Kürti Emese

A hódmezővásárhelyi születésű Elkán László, aki a francia ellenállásban fölvette a Lucien Hervé nevet, azután vált hivatásos fényképésszé, hogy 1947-ben kizárták a Francia Kommunista Pártból.

A magyarországi műgyűjtés rendszerváltás utáni történetét két negatív komponens határozza meg: a szükségesnél kevesebb tőke és a hagyományos műfajokhoz (táblaképfestészet) való túlzott ragaszkodás.

Fél éve még úgy tűnt, bezár a kísérleti műfajokat befogadó Liget Galéria, de bármilyen hihetetlen, szerencsés fordulatok is vannak: attól kezdve, hogy egy anonim telefonáló a Tilos Rádió élő műsorában fölajánlott egymillió szabadon fölhasználható forintot a galériának, a zuglói önkormányzat is meggondolta magát (az LMP által kezdeményezett tárgyalások következtében).

A fókuszban elvileg és protokollárisan Vasarely áll, valamint az a szerep, amelyet a magyar művészet történetében egyedülálló külföldi karriert elérő művészként betölt. Ezt a sikert azonban nehezen érhette volna el, ha nincs a vele szerelmi és szakmai viszonyban is álló, energikus galerista, a néhány hete elhunyt Denise René, aki rendelkezett a helyi tőke előnyével, internacionális módon közelítette meg az absztrakt művészet jelenségét, és különleges helyet vívott ki galériájának a figurativitás iránt sokkal inkább fogékony párizsi környezetben.

A nemzet "lényegéről" szóló elmélkedés alapvetően hegeli természetű. Hegel azt gondolta, hogy van "univerzális osztály", amely maga a társadalmi szünekdokhé vagy pars pro toto: rész, amely kifejezi (reprezentálja) az Egészet. Az ő esetében ez az állami tisztviselők kara volt, azaz a jogtudó, filozofáló, hivatalviselő értelmiség.

A magyarországi mozdulatművészet történetével két kiállítás foglalkozik egyszerre: egy átfogó, történeti jellegű az Iparművészetiben és egy munkástörténeti fókuszú a Kassák Múzeumban. A látogató érdeke azt kívánná, hogy az intézmények kölcsönösen felhívják egymásra a figyelmet, mert az Iparművészeti Múzeum alapos dokumentációja kontextuális hátteret nyújt a Kassák kisebb léptékű, elegáns minimalizmusához.

Jonas Mekast sokan várták vissza Budapestre azután, hogy 1993-ban itt járt, és a hagyományos narrativitás ellenében készült filmjeit vetítették a Toldi moziban. A 2B galériában nyílt kiállításának megnyitójára végül nem tudott eljönni, de a 365 napos projekt néven futó installáció a személyes és a nyilvános kombinációjának derűs közvetlenségével a maximális jelenlét benyomását tudja kelteni.

Éppen egy éve, hogy a Ludwig Múzeum bemutatta St.Auby Tamás Hordozható Intelligenciafokozó Múzeumát, benne Erdély Miklós fotómontázsának reprodukciójával, melynek címe: Két személy, aki döntő befolyással volt a sorsomra (1972). A mű jobb oldalát Kádár János, a Magyar Népköztársaság első titkárának hivatalos fényképe, bal oldalát Erdély felesége, Szenes Zsuzsa portréja teszi ki. Körülbelül félidőnél cserélni kellett a nyomatot, mert egy ismeretlen látogató beavatkozott a műbe, és gyöngéden horogkeresztet rajzolt Kádár János homlokára.

Ujj Zsuzsit legkevésbé a fényképeiről ismeri a nagyközönség, amiért nem is nagyon kárhoztatható: a MissionArt Galériában megrendezett kiállítása 1987 óta csak a harmadik. A fényképezés meglehetősen váratlanul kezdődött nála, és meglehetősen rövid ideig, hat évig tartott, szemben a vers- és dalszövegírással.

Tihanyi élettörténete agyhártyagyulladással kezdődött, és ugyanezzel a betegséggel fejeződött be 1938-ban, ötvenkét éves korában. A betegségek közötti intervallumban a magyar avantgárd hivatalosan képzetlen, ám zseniális, politikailag is a forradalmárokhoz vonzódó alkotója, a progresszív pesti értelmiség jellegzetes tagja, aki elv- és művészbarátaihoz hasonlóan visszafordíthatatlan emigrációban élte az életét.

A Sotheby's májusi árverésén rekordáron kelt el az a mű, amely sokak szerint a modernizmus kezdetét jelöli és a populáris kultúra ikonromboló falánkságát példázza, de ezek a tények együtt sem magyarázzák azt a közel 120 millió dolláros vételárat, amelyet a Sikolyért fizetett a névtelen licitáló.

Az idei kiállításnak egyetlen szembetűnő újdonsága van: a fiatal művészeknek most először az éves beszámolójukat is el kellett helyezniük a kiállítótérben. Korábban elegendő volt a portfóliót benyújtani a Képző- és Iparművészeti Lektorátusnak (ma Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus), amely a kuratórium véleménye alapján eldöntötte, elfogadja-e a pályázó beszámolóját, és meghosszabbítja-e a következő évre is az ösztöndíjat.