címû operája közismerten négy nagy szerelmi kettõsre épül, ezért egy salzburgi bemutató nem lehet meg sztárok nélkül. A tavalyi Ünnepi Játékokra Anna Netrebkót és Rolando Villazónt, a csúcsceleb álompárt tervezték, de az orosz énekesnõ szülési szabadságra ment, így a mexikói tenornak új partnert kerestek. (Netrebko szülés után a Metropolitanben a Lammermoori Lucia élõ HD-közvetítésén találkozott volna újra Villazónnal, amikor viszont a tenorista jelentett beteget.) A helyettes a huszonöt éves grúz Nino Machaidze, helyes, kislányosan telt alkattal (még nem duci, de hamarosan az lehet), értékes hangmatériával, kiegyenlített tónusokkal és a vakmerõségig magabiztos énektechnikával. Úgy fest, mint akinek a legkevésbé sem strapás az éneklés. Játéka egyszerû és kiforratlan, erre-arra tipeg, aggódó kifejezést ölt - Júliája komoly lány. Mellette Villazón belehal Rómeó érzelmeibe, romantikusan ömleng és szenved, hatalmas lendülettel rohan, verekszik, vív, omlik össze. Hangja olvadékony és hajlékony, még alig kell forszíroznia a forte magasságokat, épp csak fölsejlenek az erõltetés veszélyei. Könnyed duetteket produkálnak ketten, és az egész elõadásban van valami csillogóan musicales.
A kanadai Yannick Nézet-Séguin vezette salzburgi Mozarteum Zenekar fölfokozott dinamikával, robbanékonyan játszik, a rendezõ, Bartlett Sher pedig színes szélesvásznú színpadot teremtett a Felsenreitschule emeletes sziklaárkádjai elé. Forgatagos kavalkád hullámzik gazdag kosztümökben, petárda pattan, üvegpohár törik, a veronai ifjak kicsapnak a nézõtérre, Stéphano apród a felsõ szektor könyöklõjén egyensúlyoz. Kár, hogy a szerelmesek a végén elrontják a mulatságot - igaz, a szerzõ a halálon túli boldogságot propagálta.
Deutsche Grammophon/Universal, 2008, 2 DVD
**** és fél
