tévésmaci
tévésmaci cikkei
Rókák a halastónál
Amikor Sztupa és Troché leszálltak a HÉV-ről a Tanácsház téren, rohadt egy idő volt. Sztupa nyakig begombolta a viharkabátját, s majd' a füléig húzta fejébe a svájcisapkáját. Troché is felhajtotta az orkán gallérját, de a kalapját hagyta félrecsapva, úgy, mint Sinatra. A megállóból átvágtak a Rákóczi úton az I. kapu felé, így épp a szemükbe kapták a szelet. Nem kéne előbb egy kis lélekmelegítő? - kérdezte Sztupa.
Szurikáta a szoláriumban
Amikor Sztupa és Troché ügyeit tárgyaljuk itt, mindig ketten zúzzák, noha nincsenek s nem is voltak soha összenőve. Egy napon például Sztupa Szigetszentmártonba utazott, míg Troché egyszerűen fennmaradt Pesten, beült valahová, sétált is, ledőlt ebéd után, mint akinek se gondja, se dolga. Közben morfondírozott dolgokon - más tán munkának nevezné e köztes létállapotot, amikor itt is van meg ott is, de még sincsen igazán sehol sem, ugyanakkor mégis kisülhet valami e darvadozásból.
Elszaladt a kiscsikó
Amikor Sztupa és Troché a munkásokkal ebédeltek, az erős napsütés lecsalta róluk a tavaszi kabátot. Ültek kinn a többiekkel, kicsit félrehúzódva, de mégis közöttük. A munkások sem formáltak nagy közös asztalt, kettesével, hármasával üldögéltek a padokon. Persze hangosak voltak, már eleve nagy garral tódultak be a kertbe - tucatnyian, vagy annál is többen.
Madarak a pavilon tetején
Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban nyitott új irodájukban fogadták az első kuncsaftot, nos, az tényleg teljesen úgy nézett ki, mint egy béka. Azt mondhatnánk rá, hogy békaember, ha az nem búvárt jelentene.
A sas nem fogdos eleget
Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban berendezett új irodájuk könyvtárszobájában idézték fel a sorrentói emlékeket, Ómafa avval állított be, hogy egy utcányira nyílt egy türkmén pékség, valami katlan falára tapasztott kenyeret árulnak, viszik, mint a cukrot, de a döner is kelendő portéka, mert csak a tulaj - egy figyelemre méltó ifjú hölgy - a türkmén, a dolgozók törökök.
Szarvas a tutajon
Amikor Sztupa és Troché türkmén turistákat itattak egy kikötőre néző sorrentói teraszon, zengett az egész környék. Troché hol egy karmestert utánozva, hol kedélyes vállveregetésekkel, ölelésekkel nógatta nótára a kicsit rémült képet vágó, de nagy kedvvel italozó vendégművészeket.
Sas csapat a trombitásban
Amikor Sztupa és Troché a pohár fenekére néztek, nos, azt rendszerint a nyilvánosság kizárásával tették, ráadásul külön-külön. Otthon, ki-ki az övéi szerető és hasonszándékú karéjában. Ám amikor - ritkán - mégis kivételt tettek, s együtt, nyilvános helyen ittasodtak le, abból mindig lett valami kalamajka, és nem egy ilyen alkalom a hatóságok szükségszerű kiszállását is magával hozta.
A madarak maradnak
Amikor Sztupa és Troché a kopogás hallatán elhagyták a Pendragon-problémakört, kíváncsian meredtek az ajtóra. Akkor fordult elő ugyanis először, hogy az új titkárnő ily célratörően próbált kapcsolatba lépni velük.
Jönnek a majmok
Amikor Sztupa és Troché irodát nyitottak a közeli világvárosban, a fogadó- és kiszolgálóhelyiség és a hivatali szoba mellett egy termet fenntartottak könyvtárnak is, olyan volt az, mint egy londoni klub. Mélységes mély fotelok, s gyanúsan szép kötésű könyvek a plafonig. Most is itt időztek mind a ketten, elmerülve egyik kedvenc témájukban, az Arthus-mondakörben.
Paripaló, paripaló, pari paló
Amikor Sztupa és Troché a Placa Catalunyán följöttek a metróból, szinte rögtön elnyelte őket a kikötőhöz vezető híres sétálóutca, s mi - be kell ezt vallani - szem elől tévesztettük őket. Felhívtuk Ómafát, hogy megtudjunk valamit, de kinyomott. Most itt állunk, semmit nem tudván.