kiállítás - ÁTLAGOSAK

  • - dck -
  • 2009. július 2.

Zene

Tizenöt fotó sorakozik a Platán Galéria falán, rajtuk családok, barátok vagy magányos emberek. Nem hasonlítanak egymásra, nincsenek közös kedvteléseik, arcuk gyakran semmilyen, szokványos vagy felejthető, környezetük leginkább kispolgári és szegényes, a háttérben nippek, családi relikviák, poszterek vagy feszületek.
Tizenöt fotó sorakozik a Platán Galéria falán, rajtuk családok, barátok vagy magányos emberek. Nem hasonlítanak egymásra, nincsenek közös kedvteléseik, arcuk gyakran semmilyen, szokványos vagy felejthetõ, környezetük leginkább kispolgári és szegényes, a háttérben nippek, családi relikviák, poszterek vagy feszületek. Egyetlen dolog közös bennük: 2008-ban jelentkeztek egy lengyel újságban közölt hirdetésre, melyben Monika Berezáecka és Monika Redzisz átlagos lengyelek jelentkezését várta. A 2000 óta Zorka Project néven futó fotográfuspáros ebben az esetben nem maradt meg a puszta "megörökítésnél" - ahogy tették ezt korábbi, anyákat, testépítõket vagy drag queeneket feldolgozó sorozataikban -, hanem interjút készített a jelentkezõkkel. A szöveg és a kép így értelmezi egymást, a felületesen megítélt arcok mögül különös életutak, valódi egyéniségek tûnnek fel. S valóban, nem valószínû, hogy átlagosnak nevezhetünk valakit, aki egy ilyen hirdetésre jelentkezik - bár a legtöbben döntésüket azzal indokolták, hogy végre történik velük valami. Ám az mégiscsak meglepõ, hogy az "egyenkérdésekre" (mit tekintenek értéknek, van-e lakásuk, autójuk, mi a viszonyuk a valláshoz, szoktak-e utazni, gondolkodtak-e az emigráláson?) és a személyiségükre irányuló puhatolódzásokra (mitõl félnek és mire vágynak?) adott válaszokból különös életeket, cseppet sem átlagos embereket ismerhetünk meg. Családnak élõk, nagyétkûek, elégedettek és kiábrándultak mindannyian lehetünk, de kevés köztünk a vidéken élõ nõi futballbíró, a négy gyerekét egyedül nevelõ volt festõmûvész vagy a halálos beteg, egészséges párját mégiscsak meglelõ fiatal lány. A távolságtartó és gyakran humoros felvételek, azaz a közhelyes látszat mögött kibomló egyediség arra utal, hogy átlagos nemigen létezik. Vagy ha mégis, akkor mindannyian azok vagyunk.

Platán Galéria, Bp. VI., Andrássy út 32. Megtekinthetõ augusztus 14-ig, kedd-péntek 11-19 óráig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.