dvd - BIZET CARMEN

  • - káté -
  • 2008. november 27.

Zene

című operájának előadása jórészt azon múlik, hogy van-e hozzá címszereplő. Ez nemcsak megfelelő hang és megjelenés kérdése, egy csinos énekesnő, aki abszolválja a szólamot, még nem Carmen, ennél több kell, mindenekelőtt szexepil.
címû operájának elõadása jórészt azon múlik, hogy van-e hozzá címszereplõ. Ez nemcsak megfelelõ hang és megjelenés kérdése, egy csinos énekesnõ, aki abszolválja a szólamot, még nem Carmen, ennél több kell, mindenekelõtt szexepil. Anna Caterina Antonacci az elsõ felvonásban meglehetõsen erotikus jelenség, szép a lábikrája, és kiteszi, amije van, márpedig van mit. Használni tudja a testét. A hangját is, bár annak vannak korlátjai, mindenekelõtt az alsó regiszterben hiányzik belõle a bársonyos teltség. A második és harmadik felvonásban halványabb, a negyedikben megint igen jó, ebben nagy része van Jonas Kaufmann-nak, aki számomra a produkció meglepetése. Don Joséjában elszabadul a pokol, és a szemünk elõtt nyeli el (bár a gyilkosság utáni pillanatban Micaela keresztjével, amelyet a kárhozat útján leszakított a nyakáról, kétségbeesetten fohászkodik bûnbocsánatért). Kaufman nem eseng, nem szenveleg, és nem dühöng, egyetlen fölösleges gesztusa sincs, minden váltása (a virágária végén fölcsukló zokogás is) belülrõl jön, hõsies színezetû, kiegyenlített tenorja lírai finomságokra is képes.

Nora Amsellem szokatlanul derb Micaela (nem csoda, hogy Josénak hiányérzete van), Ildebrando D'Arcangelo drabális Escamillo (nem az eleganciája, a macsósága hat a nõkre). A kórus néha pontatlan, a zenekar viszont remek. Antonio Pappano elsõrangú: fantasztikus dinamikai árnyalatokkal vezényel, a szólamok ragyognak, megtisztította õket az elõadói közhelyektõl.

Francesca Zambello rendezése számûzi a naturalizmust (egy lovat azért behoz), a háttér stilizált, a tömeg életerõs massza, a koreográfia különleges, a két fõszereplõ pedig igazolja, hogy a mûfaj nem hülyeség.

Történt mindez a londoni Covent Gardenben, 2007-ben.

DECCA, Universal, 2008

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.