dvd - MASSENET: MANON

  • - káté -
  • 2008. október 30.

Zene

Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három előadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t. Nekik nemcsak a hírük, a hangjuk, a küllemük és a színpadi jelenlétük elsőrangú - ők olyan személyiségek, ami önmagában elég az operai varázslathoz.
Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három elõadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t. Nekik nemcsak a hírük, a hangjuk, a küllemük és a színpadi jelenlétük elsõrangú - õk olyan személyiségek, ami önmagában elég az operai varázslathoz. (Pár hete egy külföldi tenorista Pesten lekicsinylõen Netrebko-jelenségnek nevezte a csinos operaénekesek kultuszát, aztán - hélas! - a Fidelio-premieren nem bírta kiénekelni az elõírt hangokat.)

Az elõadás kulminációs pontjai a kettõsök: az ismerkedésbõl föllobbanó gyors szenvedély a restiben, az elválás "szövegalattija" a kultikus asztalka mellett, a második egymásra találás héjanásza a St. Sulpice rácsozatának két oldalán és a nihilbe enyészõ záróduett. Ritka alkalom, amikor az operai abszurd minden részletében hiteles, és csak a legmegátalkodottabbak kérdezhetik meg, hogy miért énekelnek ezek, amikor prózában is elmondhatnák.

Vincent Paterson (eredetileg a Los Angeles-i Operában bemutatott) rendezése nem sok vizet zavar, az 1950-es évekbe helyezte a cselekményt - az egyik jelenetben Netrebkót Marilyn Monroe-nak öltözteti -, és ügyelt rá, hogy a tömegjelenetek karaktere ne mondjon ellent a fõszereplõk kortársi imázsának.

A karmester Daniel Barenboim a partitúrába mélyed, ahányszor csak látjuk az elõadás során, de a zenekari kolorit nem szenved hiányt. Néznivalónak mindenesetre izgalmasabb, amikor a neglizsés Netrebko intim pontjára helyezett levelet Villazón szisztematikusan alulról fölfelé (de nem a sorok között) haladva énekli végig.

Deutsche Grammophon/Universal, 2 DVD, 2008

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.