- dck -

Egy város talán attól élhető, ha váratlan és izgalmas dolgokba is belebotolhatunk. Például egy olyan minimoziba, amely egy újságosbódé belsejében üzemel.

kiállítás - SZELLEY LELLÉ: MEGTÖRT A VARÁZS Huszonnyolc falra csipeszelt fehér papír - rajtuk egyetlen motívum: két pohár. Látszólag egyszerű, minimalista alapforma (három vonal, egy ovális), mégis maga az egész világ.

Király András kiállítása a mai magyar társadalomra jellemző abszurd skizofréniára reflektál: egyszerre léteznek az elmaszatolt fogalmak és a végletekig kiélezett ellentétek. Műveinek közvetlen kiindulópontjai olyan képek, melyeket az internetes kereső a magyar kultúra szóösszetétel nyomán felkínál.

Amikor Árpád fejedelem - a hagyomány szerint - nyári szállásának a Noé-hegyet választotta, majd a települést utódai királyi központtá fejlesztették, közel-távol nem volt más, mint árterek, holtmedrek és lápok kusza hálózata, na meg két révátkelő, melyekkel ellenőrizhető volt a Bizáncba és a Rómába vezető út. A királyi központ már az 1200-as években Budára költözött, a várost körülvevő mocsarat pedig csak kétszázötven éve kezdték felszámolni - ennek ellenére Székesfehérvár sosem veszítette el jelentőségét.

A "Művészet máshogy, máshol" szlogen keretében idén másodszor megrendezett fesztivál szimpatikus elképzelése ellenére nem igazán érte el a célját. Mindannyian szeretnénk, ha városunk otthonos lenne, ha az elitművészetből kiinduló, felülről kifundált kezdeményezések vagy a kedélyjavítás céljából elhelyezett vicces-kedves utcai látványosságok helyett olyan akciókkal találkozhatnánk, amelyek bevonnak bennünket a köztér aktív és művészi alakításába.

Gyerekkorom egyik szórakoztatva oktató, a szófajok birodalmában kalandozó mesekönyvében, Varga Katalin Én, te, ő című munkájában Fúrfarag, Pitt és Patt, továbbá a mindig következetesen fordítva cselekvő, ezért nyilvánvalóan súlyos, bár kezelhető pszichológiai esetnek tekinthető Kelekótya mellett többek között a durcás és bosszankodó Pukkancs alakjával is találkozhatunk. Hasonlóan mérgesek azok a gülüszemű alakok, akikkel a Narancs-beli képregény szerzőjének, a Cica és ura sorozat szülőatyjának a kiállításán találkozhatunk.

Tizenöt fotó sorakozik a Platán Galéria falán, rajtuk családok, barátok vagy magányos emberek. Nem hasonlítanak egymásra, nincsenek közös kedvteléseik, arcuk gyakran semmilyen, szokványos vagy felejthető, környezetük leginkább kispolgári és szegényes, a háttérben nippek, családi relikviák, poszterek vagy feszületek.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze egy művészeti irányzatnak a szexualitáshoz? Mennyire valószínű, hogy a kevesek által gyűjtött, manapság nem annyira divatos nonfiguratív művek elismertségét fokozza, ha önnön természetétől idegen fogalmakkal párosítjuk? Ha már vörös színű egy festmény, biztos, hogy egyben erotikus is? Ha egy üvegszobron négy mell van, akkor törvényszerű, hogy csupán erotikus képzelgéseket indukál a nézőben? Ha kiállítunk egy hatalmas farokszobrot, amely egyébként kisebb "csontokból" áll össze, akkor gesztusunk ironikus, vagy épp egy kicsit mórickás, akinek mindenről az jut eszébe? Ha a szex vörös posztóként lebeg szemünk előtt, akkor nem teljesen mindegy, hogy mivel borítjuk a galéria falait? Nem vitte-e túlzásba a kurátor, hogy a hippikorszakra és a hatvannyolcas szexuális forradalomra emlékezve a leginkább a vetkőzős bárok azonnali felismerését elősegítő, szexuális pozitúrára utaló számjegyet (69) bigygyesztett a kiállítás címéhez? Vagy csupán így akart hírverést csapni egy teljesen átlagos kiállításnak? Nem lehet, hogy egyes művek nem a témától (sok-sok piros paradicsom), a formai megoldástól (hasadék, lefolyó festék) lesznek erotikusak, hanem valami egészen mástól? Ha a galéria szándéka szerint a konstruktivista és a lírai absztrakció fiatal képviselőinek (Czank Ninetta, Marafkó Bence, Kludovácz András) bemutatására törekedett - megtámogatva néhány "idősebb", de ismert művész munkáival (Braun András, Bullás József, Haász Katalin, Kopasz Tamás) -, akkor miért volt szüksége mindehhez egy (ebben az esetben nem ideológiai) vörös farokra? A koncepciót némileg menti, hogy a kiállított művek között van sok jó - megengedem, még talán erotikus is. B55 Kortárs Galéria, Bp.

Bár a grafika már réges-rég túllépett a kabinetműfaj határain, még mindig tartja magát az a nézet, hogy a rajzművészet legfeljebb a festészet szolgálóleánya lehet - lemérhető ez abban is, hogy még mindig nagyon kevesen vásárolnak/gyűjtenek sokszorosított vagy egyedi grafikákat. A szombathelyi volt csokoládégyár impozáns és mégis barátságos emeleti termeiben bemutatott, az utóbbi húsz év munkáiból válogatott kiállítás pontosan ezt a kissé lesajnáló elképzelést kívánja megváltoztatni.

A sokáig rendezetlen sorsú és az évek során folyamatosan pusztuló Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga pár éve újra látogatható. Az 1872-ben, Otto Wagner tervei szerint épült romantikus-orientalizáló stílusú, de az akkoriban modernnek számító karcsú vasoszlopokkal tagolt épület az ortodox-neológ viszályban középutasnak számító "status quo" irányzat központja volt.

Felszedett parketták, kitört ablakok, sötétbe nyíló ajtók, széthányt iratok, hámló vakolat, lepattogzott festék, törmelék és rom mindenütt. Lehetne bárhol a világon, lehetne egy magyarországi elhagyott laktanyában, felszámolt volt szovjet katonai bázison, magára hagyott ipari épületben, diákok híján réges-régen bezárt tanyasi iskolában vagy egy elnéptelenedett faluban, olyan, kapkodva vagy éppen szisztematikusan kiürített és a természet által lassan visszafoglalt helyeken, ahová legfeljebb csak kíváncsiak és kalandvágyók merészkednek be.

A kiállítás címének előképe Michael Gibbs 1993-as lemezének egyik dzsesszszáma, ezt "sajátította ki" Jonathan Coe 2007-ben megjelent regénye, amely egy idős hölgy és egy vak lány közötti, privát fényképeken keresztül kibontakozó emberi kapcsolatot mutat be. Az itt kiállított fényképek - illetve egy, a 40.