A Gran Torinóban Clint Eastwood tételesen végigvette a nyugdíjasévek elõnyeit (kutya, gyerek, verda, veranda) és hátrányait (kutya, gyerek, verda, veranda), majd a szögrõl leakasztva saját legendáját halni indult, hõsi halált. Amire a lelkes ünneplés közepette senki sem gondolt, hogy tovább is van, hogy Eastwood, a rendezõ ezzel még nem ért el a filmezhetõség határáig, és vigyázó szemét hamarosan a túlvilág néven ismert, lebegõ fényes helyre veti (megközelíthetõség: át az alagúton, majd utána egyenesen). Pedig nagyon is veti, nem is kis igénnyel: Amerika, London, Párizs és Thaiföld érintésével. A túlvilág magas labda, az odajutástól a nyitva tartáson át a zuhanyozási lehetõségek firtatásáig mindenre kapható vény nélkül is valami korrekt kis viccecske. Közülük is jó néhányat, de akár az egész raktárkészletet is könnyedén Eastwoodra lehet zúdítani, oly könnyedén, ahogy a szép Cécile de France-ra zúdul rá a thaiföldi cunami - ennek az egyébként nem túl látványgazdag filmnek a nagy képi truvája nem Cécile, hanem a cunami. Ha Eastwood csak egy kicsivel is kisebb giccset rendez, ha csak egyszer is kikacsint a zongora mögül (persze most is maga zongorálja alá a filmjét), joggal jöhetne a vicc-cunami a halottlátó Matt Damonról, az árván maradt angol kisfiúról és a világszép francia túlélõnõrõl. De jöhet az így is, minden élc és kisebb sértés indokolt, ám nehéz megállni az elismerést, amikor Clint nemcsak lekottázza a túlvilágot, de a végén, érzékeny cowboyhoz méltón, egy "it'll be alright, kid"-del veregeti meg az emberiség vállát.
Forgalmazza a Pro Video
***
