tévésmaci

Amikor Sztupa és Troché gyalog jöttek, tömve voltak az autóbuszok. A villamos nem tudta becsukni az ajtóit, mert fürtökben lógtak rajta a fővárosiak. Zsúfolásig megtelt mentesítő járatok futottak be a Keleti pályaudvaron a csarnok hatodik vágányára vidékről.

Amikor Sztupa és Troché a kézipályát a strandtól elválasztó korlátnak dőlve nézték a focizókat, zsibongott a SZOT-Ezüstpart Üdülő. Délelőtt volt, már a második turnus is megreggelizett, fennjárt a nap, de még nem tört ki a rekkenő hőség, ami az elmúlt napokban dél körül érkezett. Az ég vakítóan kék volt, még kósza bárányfelhőcske sem tűnt fel a sarkában, a víz meg zöld, egészen halvány, már-már sárgába játszó, de mégiscsak zöld, pusztán az északi oldal hegyei vontak köré szemben néhány árnyalattal sötétebb karimát.

Amikor Sztupa és Troché megverekedtek, már a feje tetején állt a lagzi; a nyakkendők meglazítva, a vállpántok lecsúszva, pecsétes abroszok és ingmellek, amerre a szem ellát. Pörköltszag és izzadságfolt háton és hónaljban, fényes cseppek az orrtőnél és minden alacsony homlokon. A kerítésnél élő zene, énekel a szaxofonista, az udvaron tánc, konkrétan a porban.

Amikor Sztupa és Troché látták elmúlni a hegyet, a szemük sem rebbent, olyan volt, mintha csak elolvadt volna, hogyha az idő legközelebb fagypont alá esik, újraéledjen, kinőjön, kivirágozzék. Olyan volt, mintha egy similabdákra terített zsebkendő alól a bűvész darabokban varázsolná ki a labdacsokat, a kendő (illetve hát a hegy) be-beomlott itt-ott, hogy végül kicsit gyűrötten szétterüljön az asztalon.

Amikor Sztupa és Troché a legmesszebb voltak egymástól, évszakok választották el őket. Sztupa a telet taposta, Troché izzadt a nyárban, de mindenképpen össze kellett futniuk, mert szerfelett sok volt a tennivaló. Hogy mindezt hogyan is csinálják, az mindkettőjüket erősen foglalkoztatta.

Amikor Sztupa és Troché a Gellért tér és az Astoria közt sokasodtak, az idő kilépett helyenként a medréből.