Egyeseknek akkor esett le a rendszerváltás, amikor a világpremierrel egy idõben kezdte játszani a Szikra az új James Bondot (A magányos ügynök), másoknak ehhez feljebb kellett mennie a körúton. A Mûvésznél már azoknak is gyanússá válhatott a dolog, akik kommerszre nem ültek be: az Oktogonnál egy amerikai fiatalembert ünnepelt az értõ közönség - Hal Hartley volt õ, az amerikai független film nagy reménysége. Noha az életmû legeleje némi késéssel futott be a Mûvészbe, az Amatõrre (készült 1994-ben) felzárkóztunk Hartleyból, hogy aztán ugyanilyen sebességgel el is felejtsük szegény fejét, amikor megérkeztek a még agresszívabb, még többet markoló függetlenek. Hartley-nak még két jó köre volt az Oktogonon (Flört, Henry Fool) aztán "adios, compa–ero", ahogy azt az általa is sorvezetõnek használt Wenders angyalai mondták egy ma már ugyanígy divatjamúlt életmûben. Érdekes visszatérés Hartley-é (nem kell félni: nem a mozikba, csak DVD-n), mert valójában soha nem is vált hûtlenné amatõr bájú, kezdeti groteszkjeihez: legfrissebb filmje (készült 2006-ban) csak annyiban más, mint a régiek, hogy ezúttal egy kémfilmparódiára is kísérletet tesz a lassan ötvenéves süvölvény, egyébként mindenki nagyon hartley-san, azaz egy bábszínházi hõs darabosságával közlekedik. A Fay Grim az utolsó, nálunk komolyabb jegybevételt hozó Hartley-produkció, a Henry Fool oldalbordája: a hajdani nõi mellékszereplõ jut benne fõszerephez, s bár korántsem nosztalgiatrip az övé, valójában az egykor szépreményû mûvészre emlékezünk barátai és maga a mûvész közremûködésével.
Forgalmazza az SPI
**
