemesen tiszta vokalitása aranyat ér, és hogy mi mindent tud az éneklésen kívül, az most (nekünk utólag) derül ki. - káté -

című ünnepi szent színjátéka, színpadi beavatási misztériuma (két lehetőség a Bühnenweihfestspiel fordítási lehetőségei közül) az életpálya összefoglaló remekműve. A szerző szándéka szerint a szeretet megváltó hatalma által vallássá lett művészet megtestesülése.

című operájának előadása jórészt azon múlik, hogy van-e hozzá címszereplő. Ez nemcsak megfelelő hang és megjelenés kérdése, egy csinos énekesnő, aki abszolválja a szólamot, még nem Carmen, ennél több kell, mindenekelőtt szexepil.

Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három előadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t. Nekik nemcsak a hírük, a hangjuk, a küllemük és a színpadi jelenlétük elsőrangú - ők olyan személyiségek, ami önmagában elég az operai varázslathoz.

8 kis kritika

8 kis kritika

Két felvétel jött ki egyszerre a késői Strauss-remekből, harminc év van köztük, lehet tanulmányozni az operai idő múlását. Az egyik film, Solti György a Bécsi Filharmonikusokkal, Otto Schenk rendezésében (1977), a másik a zürichi Opera előadása (2007) Franz Welser-Möst vezényletével, ez Götz Friedrich rendezésének felújítása (ő 2000-ben meghalt).