Mindegyiknél volt egy-egy üveg sör, a helyi barnából. Sztupa és Troché is azt itta. Ahogy bejöttek, nagyokat kacagtak, lapogatták egymás vállát, s vaskos tréfák röppentek a fák felé, a folyócska túloldalára, ahol fiatal lányok viháncoltak. Az éhség azonban a látnivalóknál is erősebb volt, szerencsére az asszonyok nem tétováztak, s hamarosan dúsan rakott tálcákkal, tányérokkal ütöttek rajtuk a ház felől. Sztupának és Trochénak is jutott az első terítésből, egy hackepeter nevű, hogy is mondjam, különlegességet? helyi specialitást? adtak fel - az egészet úgy, ahogy van, legszívesebben áttolnám a szomszédokhoz (kertész, chili). No, ez valami nyers darált hús, tán a tatár megfelelője, csak a szegény disznóból. Darált comb, nem túl sokféle fűszerrel, meg persze egy ráütött tojással - ennyit az idegen tollakról, úgy csúszik rá a sör, mint a lavina. Sztupa, a népies ételek régi és megátalkodott barátja erőst mosolygott a bajsza alatt, míg Troché kétségkívül húzta kicsinyt az orrát, de különösebben ő sem zavartatta magát, figyelték a munkásokat, akik valamelyest immár elcsendesedvén, nagy darabokat törtek a kenyerükből, s arra vitték fel a jól megkevert kulimászt. Hersegett a foguk alatt a friss kenyérhéj, nagyokat haraptak, nagyokat nyeltek, s szuszogtak közben, már nem óbégatott egyikük sem, csak akkor támadt kisebb, ám örömteli hangzavar, amikor újabb palackok érkeztek a ház irányából. A közeli útépítő vállalat overalljába öltözött csapat átszellemülten töltekezett, miközben az egész napos sisakviseléstől csatakosan fejükre tapadó hajzatukat egy nekibátorodott fuvallat próbálta csekély sikerrel borzolni. Sztupa és Troché azt hitték, hogy ilyen az élet, de mit jobban tudjuk, hol kell azt keresni:
Pénteken (30-án) este a ViaSat3 adja (21.20-kor) Ridley Scott japáni tárgyú thrillerét, amiben a pályakezdő Andy Garcia rendesen elveszti a fejét. Az elvesztett fej pedig a szerelem sajátja, amiről - voltaképp logikusan - a Zone Romantica nevű csatorna tájékoztat minket, felteszem folyamatosan, de tíz órától kiváltképp, amikor is belecsapnak a Doktor Zsivágó egy nem túl régi feldolgozásába. S ha már szerelem: I love Budapest, Incze Ágnes legjobb filmje képtelen 1.20-as kezdéssel a film+-on. Mellesleg Csányi Sándornak is ez a legjobb filmje (ja, a Kontrollt is beleértettem, sajnálom).
Szombaton az elmúlt időszakban már ajánlott, ám le nem vetített Féktelenült megint beírta a rádióújság az RTL Klubon kilenc utánra, de én már nem hiszek nekik. Ellenben a Dunán éjfél után befut Nyikita Mihalkov az egész Pereputtyával. Azért ez mégis jobb, mintha Nyikita Hruscsov futna be, vagy Pere-Putyin.
Vasárnap két név jön, s tovább tart az RTL Klub szárnyalása, éjjel, negyed tizenkettőkor egy hitchcockiánus francia kísérlet Sophie Marceau kétségtelen szépsége köré kanyarítva: Anthony Zimmer. Magam szamár persze már nyolckor megnéztem a Dunán ezredszer is a Jane Eyre ezredik kiszerelését.
Hétfőn, nem hiszik el, megint RTL Klub: 0.50-től a Kőkemény Minnesota, melyben a szereplők a bányában golfoznak. Ja, nem, inkább dolgoznak.
Kedden kilenckor a Filmmúzeumon Szenzáció! Billy Wilder e remekében az újságíró házasodni készül, főnöke őszinte sajnálatára. Nyilván ez a hét (szinte egyetlen) filmje, Jack Lemmonnal, az ifjú Susan Sarandonnal, az elmaradhatatlan Walter Matthauval és a részemről egy sörrel.
Szerdán április 4-ről szóljon az ének!
Csütörtökön Isten hozta, őrnagy úr! (ez biztos véletlen) a Dunán 21.05-kor. De a fő műsorszám háromnegyed ötkor volt a Filmmúzeumon: Butch Cassidy és Sundance kölyök. Ne tévézzenek, táncoljanak inkább odakinn, a szabadban, legyenek önök egy Sundancing Queen!
