Párizs, 1934 április: a Notre Dame harangozója lágytojás fõzéséhez készül. Ugyanekkor lent a téren: negyvenen várják, hogy pappá szenteljék õket. Fent: a tojás fõni kezd. Lent: kitör a ribillió. Fent: a tojás percei meg vannak számlálva. Lent: Vango, a róla elnevezett regény fõhõse kiválik a tömegbõl, és menekülõre fogja. Fent: bugy-bugy. Lent: Vango elrugaszkodik a talajtól és a Notre Dame megmászásába kezd. Fent: kész a tojás. Jeunet és Besson kedvére való jelenetsor: a
Vango egy olyan kalandregény, melynek erényei inkább filmszerûek, mint regénytermészetûek. De vissza az elejére: Vango és a lágytojás sorsa, alighogy összeért, már el is vált egymástól. Mi Vangóval tartunk, ám e több mint 300 oldalon átívelõ ragaszkodás sehogyan sem hozza meg azt a kívánt bizalmi viszonyt, mely olvasó és olvasott ember közt jó esetben kialakul (még úgy is, hogy elõbbi, elõrehaladott kora okán kilóg a pelyhedzõ állú célcsoportból).
A szerzõ ugyan rendesen elodázza a megfejtést, ám ettõl még Vangóról, e rejtélyes múltú, veszélyes jelenû és bizonytalan jövõjû (ami biztos: folytatás karácsonykor) fiatalemberrõl, aki ellen egy világ esküdött össze, hamar kiderül, hogy miféle szerzet. ", mongyõ, egy jóravaló képregényfigura! Így aztán nem elég, hogy párizsi háztetõkön át vezet az útja, hogy míg más a Graf Zeppelin utasterében pöffeszkedik, neki rejtõzködnie kell az SS elõl, és még Sztálin is befigyel Szocsiból, mindezen felül még az a teher is szegény Vango vállait nyomja, hogy képregénybe kívánkozó pálcikaemberként csupa szöveg regényoldalakon kell valahogy boldogulnia. Mûfajt tévesztett hõs õ, aki elõször és utoljára a sokat ígérõ borítón tûnik fel természetes közegében - innentõl azonban az a sok fránya betû (és a nemzetközi helyzet) betesz barátunknak.
Fordította: Pacskovszky Zsolt. Móra, 2011, 352 oldal, 3490 Ft
***
