Tévésmaci

A hervadó sárga róka

  • tévésmaci
  • 2013. március 7.

Film

Amikor Sztupa és Troché a Gellért tér és az Astoria közt sokasodtak, az idő kilépett helyenként a medréből.

Úgy kezdődött, hogy Sztupa és Troché a Gellért téren várták a 47-es villamost a Körtér felől, mikor egy kocsi gördült a Gellért Szálló bejáratához, a sofőr mellett ülő pasas kiszállt, s kinyitotta a hátsó ajtót. Sztupa és Troché kiszálltak, egy londiner sietett eléjük, közben befutott a 47-es villamos. A Szabadság híd túlsó oldalán Dimitrov térnek hívták a Fővám teret, a Tolbuhin csarnokban pedig rendőrök és tévések próbálták kiszorítani Sztupát és Trochét Margaret Thatcher tervezett útvonaláról - a Duna felőli sorra tartott, paprikáért. Vakuk villogtak, mindenki lelkesült képet vágott, míg odakint áthaladt Sztupával és Trochéval a 47-es viszonylat, melyről a Kálvin teret elérve semmi különös nem látszott, hacsak azt nem tekintjük furcsának, hogy odakünn este lett, és Sztupa Trochéval felkereste a 20 éves nevű vendéglátó-ipari egységet. A rádió előtt ugyanekkor világos volt, egy Csepel teherautóról puskákat adogatott le két pufajkás alak, egyet Sztupa, egyet Troché kezébe nyomván, s utánuk a többiek is kaptak mind. Hogy ekkor merre járt a 47-es villamos, annak nyilván más a megmondhatója, mindenesetre, amikor diszkréten a Múzeum körúti férfivécében felejtették a két flintát, mintha odafönn igenis zakatolt volna valami. Sztupa és Troché szerencsésen megérkeztek az Astoriához, épp akkor szállván le a villamosról, amikor valami másik Sztupa és Troché betértek az Astoria Grill nevű étkezdébe, ahol nemzetközi specialitásokat terveztek kóstolni - egyebek közt az izgalmasan hangzó hamburgert. Egy puffancs nevű édes péksüteménybe lila hagyma és salátalevelek kíséretében csomagolt, fémlapon megsütött, kecsöppel leöntött húspogácsát kaptak, s egyáltalán nem voltak csalódottak, a készítmény simán állta a versenyt a November 7. téren, az Abbázia kirakatában árusított hot doggal, ami úgy készült, hogy egy közepén kettévágott, majd forró karóba húzott óriáskiflibe mustárba mártott bélszínrolót helyezett a fehér köpenyes elvtársnő. Tévézzünk!

Pénteken (8-án) Gus van Sant kábé egyetlen nézhető filmjével, az Otthonom, Idahóval kezdődik a műsor éjfél után az MGM-en.

Szombaton a híres Szép remények közelgő mozipremierje alkalmából nagy Dickens-napot tartunk. Az azonos zászló alatt hajózó Film Mánia és a Film Café úgy este hét körül versenyezteti meg szemünk láttára Copperfield Dávidot Nicholas Nicklebyvel. Gigászok csatája lesz, ez teljesen nyilvánvaló, hiszen Copperfield Dávidot olyan művésznők segítik, illetve gáncsolják útján, mint Imelda Staunton, vagy éppenséggel a belül is erőst dicsért Maggie Smith. Míg ellenben Nicholas Nickleby Charlie Hunnam (igen, Jax a Sonsból) elővezetésében lép elénk, s a darab a például Mr. Dorritként is zseniális Tom Courtenayt is felvonultatja. Dickens pedig azon kevés igazán nagy írók közé tartozik, akiket mindig tenyerén hordozott a filmkészítés, értsd: alig is hibáztak vele. Éjjel háromnegyed egykor elénekeljük, hogy Háromnegyed eeeeeegy van, majd rögtön utána azt is, hogy Maria, Maria, Maria, mert a mondott Film Mánián elkezdődik a West Side Story, noha azt nem is Dickens írta.

Vasárnap elindul végre a lapunk beltestében bőven is beharangozott Downton Abbey a Story4-en. Nem adnám egy vak lóért, ha feliratos kiszerelésben adnák, hiszen az angol színészek dikciójáról lemondani olyan luxus, amit csak a tömegek engedhetnek meg maguknak. Erről jut eszembe, a film+-on lesz este kilenctől aLeon, a profi, amit szerintem már látott többször mindenki, így legalább nem okoz csalódást.

Hétfőn Hair háromnegyed nyolc felé a Film Mánián. A tévézésben például az is nagyon jó, hogy hetente egyszer valamelyik csatorna egészen bizonyosan leadja aHairt - amikor észrevesszük, szólunk, always.

Kedden egy 1998-as svéd-norvég filmben két kedvencünk is fellép, Hamilton parancsnokként Peter Stormare Mark Hamill-lel küzd meg.

Csütörtökön pedig Indul a bakterház este kilenckor a Dunán. Tévézzen szerintem a bakter!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.