Közlekednek a nácik - A Budapest-Berlin metró

Pompásan metrózunk. Jól húznak a kocsik, szerda, két óra múlt, jó fél ház, levegő kapható. Célunk a Ferenciek tere, de így van ezzel, mint mindjárt kiderül, két vaskereszttel sűrűn teletűzdelt, bakancsos útitársunk is, akik hamarosan magukhoz vonják a kocsi hangulatfelelősi posztját, noha erre felkérés sem a közeli turistacsoporttól, sem a helyi érdekű közlekedőktől nem érkezett. - kg -

Pompásan metrózunk. Jól húznak a kocsik, szerda, két óra múlt, jó fél ház, levegő kapható. Célunk a Ferenciek tere, de így van ezzel, mint mindjárt kiderül, két vaskereszttel sűrűn teletűzdelt, bakancsos útitársunk is, akik hamarosan magukhoz vonják a kocsi hangulatfelelősi posztját, noha erre felkérés sem a közeli turistacsoporttól, sem a helyi érdekű közlekedőktől nem érkezett. Kétfős magánszámukban, mely láthatóan jól begyakorolt koreográfiát követ, szóbeli támogatásra és frissítőre is számíthatnak kevésbé katonásra vasalt, de elvhű barátnőjüktől, ki látványos véd- és dacszövetséget alkot a fiatalemberekkel. Rövid együtt utazásunkat kosztümös produkció teszi emlékezetessé. Úgy hírlik egyébként, Quentin Tarantino is ilyet forgat mostanában; színes, szélesvásznú nácisat, már ki is nézte a németországi helyszíneket. Maradva a filmes vonatkozásnál, szép fővárosunk már annyiszor alakította Berlint mindenféle mozgóképen, hogy akár ide is jöhetett volna a mester, statisztákért meg elég lett volna lemennie a budapesti metróba. Mert minálunk a szerencsés utas, ha jó napot és jó kocsit fog ki, a "Berlin, 30-as évek" című interaktív revüben részesülhet. A műsor első része ruhabemutató némi dacos pózolással: a kora őszi modellek egyes megoldásaikban a hétvégi hobbinácik "csináld magad!" stílusú ruhatárát idézik - lám, itt is megvannak a márkák és a csak keveseknek megengedhető luxuskiegészítők (az utóbbi időben lencsevégre kapott beöltözők mindenesetre jobb szabású holmikat viseltek). A lendületből elkövetett heilhitlerezés mámora viszont a kevésbé tehetős neonáciknak is megadatik, de mindez már a peronon történik, rövid demonstratív ajtófeszegetés és az ilyenkor elmaradhatatlan, bömbölő zsidózás után. Magasba lendülnek a karok, s oszlik a tömeg, aki teheti, kitér, elnéz, zavartan toporog - ne szépítsük, így teszünk mi is, gyáván, szótlanul, az erőviszonyokat mérlegelve. Hogy is mondta Woody Allen? Valahogy úgy, hogy akkor odaléptem az izomagyúhoz és az állammal jól öklön vágtam a szerencsétlent. Az ideges fejszámolás, hogy miként lehetne jól kijönni e hirtelen támadt (s nyilván kizárólag a hadtörténeti ismeretterjesztést szolgáló), habzó szájú mulatságból, persze nem vezet semmire, de arra legalább jó, hogy valahogy teljen az idő. És az, nácik közelében, szörnyű lassan tud telni, de csak felérünk a lépcső tetejére. Végre kint vagyunk a szabadban, fényes nappal, a város közepén. Hohó, de a fiúk sem restek, mire fellélegeznénk, már fenn vannak ők is, aligha várták ki a sorukat a bérlet-ellenőrzési pontokon. Szerda, fél három, Ferenciek tere: a két náci a tér közepén folytatja a hangos karlendítést. Ketten győznek a tömeg ellen. Lehet fényképezni.