kiállítás - SZELLEY LELLÉ: MEGTÖRT A VARÁZS

  • - dck -
  • 2010. július 22.

Zene

kiállítás - SZELLEY LELLÉ: MEGTÖRT A VARÁZS Huszonnyolc falra csipeszelt fehér papír - rajtuk egyetlen motívum: két pohár. Látszólag egyszerű, minimalista alapforma (három vonal, egy ovális), mégis maga az egész világ.

kiállítás - SZELLEY LELLÉ: MEGTÖRT A VARÁZS Huszonnyolc falra csipeszelt fehér papír - rajtuk egyetlen motívum: két pohár. Látszólag egyszerû, minimalista alapforma (három vonal, egy ovális), mégis maga az egész világ. Nem a látható, hanem a láthatatlan, amelyet elrejt elõlünk a valóság függönye. A pohár fókuszpont, meditációs objektum, melyen keresztülpillantva a lélek érzékeny jeleit, finom rezdüléseket, lassú elmozdulásokat figyelhetünk meg. Ismétlõdõ vonalvázak, néhol ecsetvonalak, frottázsnyomok. Két semmiben lebegõ, félig üres vagy félig teli pohár, melyek hol eltávolodnak, hol egymás felé fordulnak, összeolvadnak, örvénybe keverednek, finom szikrát, csillámport szórnak a másik felé. Mindig változó, lüktetõ, szinte észrevétlenül elmozduló kapcsolatban állnak: viszonyuk megbonthatatlan, egyedül vannak egymásnak. Az érzékien lebegõ foltok, sûrûsödõ vagy ritkuló kéznyomok egyszerûségében és lecsupaszítottságában elementáris erõ van, kín, kiszolgáltatottság, és vágy, hogy megragadhatóvá váljék, ami szavakkal elmondhatatlan.

S elbeszélhetetlenek azok a történetek is, melyeket a megfigyelõ kiolvashat e törékenyen szép, põrén õszinte rajzokból.

Belepillantani egy másik ember lelkébe felemelõ, de felelõsségteljes dolog. De belemerülve, elveszve ebben a világban nem magunkat látjuk-e, saját félelmeinket, titkolt érzéseinket? Két poharat látunk, de a kapcsolatunkban öntudatlanul eljátszott szerepekre gondolunk, arra a pókhálóra, amely láthatatlan szálakkal fonódik körénk. Ahonnan menekülnénk, de nem tudunk, kilépünk és maradunk, szenvedünk, és néha talán boldogok is vagyunk. Újra meg újra összekoccanunk, míg aztán a varázs megtörik, és elpattan az egyik pohár.

Liget Galéria, július 29-ig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.