Az elõadás kulminációs pontjai a kettõsök: az ismerkedésbõl föllobbanó gyors szenvedély a restiben, az elválás "szövegalattija" a kultikus asztalka mellett, a második egymásra találás héjanásza a St. Sulpice rácsozatának két oldalán és a nihilbe enyészõ záróduett. Ritka alkalom, amikor az operai abszurd minden részletében hiteles, és csak a legmegátalkodottabbak kérdezhetik meg, hogy miért énekelnek ezek, amikor prózában is elmondhatnák.
Vincent Paterson (eredetileg a Los Angeles-i Operában bemutatott) rendezése nem sok vizet zavar, az 1950-es évekbe helyezte a cselekményt - az egyik jelenetben Netrebkót Marilyn Monroe-nak öltözteti -, és ügyelt rá, hogy a tömegjelenetek karaktere ne mondjon ellent a fõszereplõk kortársi imázsának.
A karmester Daniel Barenboim a partitúrába mélyed, ahányszor csak látjuk az elõadás során, de a zenekari kolorit nem szenved hiányt. Néznivalónak mindenesetre izgalmasabb, amikor a neglizsés Netrebko intim pontjára helyezett levelet Villazón szisztematikusan alulról fölfelé (de nem a sorok között) haladva énekli végig.
Deutsche Grammophon/Universal, 2 DVD, 2008
*****
