tévésmaci

Az álruhás cinke

  • tévésmaci
  • 2013. március 28.

Film

Amikor Sztupa és Troché a legmesszebb voltak egymástól, évszakok választották el őket. Sztupa a telet taposta, Troché izzadt a nyárban, de mindenképpen össze kellett futniuk, mert szerfelett sok volt a tennivaló. Hogy mindezt hogyan is csinálják, az mindkettőjüket erősen foglalkoztatta.

Sztupa törte a fejét, Troché cselekedett, így volt ez mindig is. Ám furcsa módon ezúttal ugyanoda lyukadtak ki. Sztupa némi gondolkodás után, Troché nekibuzdulva, majd kicsinyt elakadva, de pünklich ugyanoda. Hidat kell építeni a télből a nyárba, fundálta ki Sztupa. Troché - akinek ugye fordítva vitt az útja - levert egy hatalmas pillért szeptember közepére. Úgy tervezte, hogy augusztustól majd folyamatosan emelkedik az út a pillér tetejéig, s onnan már sínen lesz. Csak egy ugyanolyat kell leverni októberben valahová, tán legjobb lesz ugyancsak a kellős közepére, s áthidalni őket valahogy. Aztán már csak november marad, ahonnan lejthet ismét az út, szépen egyenletesen le, decemberbe, a tuti télbe, Joulupukki, Rudolf szarvas, a hóesés és cidri és természetesen Sztupa meg a tennivalók közé. Ám míg Troché ezekkel piszmogott, Sztupa pallókat fektetett az évszakok közé. Az elsőt ledobta február végén, szerencsére nem szökőév volt, s pont március 15-ig ért. Fürgén előreszaladt rajta, s körülnézett március 15-én, Budapesten zászlóerdőt látott, a szabadság születése napját ünnepelték, de Sztupa nem nagyon ért rá, ezért sebesen visszaiszkolt egy újabb - immár valamicskével hosszasabb - pallóért, amit aztán a vállán egyensúlyozva az előző végéhez cipelt, s ott menten leborította. Elért az, ha hiszik, ha nem, egészen április 4-ig! És így tovább, futkosott előre-hátra a pallókkal, lefektette őket, egyensúlyozott, s haladt, haladt, csak május elsején ült meg egy kicsit pihenni. Ültéből jól látta Budapestet, megin' tele volt zászlókkal, épp a munkát ünnepelték; mondjuk a világ számos városa tele volt zászlókkal, de onnan, ahol Sztupa ült, Budapestet lehetett látni a legjobban. A pihenő rövid volt, a munka máris újra égett Sztupa keze alatt, így aztán semmi perc alatt a nyárban találta magát, csajok, Balaton, videodiszkó, csak Troché nem volt sehol, meg a teendők várakoztak kicsit méltatlankodó pofával. Márpedig a teendők ráérnek, mert mi meg tévézni megyünk.

Pénteken a heveny Agnieszka Holland-kaserolásban (amiből belfelünkön mi is erőst kivesszük a részünk) az HBO odáig merészkedik, hogy este kilenckor leadja nevezett Janosik: Egy igaz történet című művét. Ja, egy színigaz történet elölről hátra az Alacsony-Tátra vagy -Fátra Robin Hoodjáról. Nos, ha a benn tárgyalt Jan Palach története felveti, hogy mikor készül magyar film Bauer Sándorról, akkor Janosik után csak az jöhet, hogy mi mikor csinálunk filmet Mórickáról. Mér? Simán megnézném: Móricka bosszúja, Móricka visszatér, Móricka a Godzilla ellen...

Szombaton a helyzet egy fokkal jobb lesz, a Film Café (a néhai Zone Romantica) elővesz egy 2004-es brit sorozatot, az Észak és Délt, amit bizony érdemes megnézni, akár délelőtt tolják, akár este. De aki az Universalon (nem jövök többet ilyen hülyeségekkel: ex-Hallmark) meg akarja este kilenctől nézni a Hideghegyet, egy csúcsregény igyekvő képeskönyvesítését, az a délelőtti Észak és Delet kell válassza, mert este összeérnek, mint két idegen legó a vonaton.

Vasárnap kezdődik a heti este kilences dunázás a Szegénylegényekkel.

Kedden a Duna Tv este kilenctől a Schiller c. német filmet vetíti, hm, a múlt héten meg ugyaninnen a Goethe! című opust ajánlottuk, az az érzésem, hogy bevett ott valaki egy fiola Sturm und Drang pirulát.

Szerdán Lottózsonglőrök a mondott időben és helyen, de hogy a vadul szerencsejáték-függő ír nyuggereknek mi közük a Sturm und Dranghoz, az előttem is rejtély, ám az égetett szeszes italok szeretetét nem zárnám ki.

Csütörtökön Eszkimó asszony fázik ugyanakkor, ugyanott, ennyit a SuD-ról. A film+-n 22.20-tól Mad Max, az már jobban az én világom, de nekem 17.40-től is bejött a Pancho Villa bosszúja. Tévézni: elfecsérelt élet.

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.