- kg -

8 kis kritika

Pompásan metrózunk. Jól húznak a kocsik, szerda, két óra múlt, jó fél ház, levegő kapható. Célunk a Ferenciek tere, de így van ezzel, mint mindjárt kiderül, két vaskereszttel sűrűn teletűzdelt, bakancsos útitársunk is, akik hamarosan magukhoz vonják a kocsi hangulatfelelősi posztját, noha erre felkérés sem a közeli turistacsoporttól, sem a helyi érdekű közlekedőktől nem érkezett. - kg -

Film ez, az már az elején látszik, úgy mozognak, tesznek-vesznek, levegőznek benne, hogy ha nem is történik semmi rendkívüli, akkor is jó nézni, hogyan játsszák, hogy nem játszanak. Ez nem az a tanterem, melynek falai igény szerint kivehetők, hogy a kamera szabadabban mozoghasson, és a padokat koptató gyerekek sem azok a szabályosra érlelt, szimmetrikus fejek, akiket a menedzserszemléletű mama járóképes koruktól cipel egyik castingról a másikra. - kg -

Nevezett Sebhelyesarcú (semmi rokonság a filmekkel) egy képregénynáci: "Lovagias ember, aki mindig kiküldi a titkárnőjét, ha iszonyú vallatási módszereihez folyamodik." Mondják, Spielberg is ott rontotta el a Schindler listáját, hogy a hétköznapi őrület helyett egy kirakat-elmebeteget tett meg a birodalmi lépegetők legfőbb képviselőjének, mások viszont mentőkörülményként említik, hogy végül is egy meglehetősen haladó hagyományt folytatott. A mi Untersturmführerünk nagydarab szemléltetési szörny: nemcsak a Gestapo torz pofáját modellezi, hanem a háború utáni regényes nyugatnémet közállapotokat is, melyek megengedik, hogy a gestapós átmentse magát: "Pillanatnyilag Jakuteknek hívják, jól menő gyümölcslégyára van a városban, de nem ebből él.

Kedves fiú ez a Dan (hát még az őt alakító Steve Carell), csak olyan szomorkás néki a hangulata néha, amióta a szeretett asszony - hátrahagyván három leánygyermeket és a nagymosást - meghalt. Olyan jó apa ez a Dan, csupa szeretet és jellem, csak ne óvná annyira a lányokat még a széltől is, meg a széltoló udvarlóktól. Olyan szellemes srác ez a Dan, csoda-e, hogy szinte percek alatt magába bolondítja a franciásan hebrencs Marie-t (Juliette Binoche), aki szintén egy velejéig kedves teremtés; milyen kár, hogy éppen Dan öccsével kavar! - kg -

"Mussolini nem megy, nincs olyan respektje, de Hitler az más, és a Mein Kampf is mindig elfogy, alighogy kihozzák." Remek dolog bolhapiacra járni, már csak a szöveggyűjtés végett is: minden asztal külön tanszék, ez itt például a történelmi-sörös, de a közelben van a filmtörténeti és a zoknis is. "Én aztán nem tehetek róla, uram, ha ezt viszik.

Fél Párizs benne van - a külső kerületek éppúgy, mint a belváros - minden idők egyik legnagyobb, csakis DVD-n kapható összeesküvésében. Pont az ilyen konspirációkért találták ki a házimozit (meg a Risi-, Wilder-, Truffaut-összesért - csak az egy másik írás), azért tehát, hogy ne kelljen kiöltözni minden gonoszan hunyorgó háziorvos és a mögöttük felsorakozó szektás elmebetegek kedvéért.

Végül is magunknak köszönhetjük. Ha nem rajongunk oly vehemensen a Donnie Darkóért, ha Richard Kellyt nem mondjuk el az égvilágon mindennek, ha 26 évesen forgatott első filmjét nem juttatja be a közönségszavazat (a hivatalos forgalmazási csatornákat megkerülve) az évezred eleji kultklasszikusok gálájára, akkor tán most nem kellene elővenni az elkapatott tehetségről szóló La Fontaine-i tanmesét.

Nem az a kérdés, szabad-e elküldeni az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét a picsába (miért ne szabadna), hanem az, hogy elégséges-e mozgóképes tartalomnak egy hirtelen felindulásból felszakadt "fuck the president!". Kimberly Pierce-nek közel két órája van, hogy lélektanilag aládúcoljon a mondott felszólításnak, amely egy Irakból hazatért rendes amerikai szájából hangzik el (méghozzá elöljárói fülek hallatára).

Egyeseknek akkor esett le a rendszerváltás, amikor a világpremierrel egy időben kezdte játszani a Szikra az új James Bondot (A magányos ügynök), másoknak ehhez feljebb kellett mennie a körúton. A Művésznél már azoknak is gyanússá válhatott a dolog, akik kommerszre nem ültek be: az Oktogonnál egy amerikai fiatalembert ünnepelt az értő közönség - Hal Hartley volt ő, az amerikai független film nagy reménysége.

Nem a mindhárom fejéből tüzet okádó sárkány, nem a katonás ütemre lépő agyaghadsereg és még csak nem is az alacsonyan szálló Jet Li látványa tette, hogy oly szép reményeink fűződtek az eleddig két epizódot (és számos közeli rokonként bemutatkozó, oldalági produkciót) számláló Múmia-sorozat harmadik részéhez. Bizony, mi a havasi jetiket (semmi rokonság Jet Livel) vártuk, a horror-arzenál e méltatlanul elfeledett főemlőseit, akiket oly hosszú időn át kellett moziba menet nélkülözni.

8 kis kritika