Tetszik vagy nem, ha az operaszínházban a rendezõ a legmarkánsabb egyéniség, õ kerül az elõadás középpontjába. David McVicar ráadásul koncepciózus karakter és lehengerlõ figura, fölkészültsége és energikussága számos próbafolyamatot végigkísérõ filmen látható, azon is, amelyet a londoni Királyi Operában tavaly bemutatott produkció felvételéhez mellékeltek. McVicar bevallottan Pasolini Sal˜ címû filmjébõl indul ki (az meg De Sade márki regényébõl, a Sodoma 120 napjából), hivatkozik is a Mussolini- és Hitler-fasizmus náci tortúraorgiáira, de naturalizmusa dacára sem ábrázol egy az egyben, például nem koppintja le az egyenruhákat. Másrészt ellene játszik a frivol-ironikus zenei tónusnak. A színhely egy palota alagsori konyhaszekciója, padlóján Jochanaan ciszternájának fedõrácsával. Lépcsõkanyar visz föl az "estély" galériájára. Tompán csellengõ alkalmazottak, takarítók, prostituáltak, verõlegények és õrszolgálatosok nézik végig Salome patologikus hisztériáját, Heródes biszex szcénáit és a vendégek voyeurségét. Újszerûek a részletek, hétfátyoltánc helyett hét szobán keresztül private dancing folyik, bravúros díszletezéssel. A címszereplõ Nadja Michael izgalmas jelenség, ritkán látható pszichofizikai intenzitással, vérbe borult aggyal és testtel. Nem hangnagybirtokos, felül néha "elfogy", de jól énekel. Michael Volle átütõ Jochanaan. Thomas Moser Heródese küszködik a magas hangokkal (mint Florestanként Pesten). Biztos, hogy az egyes szólamokra vannak jobbak a világon, de ez most nem hangverseny, mint a nemrég a Metbõl közvetített Salome-paródia, hanem olyan opera-elõadás, amely megtörténik.
Opus Arte, 2009, 2 DVD
*****
