tévésmaci

Rossz nevű gorillák

  • tévésmaci
  • 2013. április 7.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché visszamentek a faluba, még jóformán meg sem érkeztek, máris hozzáláttak keresni az öregeket. Szép, napsütötte tavaszi délután befut velük az ötös gyors Pestről, lassan vége a munkaidőnek, de még jó darabig világos van, az emberek kinn az utcán, sokan bizonyára a presszóba, a kocsmákba is benéznek, s mire elül ez a mozgolódás, kiülnek a házuk elé a kispadra, jobbára természetesen az öregek. Sztupa és Troché már elhagyták az állomás utcáját, sőt benéztek a restibe is, de még nem jött szembe egy öregember sem. Igaz, fiatalok se nagyon, egy párocska meg egy kopaszodó harmincas alak. De öreg kellett, olyan, aki még ismerhette őket, olyan, akit ők is felismernek, aki valaha - tán soha - együtt mozgott velük, játszott a kastélykertben, vasárnaponként szüleivel ácsorgott a templom előtt, vagy akit csak úgy fellöktek az iskola folyosóján. Olyan, aki ismerte, ismerhette őket. Bele kell nézni mindenkinek az arcába, közel menni minden öreghez, hátha az egyiknél kipattan a felismerés szikrája. Csak nem volt kihez közel lépni. Már jó mélyen benn jártak a faluban, elhagyták a piacteret, a mozit, s a postát, amikor az első öreget meglátták, férfi volt, csak az egyik lábán volt csizma, az árokban feküdt a patika előtt, vérző fejjel. Nem vérzett túlságosan, csak épphogy, de az a valamennyi rácsorgott az ősz borostájára, és ez félelmetessé tette; ahogy közeledtek felé, nem tudták eldönteni, hogy csak a fejbőre szakadt fel vagy komolyabb sérülése van. Ittas volt és erősen káromolta az istent, két szakmunkásforma fiatalember állt mellette, s az egyikük odaszólt az érkezőknek, hogy minden rendben, a mentők már úton vannak. Az öreg ezalatt is káromkodott, de Sztupát nem túlságosan zavarta, bele akart nézni az arcába, de az mintha megérezte volna, belefúrta az arcát a gazba, s úgy szidta az istent, mintha egyenest le akarna kiabálni a pokolba, ami valószínűleg a föld alatt lehet. Hogy mi volt a baja a mindenhatóval, az összefolyó szitokszavakból nem derült ki. Troché megkérdezte az egyik pasast, hogy ismerik-e, idevalósi-e. Ismerték, de nem helyi volt, a Szigetből járt be a gépállomásra a lányához. Szigetiekkel éppenséggel érintkeztek, de az is kiderült, hogy ezek csak olyan három éve költöztek ide Békésből, így nem mennek vele semmire. Közben a mentő is megérkezett, a tévéműsor is elkezdődött.

Pénteken (8-án) délután három tízkor Chaplin barátocskánk látogat el az m1-re, hogy A kúra című, alig több mint fertályórás marhasággal szórakoztassa az egybegyűlteket. Este kilenctől nagy Ragadozó-est lesz a film+-on, amiből az első fejezetet nyilván Schwarzi miatt kell megemlítenünk, a másodikat szerencsére semmiért.

Szombaton adunk a kultúrának, ugyancsak az m1-en, de éjjel háromnegyed egy előtt, amikor egy egész kis meeting veszi kezdetét A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője részvételével, mely műalkotás a filmtörténet leghosszabb konyhai kocsizásáról híres, méltán. Előtte kilenctől a Kánikulai délután is beleférhet a Universalon, ha nem unják Al Pacinót és haverját egy elszúrt bankrablás antihőseiként szeretve szánni.

Vasárnap este kilenctől Két félidő a pokolban a Duna Tv-n, én persze már egy órája a film+-on nézem a Két tűz közöttet, ami ugye az imént felidézett karintiai zergepásztor pályájának minden kétséget kizáróan legjobb darabja. Gyorsan tisztázzunk valamit azonban, mielőtt csak úgy továbblépnénk! Arnold Schwarzeneggernek minden filmje marha jó, csak ez a legjobb. Köszönöm. Éjfél után a tv2-n lesz Közönséges bűnözők is, de abban viszont nem játszik nevezett.

Hétfőn Roman Polanski megpróbálja újra megcsinálni a Kés a vízbent, ezúttal Zsákutca címmel korán reggel fél tízkor a Cinemaxon, de kell-e mondanom, hogy milyen vállalkozás ez?

Szerdán az MGM-en - gondolom, pokoli szinkronnal - a világ egyik legjobb regényének eredetivel mérhető filmváltozata, a Tom Jones délután négy előtt.

Csütörtökön meg a Tanítványok és az Izlandi alvilág. Előbbiek este a Dunán. Utóbbiak éjjel a Cinemaxon. Tévézni gáz.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.