tévésmaci

Madarak a pavilon tetején

  • tévésmaci
  • 2012. április 22.

Film

Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban nyitott új irodájukban fogadták az első kuncsaftot, nos, az tényleg teljesen úgy nézett ki, mint egy béka. Azt mondhatnánk rá, hogy békaember, ha az nem búvárt jelentene.

A bejelentés nélkül érkező ügyfél viszont kétségkívül ember volt, aki úgy nézett ki, mint egy béka, s úgy öltözött, úgy viselkedett, mint aki rá is akar erősíteni e benyomásra. Troché agyán egy pillanatra átfutott, hogy ha megszólal, esetleg brekegni vagy kvartyogni fog, netán kuruttyol. Nem így történt, de ahogy például helyet foglalt a vendégek szófáján, az szerfelett beszédes volt. Két kezét megtámasztotta a térdén, a felsőtestét szinte negyvenöt fokban előredöntötte, a lábát pedig szinte teljesen a kerevet pereméhez nyomta, mint aki bármelyik pillanatban felugorhat vagy előreveti magát. Az is nagyon feltűnő volt, hogy köpcös termetére, amire - mint tudjuk - oly nehéz öltő ruhát szabni, hibátlan öltöny simult, nem állt el tarkóban az ingtől a gallérja, kellemes esése volt a drága szövetnek, szóval minden stimmelt rajta - csak a színe sehogy sem. Terepszínű volt ugyanis, leginkább egy honvédségi álcahálóra hasonlított, amit ősszel használnak, sok barna volt benne és kevés zöld. A cipőjén is látszott, hogy drága holmi, olcsóbb változatára a felejthetetlen Zoli bohóc ruhatárából emlékezhetünk. Mint mondtuk, alacsony emberke volt, amolyan dús alakulat, alig is vagy inkább egyáltalán nem volt nyaka, a vállából nőtt ki a tokája, s már-már szégyelljük leírni, annyira kitalálható: iszonyú széles szája volt. Ráadásul túl vastagon vitte fel reggel az arcára az alapozót, ami a nagy melegben kicsit kifényesedett. Ha hollywoodi filmrendezők lennénk, Sztupa és Troché kalandjainak megfilmesítésekor Danny DeVitóval játszatnánk el a figuráját, de úgy, hogy Heath LedgerBatmanben viselt maszkjának egy szolidabb változatát is fölpakoltatnánk rá. Így nézett ki a kis ember, de nem sokat lacafacázott, egyből a lényegre tért. Mint mi most.

Pénteken (23-án) este kilenckor az AXN lenyomja a Fedőneve: Donnie Brasco című beépített zsarus gengsztertörténetet, melyben Al Pacino alacsony beosztású családtagot alakít a maffiában, az undercover angel pedig nem más, mit Johnny Depp. Fél egy előtt éjjel, a magyar filmek népszerűsítésének jól bevált idején pedigFekete kefe lesz a film+-on; az egy nagyon vicces film.

Szombaton délután fél négy előtt egy már-már alanyi jogon megzenésített Verne Gyula-mű, A dunai hajós (Agárdy és Koncz Gáborokkal) az m2-n. Este fél tízkor pedig a tv2-n egy angol krimi, ugyancsak jó arcú csókákkal: a Tortában Colm Meaney és Daniel Craig csinálják meg az utolsó nagy balhét. Vajon sikerül-e?

Vasárnap művészet (bár én rövid ü-vel ejteném) az m1 este fél tizenegy előtt: Biutiful. A hagyományos török-magyar együttműködést pedig éjfél előtt kezdjük a tv2-n: Nagy ember, kis szerelem. Volt nyolckor a Dunán Amadeus, a zseniális Milos Forman messze túlértékelt filmje - a maga nemében tán az egyetlen ilyen. Éjfél után ugyanitt egy ígéretes olasz cím: A szél a maga útját járja. Nem, majd az enyimét!

Hétfőn két sztenderd (A király beszéde, HBO, 19.40 és A bostoni fojtogató, Filmmúzeum, 1.00) mellé egy jó kis nyomasztás a nehezen felismerhető Val Kilmerrel és a most sem túl visszafogott Kris Kristoffersonnal, ugyancsak az HBO-n 1.35-kor (Az éjszaka országai). És még a film+ zombinapjának fő ékessége:Fido - Hasznos a zombi a háznál, 22.45-kor. Önök kinevetnek engem, de fel sem veszem: ez itt egy komoly ajánlat volt.

Kedden is három állandó ajánlat: Ned Kelly Tony Richardsontól, Mick Jaggerrel az MGM-en, nyolckor. Kilenc után Szerelmes Shakespeare a Dunán, s egy előtt a Filmmúzeumon: A vágy villamosa.

Szerdán tengerre, magyar: Moby Dick, majd az "riás polip az MGM-en. Lehet, hogy újra megnézem a Francia kapcsolatot éjjel egy előtt a Filmmúzeumon.

Csütörtökön Gillo Pontecorvo híres filmje, Az algíri csata nyolckor a Cinemaxon.

Ha papagájt tartanak, ennél valamivel az is több kunsztot tud. Pláne a tengeri malac.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.