- kg -

Larry Crowne-t várják a főnökségen! A tetőtől becsületes és talpig víg kedélyű áruházi alkalmazott a megdicsőült kisemberek mosolyával követi a hangosbemondó szavát, tudván tudva, hogy a felhívás csakis a hónap dolgozójának szólhat. Micsoda tévedés! Az az ábrázat, amit Larry távoztában visel, a lapátra tett, válság sújtotta kisember sajátja, aki legmeghittebb kapcsolatait banki törlesztőrészleteivel ápolja.

Sibylla minden túlélési praktikát, zárnyitási trükköt, szobafoglalási technikát, pénzszerzési cselt, beolvadási álcát ismer, ám nem CIA és még csak nem is MI6, hanem H.O.M.E.L.E.S.S. a státusza.

Ideje volt már megünnepelni, hogy ember járt a Holdon. Állami ünnepségek megrendezésére nálunk is akadnak számlaképes tehetségek, ám olyan számlatömbje, mint Michael Baynek, úgy sincsen senkinek.

Lássuk csak, ki kit szeret. Otto odavan az új lányért, Junie-ért, de pechjére így van ezzel az olasztanár is.

Jim Carrey (49) még sosem csinálta pingvinnel; most végre. Elmondtunk-e ezzel minden érdemlegest a produkcióról? Korántsem.

"Tolvaj! Fogják meg!" Igen, így kell krimit kezdeni, semmi fakszni, rögtön benne vagyunk a sűrűjében, a Párisi Nagyáruház folyosóin, cirka 1911. Az úri közönség sipákol, a tolvaj iszkol, a századelő pedig nagyon él.

A Gran Torinóban Clint Eastwood tételesen végigvette a nyugdíjasévek előnyeit (kutya, gyerek, verda, veranda) és hátrányait (kutya, gyerek, verda, veranda), majd a szögről leakasztva saját legendáját halni indult, hősi halált. Amire a lelkes ünneplés közepette senki sem gondolt, hogy tovább is van, hogy Eastwood, a rendező ezzel még nem ért el a filmezhetőség határáig, és vigyázó szemét hamarosan a túlvilág néven ismert, lebegő fényes helyre veti (megközelíthetőség: át az alagúton, majd utána egyenesen).

Spielberg-filmet hozott a hollywoodi posta, a csatolt üdvözlőkártyán a következő felirattal: Sok szeretettel Steve-nek! J. J.

Ez a Gianni nem ugyanaz a Gianni, ám a hasonlóságok számottevők. Ahogy a Vénasszonyok nyarában, úgy a Gianni és a nőkben is ugyanaz a táskás szempár, az író-rendező-főszereplő Gianni Di Gregorio táskás szeme néz közelre és távolba; vígjátéki közelre és drámai távolba, de leginkább a kettő közé, a derűsen szomorkás középtájra.

Párizs, 1934 április: a Notre Dame harangozója lágytojás főzéséhez készül. Ugyanekkor lent a téren: negyvenen várják, hogy pappá szenteljék őket.

Emberi számítás szerint kell lennie olyan filmnek, melyben egy szájba élvezésről szóló diskurzus, egy hájas háton elmérgesedett tetoválás, illetve egy kiadós ételmérgezést követő mosdóba szarás kívánatos kellékei a vígjátéki építkezésnek. Az pedig csak még kívánatosabbá teszi a felsorolt komikusi kunsztokat, hogy tisztességben elhervadt lányok és asszonyok, dolgozó nők és háztartásbeliek, karcsúak és dagadtak követik el őket, s teszik ezt az alpári humor egyenjogúsítása jegyében.

Nem akárki szökken az erdőszélen méltóságteljesen, mosolygósan, hanem maga a filmtörténet. Sportruházata makulátlan, szőkesége vakító, derűje kifogástalan, a neve pedig Catherine Deneuve.