Ha a központi pályaudvarról tartunk a belvárosi kikötő felé Stockholmban, a Vasagatanon elmegyünk az nedin Linjen nevű hajózási társaság irodája előtt. Komoly firma, flottával, menetrenddel, mindennel, ami kell. De igen, a nevét viszont pont úgy kell ejteni, ahogy a svédül sosem is tudók is tudják, korántsem véletlenül: a megegyező című (The Onedin Line; magyarul persze Az Onedin család), a maga idejében (1971-80) nyolc évadot megérő brit televíziós sorozat nem maradt hatástalan sehol sem, ahol valaha megfordult. A derék stockholmi tengerészek még a cégüket is elnevezték róla, alighanem azért, mert hittek benne. Ott sem mentek a dolgok különben, ahol nem hittek; voltaképpen az is meglepő, hogy Magyarországon - viszonylag frissen, a hetvenes évek második felében - bemutatták abban az egy tévében, hiszen a mű nem más, mint himnusz a kapitalizmushoz, amit itt ugye nem szerettünk annyira. Jól megírt, lebilincselően előadott történet, ami persze egy idő után óhatatlanul is önmagát ismételte, s hogy ezt nemcsak kibírni, de végig élvezni is lehetett, nagyban volt köszönhető a főszerepeket adó színészeknek. Elsősorban Peter Gilmore-nak James Onedin, Howard Langnak Mr. Baines szerepében. 91 epizódon át hasították a szelet, tapasztalt tengeri medvék: Gilmore a Folytassa Jackben volt kalózkapitány, Lang egyenest a Ben Hurban verte a tamtamot a gályarabok fülibe. Lang már rég (1989-ben) elhajózott, s most Gilmore is tengerre szállt. Vele ment az egész világ egy kicsi, de fontos valamije, azon hit egy szerfelett hatékony előadása, mely szerint én is meg tudom csinálni, s vannak helyek és vannak korok a világon, ahol meg lehet vagy lehetett vagy lehetne nekem is csinálni. Mint Onedin kapitánynak. S Peter Gilmore ezt tudta remekül, olyannak lenni, akinek a helyébe bárki szívesen odaképzelte magát. Ilyen volt, amikor felvette James Onedin kosztümjét, s ilyen volt, amikor fess polgári ruhában énekelte, nota bene egy hajón, a Seasons in the Sunt. Állítólag ez most olyan tenger, ahonnan nem hoz vissza még a Charlotte Rhodes sem. Dehogynem, James csak Portugáliába ment, elhozza Braganza borát, s mulatunk. A tévé előtt.
Pénteken (15-én) a királyi tévé - decens spéttel - Valentin-napot ünnepel, s ebben az sem zavarja, hogy az Igazából szerelem egy karácsonyi fogyasztásra szánt nyálfröccs. Nem azért mondom, mert szerintem Jean-Claude van Dammét nézni kéne, szerintem a téli tájat meg a Macsákék Icukáját kell nézni, de a Cool tévé este kilenctől adja a Hat töltény ára című remekművet, amiben az a legjobb, hogy 0.30-tól a Film+ is levetíti. Ez amúgy a televíziózás fekete napja lesz, még Columbo is Fekete etűdöt játszik este héttől a Film+-on, ám az HBO csap bele igazán a sötétbe, kilenctől A fekete ruhás nő tör ránk, fél tizenegy után pedig A fekete halál, csak a szegény Fekete kefét nem eszi senki.
Szombaton egy háromrészes brit sorozat indul este tíz előtt a ViaSat3-on a Bovarynéból, olyan színészekkel, mint a manapság már a Mr. Selfridge-ben domborító Frances O'Connor vagy a Downton Abbey-ban nélkülözhetetlen Hugh Boneville. 23.15-kor az m2-es vágány mellett tessék vigyázni, Indul a bakterház! Utána Bohóc a falon, Sándor Pál korai művében üres táblával tüntetést álmodó sihederek rekednek benn valahol másfél órára. De a tutit persze megint a Film+ mondja ki, este hét után Támad a Mars!
Vasárnap a kedvenc címünk végtelenítve a Film Mánián este héttől szakadásig: A férfi, aki sasokkal álmodott. Én már láttam azt a férfit is, aki sisakkal álmodott. Tényleg, az megvan, hogy a Macik és cicák második része a Macák és cicik?
Hétfőn műsorszünet.
Kedden a magyar film ünnepe a tv2-n: éjjel kettőtől megy a Tiszta lap Gryllus Dorkával, fényes bizonyságául annak, milyen marha sok értelme van a kertévék magyar filmekre szorításának.
Szerdán hétfő.
Csütörtökön Az ötödik elem is kifogy végre, természetesen a héten úgyszólván száguldó Film+-ről, s az utolsó végre hagyja lemerülni a tévét is, és mindenki mehet a dolgára, mert tévét nézni szívóág.
