kiállítás - PAPÍRALAP

  • - dck -
  • 2009. június 4.

Zene

Bár a grafika már réges-rég túllépett a kabinetműfaj határain, még mindig tartja magát az a nézet, hogy a rajzművészet legfeljebb a festészet szolgálóleánya lehet - lemérhető ez abban is, hogy még mindig nagyon kevesen vásárolnak/gyűjtenek sokszorosított vagy egyedi grafikákat. A szombathelyi volt csokoládégyár impozáns és mégis barátságos emeleti termeiben bemutatott, az utóbbi húsz év munkáiból válogatott kiállítás pontosan ezt a kissé lesajnáló elképzelést kívánja megváltoztatni.
Bár a grafika már réges-rég túllépett a kabinetmûfaj határain, még mindig tartja magát az a nézet, hogy a rajzmûvészet legfeljebb a festészet szolgálóleánya lehet - lemérhetõ ez abban is, hogy még mindig nagyon kevesen vásárolnak/gyûjtenek sokszorosított vagy egyedi grafikákat. A szombathelyi volt csokoládégyár impozáns és mégis barátságos emeleti termeiben bemutatott, az utóbbi húsz év munkáiból válogatott kiállítás pontosan ezt a kissé lesajnáló elképzelést kívánja megváltoztatni. A tárlat a spontán rajzoktól a naplószerû vagy a story-board mûfaját felhasználó történetekig, az imitált gyerekfirkáktól a konceptuális nyomatokig, a mûvészkönyvtõl a fotórajzig, az átfestett metszetektõl a fénymásolt duplikátum használatáig, a kollázstól a térbe kilépõ, óriási installációkig terjed. A válogatás néha túl is lép a mûfaji definíció szerint szükséges hordozóanyagon vagy alapon, s a papírt is kiiktatja a szükséges kellékek közül (láthatunk light-boxokat, talányos "tüntetõtáblákat", vagy falra írt, naponta változó szövegrészleteket két kitömött és enigmatikus állat, a bagoly és a veréb "beszélgetésébõl"), mégis egységes, ugyanakkor nagyon változatos képet ad a kortárs grafikai törekvésekrõl. S bár a kurátor tematikai csoportjaival (a pillanat megragadásának kérdése, narratív mûvek, "rossz rajzok", struktúrák, koncept mûvek) nem kell feltétlenül egyetérteni, a harminchat kiállító mûvész munkájából összeálló világ egyértelmûen bizonyítja, hogy a mai grafika súlya és szerepe jóval nagyobb, mint azt általában feltételezzük. A kiállítás szép, jól átgondolt és inspiratív. Bár a színkavalkáddal (is) tüntetõ festményekkel ellentétben jóval több figyelmet és odafordulást kíván a nézõtõl, a mûvek érzékenysége és progresszivitása magáért beszél. Szolgálólány? Ugyan már - királynõ!

Irokéz Galéria, Szombathely, Thököly u. 36. Megtekinthetõ június 10-ig

*****

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.