Amikor Sztupa és Troché leszálltak a fél négyes vonatról, még csak nem is szemerkélt az eső, épphogy csak sötétedett az ég alja. Talán azt a laza fröccsöt kellett volna kihagyni az állomásfőnökkel, de az ilyesmit könnyebb mondani, mint megcselekedni, Csuprik egyszerűen beléjük karolt, gyertek, barátaim, hoztak Bőszék györkönyit, meg kell kóstolnotok; finom volt, csúszott valóban, egészen halvány színű bor, ma nyilván rozénak mondanák, eltelt vele az idő, s amikor kiléptek az utcára, bizony már csöpögött. Troché gondolta, jobb lesz kilépni, Sztupa meg csak elégedetten kocogott mögötte, s számolta a megjelenő sötét kis foltocskákat az esőcseppek nyomán barátja lumberjackjén. Annyi áldás szálljon rája, dúdolta magában. Pár lépés után azonban ő is úgy érezte, hogy ideje lenne valami védekezésnek, s az aktatáskájából egy gondosan összehajtott svájcisapkát ügyeskedett elő, majd gondosan, a külcsínnel mit sem törődve behúzta a fejébe, mindkét oldalon egész a füle tövéig, mitől is úgy érezte, olyan lehet, mint egy rossz népszínműben a falu bolondja. Népszínműben? Pesti előadásokon így ábrázolják Malvóliót vagy szegény Tamást, ha Shakespeare-t adnak a munkáskerületek modernistái, gondolta, de aztán ez a gondolat nem vezetett sehová, el is ejtette. Ekkor az eső már tisztességesen rákezdett, Troché is kinyitotta az ernyőjét, szél nem volt, nem fordította ki, de így sem sokat védett, Sztupa nyugodtan számolhatta tovább az esőcseppeket a vállán, ha azok éppenséggel nem folytak volna össze már egy tekintélyes sötét pacává. De talált helyette más számolgatnivalót. Az orráról lehulló esőcseppeket! Előbb számolgatta, egy, kettő, három, aztán inkább megpróbálta az alsó ajka hirtelen előugratásával elkapni őket, nem is sikertelenül. Az esővíz nem volt se hideg, se meleg, se sós, se keserű, de még édes sem. Nedves volt, és slussz-passz. Mire a pékszövetkezet üzeméig értek, teljesen eláztak. Neumann Péter bácsi háza előtt - ahol virágzó gyermekfodrászat működött - már úgy érezték, ekkora esőhöz még nem volt szerencséjük. A mozival szemben, a népbolt ablakából pedig kihallatszott a rádió: országos eső! Jobb, ha behúzódunk mi is tévézni.
Pénteken (15-én) ünnepeljük a magyar szabadság születésnapját, amihez idén tán legjobban a film+-n este nyolckor kezdett Sötét lovag és az AXN-en egy órával később tolt Sötét zsaruk passzol. Én moziba megyek, hátha összefutok az egy szál bugyiba merült Szendrei Júliával.
Vasárnap a minapában belül erőst dicsért Ne hagyd magad Friedkin 1985-ös filmjét nézzük este tizenegy magasságában a Film Mánián, Élni és meghalni Los Angelesben cím alatt. Ha azt írom, hogy "időtálló autós üldözés" van benne, első blikkre mesebeszédnek hangzik, filmészeti fából vaskarikának.
Kedden retrózunk tovább, mert A Sakál napja lesz a tegnapi időpontban a tegnapi csatornán, ráadásul még az autós tematikáról sem távolodunk, mert ez meg tele van csőrös Citronekkel, a de Gaulle tábornokot szállító konvojban például feketékkel, amiket elég jó akkor is nézni, ha éppen nokedliszaggatóvá lövi őket az OAS. Mondom, kedden! Levették, hogy mekkora királyság csak minden másnap tévézni?
Szerdán viszont megtörjük e nemes hagyományt, mert az RTL Klub 23.25-kor belekezd valami teljesen érdektelennek látszó spanyol-mexikói film, az Árvaház elővezetésébe, amiben viszont Geraldine Chaplin játszik. Tonya Gromeko megvan? Mondhatnék mást is. Így van, beszéljünk másról, teljesen odavagyok.
Csütörtökön megint egy nő! Jó hét ez, alig is kell tévézni, s azt a keveset is csak a csajok miatt, bár nyakam rá, hogy a Mrs. Beatles - Linda McCartney története este nyolckor a FEM3-on egy szirupos marhaság, de attól még Linda Linda, és az őt megformáló Elisabeth is Mitchell; bajban is vagyunk, hogy kiről keressünk egy szép képet. S aki eddig elolvasta, csak az tudja meg: a Film Café péntek- szombat-vasárnap este lezúzza a BBC Dickens-sorozatának Twist Olivérjét. Csak azt érdemes megnézni a héten, a többi kamu. Az egész tévézés cucc meg úgy ciki, ahogy van.
