A beutaltak fürödtek vagy napoztak, jött a kukoricás, különösebb meggyőződés nélkül tolván kerékpárját, aminek valami kuktaszerű edényzet volt a csomagtartójára applikálva. Ám hiába a meggyőződés hiánya, az elég durva - hatforintos - ár és a korai időpont ellenére is akadt néhány kuncsaftja, jobbára gyerekek. Sztupa és Troché élvezettel figyelték a játszókat. Olyan érzés volt, mintha a Harlem Globetrotterst nézték volna; láthatóan összeszokott társaság volt a pályán, mindig ugyanúgy álltak fel. Az egyik csapat csinálja, a másik megeszi a cseleket, sohase fordítva, jegyezte meg Sztupa, s az is lehet, hogy igaza volt, a látottak biztosan őt igazolták, ám az eredmények aligha, hisz' hol az egyik csapat nyert, hol a másik, aztán még egyszer a másik, teljesen kiszámíthatatlanul. Négyen-négyen voltak, kevesen egy kézipályára, így hamar elunva a dolgot, megszólították kétfős közönségüket, hogy nem szállnának-e be. Sztupa és Troché nem sokat tétováztak, ha őszinték akarunk lenni, épp csak azt nem mondták, hogy szólhattatok volna előbb is. Sztupa mondjuk tudott focizni, balhátvédet játszott a falusi csapatban, amikor ott volt a székhelyük. Szívós, kellemetlenül ragadós játékos volt, már a második percben rendszerint szakadt róla a víz, de még a kilencvenedikben is felvitte a labdát az ellenfél tizenhatosáig, amikor már mindenki kiköpte a tüdejét, reszketett is minden ellenfél a beadásaitól. Troché kevésbé volt ügyes, mi meg megyünk tévézni.
Pénteken (12-én) az RTL II este fél kilenckor elkezdi a Dallas második évadát, pár rész után kiszálltam az elsőből, így senkit rá nem beszélnék. Aki pedig Dallas-klasszikra vágyik, fene a gusztusát, van az is - a Story4-en, asszem.
Szombaton este tíz előtt az m1 előveszi Hollywood nagy belépőjét a nyolcvanas évekbe, A végső visszaszámlálást. Ezt anno itthon csak valami szuper 8-as változatban lehetett - magánrendezvényeken, ah, az oldódás kora! - zúzni, milyen duma volt már, amikor elcsaltak egy ilyenre: apám, a Nimitz, tudod a repülőgép-anyahajó időviharba keveredik, aztán Pearl Harbornál találja magát hirtelen, s jól kipicsázza a japókat. Kirk Douglas, Martin Sheen, tök színes a film, de ott fekete-fehérben vetítették. Ki szívott nagyobbat, mi vagy a japánokat adó statiszták? Persze ekkor én már rég kedvencemen, a film+ 2-n nézem kedvencemet, Fantomast, majd rögtön utána az I love Budapestet, e mindenevőség remek esti program lesz, amikor a mindenbe egy gigapizza is belefér ipari feltéttel. Amúgy meg legyen film+ 3 is!
Vasárnap sem hagy alább a lendület. Tudják, miért hívja a köznyelv nagymama mozijának a tévét? Nyilván azért, mert csupa olyan filmet adnak benne, amit a nagyanyám még a moziban látott, mint az RTL Klubon délután tolt Piedone, a zsaru; mamó azt mondja, hogy ő még úgymond élesbe nézte premier napján a Vörös Csillagban, s aggódott, hogy nehogy valami baj érje azt szimpatikus, nagydarab felügyelőt. Este újabb árnyék a múltból, a Monty Python értekezése a ViaSat3-on Az élet értelméről (a tévénézést mintha nem említenék). Nyilván illene hosszabban megemlékeznünk a Sátántangóról, mégiscsak az egyik legjobb film, amit itt valaha csináltak, nem mellesleg egy olyan regényből, aminél jobbat nem nagyon írtak mifelénk. Én csak annyit mondok, hogy a Duna adja, kilenctől, s pár perc múlva kezdődnek a Film Mánián a Grindhouse-ok.
Hétfőn van még egy Satyricon éjjel a Film Mánián.
Csütörtökön ugyanott kilenckor Pár dollárral többért, oszt kifújt. Tévézni ciki.
