dvd - BIZET CARMEN

  • - káté -
  • 2008. november 27.

Zene

című operájának előadása jórészt azon múlik, hogy van-e hozzá címszereplő. Ez nemcsak megfelelő hang és megjelenés kérdése, egy csinos énekesnő, aki abszolválja a szólamot, még nem Carmen, ennél több kell, mindenekelőtt szexepil.
címû operájának elõadása jórészt azon múlik, hogy van-e hozzá címszereplõ. Ez nemcsak megfelelõ hang és megjelenés kérdése, egy csinos énekesnõ, aki abszolválja a szólamot, még nem Carmen, ennél több kell, mindenekelõtt szexepil. Anna Caterina Antonacci az elsõ felvonásban meglehetõsen erotikus jelenség, szép a lábikrája, és kiteszi, amije van, márpedig van mit. Használni tudja a testét. A hangját is, bár annak vannak korlátjai, mindenekelõtt az alsó regiszterben hiányzik belõle a bársonyos teltség. A második és harmadik felvonásban halványabb, a negyedikben megint igen jó, ebben nagy része van Jonas Kaufmann-nak, aki számomra a produkció meglepetése. Don Joséjában elszabadul a pokol, és a szemünk elõtt nyeli el (bár a gyilkosság utáni pillanatban Micaela keresztjével, amelyet a kárhozat útján leszakított a nyakáról, kétségbeesetten fohászkodik bûnbocsánatért). Kaufman nem eseng, nem szenveleg, és nem dühöng, egyetlen fölösleges gesztusa sincs, minden váltása (a virágária végén fölcsukló zokogás is) belülrõl jön, hõsies színezetû, kiegyenlített tenorja lírai finomságokra is képes.

Nora Amsellem szokatlanul derb Micaela (nem csoda, hogy Josénak hiányérzete van), Ildebrando D'Arcangelo drabális Escamillo (nem az eleganciája, a macsósága hat a nõkre). A kórus néha pontatlan, a zenekar viszont remek. Antonio Pappano elsõrangú: fantasztikus dinamikai árnyalatokkal vezényel, a szólamok ragyognak, megtisztította õket az elõadói közhelyektõl.

Francesca Zambello rendezése számûzi a naturalizmust (egy lovat azért behoz), a háttér stilizált, a tömeg életerõs massza, a koreográfia különleges, a két fõszereplõ pedig igazolja, hogy a mûfaj nem hülyeség.

Történt mindez a londoni Covent Gardenben, 2007-ben.

DECCA, Universal, 2008

*****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.