kiállítás - PAPÍRALAP

  • - dck -
  • 2009. június 4.

Zene

Bár a grafika már réges-rég túllépett a kabinetműfaj határain, még mindig tartja magát az a nézet, hogy a rajzművészet legfeljebb a festészet szolgálóleánya lehet - lemérhető ez abban is, hogy még mindig nagyon kevesen vásárolnak/gyűjtenek sokszorosított vagy egyedi grafikákat. A szombathelyi volt csokoládégyár impozáns és mégis barátságos emeleti termeiben bemutatott, az utóbbi húsz év munkáiból válogatott kiállítás pontosan ezt a kissé lesajnáló elképzelést kívánja megváltoztatni.
Bár a grafika már réges-rég túllépett a kabinetmûfaj határain, még mindig tartja magát az a nézet, hogy a rajzmûvészet legfeljebb a festészet szolgálóleánya lehet - lemérhetõ ez abban is, hogy még mindig nagyon kevesen vásárolnak/gyûjtenek sokszorosított vagy egyedi grafikákat. A szombathelyi volt csokoládégyár impozáns és mégis barátságos emeleti termeiben bemutatott, az utóbbi húsz év munkáiból válogatott kiállítás pontosan ezt a kissé lesajnáló elképzelést kívánja megváltoztatni. A tárlat a spontán rajzoktól a naplószerû vagy a story-board mûfaját felhasználó történetekig, az imitált gyerekfirkáktól a konceptuális nyomatokig, a mûvészkönyvtõl a fotórajzig, az átfestett metszetektõl a fénymásolt duplikátum használatáig, a kollázstól a térbe kilépõ, óriási installációkig terjed. A válogatás néha túl is lép a mûfaji definíció szerint szükséges hordozóanyagon vagy alapon, s a papírt is kiiktatja a szükséges kellékek közül (láthatunk light-boxokat, talányos "tüntetõtáblákat", vagy falra írt, naponta változó szövegrészleteket két kitömött és enigmatikus állat, a bagoly és a veréb "beszélgetésébõl"), mégis egységes, ugyanakkor nagyon változatos képet ad a kortárs grafikai törekvésekrõl. S bár a kurátor tematikai csoportjaival (a pillanat megragadásának kérdése, narratív mûvek, "rossz rajzok", struktúrák, koncept mûvek) nem kell feltétlenül egyetérteni, a harminchat kiállító mûvész munkájából összeálló világ egyértelmûen bizonyítja, hogy a mai grafika súlya és szerepe jóval nagyobb, mint azt általában feltételezzük. A kiállítás szép, jól átgondolt és inspiratív. Bár a színkavalkáddal (is) tüntetõ festményekkel ellentétben jóval több figyelmet és odafordulást kíván a nézõtõl, a mûvek érzékenysége és progresszivitása magáért beszél. Szolgálólány? Ugyan már - királynõ!

Irokéz Galéria, Szombathely, Thököly u. 36. Megtekinthetõ június 10-ig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.