film TRANSFORMERS 3.

  • - kg -
  • 2011. július 7.

Film

Ideje volt már megünnepelni, hogy ember járt a Holdon. Állami ünnepségek megrendezésére nálunk is akadnak számlaképes tehetségek, ám olyan számlatömbje, mint Michael Baynek, úgy sincsen senkinek.

És ez még nem minden. Mert a történelem átírásának ugyan errefelé is nagy hagyományai vannak, de azt a kunsztot, ahogy Bay egy könnyed mozdulattal összehozza a Transformerek és az Apollo 11 történetét, alighanem csak kevesen tudnák utánacsinálni. Tudniillik a NASA-nak némi privát biznisze is akadt odafent: ha Bay verzióját fogadjuk el, máris ki lehet engedni azokat az ápoltakat, akik jó negyven éve azt hirdetik, hogy a Hold árnyékos oldalán óriásrobotok sütögetik a szalonnájukat. (Akik Elvist is emlegetik, még maradnak.) Mi tagadás, a Transformers 3. a saját mércéjével (óriásrobotos filmek) mérve lendületesen indul, ámbár az azért árulkodó, hogy e kellemesen lendületes kezdés jórészt annak köszönhetõ, hogy a visszatérõ szereplõk közül egyelõre még senki sem mutatkozott. Sõt, a bevezetõ Hold-nyitányban az óriásrobotokból is csak a hûlt helyük látszik - kis lépés ez az emberiségnek, de annál nagyobb lépés a Transformers-filmek történetében. Innen szép a vereség, de Baynek meg se kottyan: akkora ügybuzgalommal rombolja le kevéske ázsióját, ami ugyancsak rekord a javából. Nehéz kiemelni bárkit is az egyenletesen szánalmas színészi gárdából, talán John Malkovich komikusi teljesítménye lehet a kivétel. Hogy mi fájna jobban: egy öröklétig tartó roboturalom vagy Malkovich grimasza? A válasz egyértelmû: vessetek a robotok elé!

Forgalmazza a UIP-Duna Film

*

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.