Barátja, Várnagy Tibor, a Liget Galéria vezetője meg is lepődött, amikor 1985 körül kapott tőle egy tekercs filmet azzal, hogy segítsen előhívni. A rajta lévő képek hozzávetőlegesen azonosak azokkal a felvételekkel, amelyek a mostani kiállítás alapján a nyolcvanas évek fotóművészetének erőteljes és karakterisztikus, performativitást hangsúlyozó, a testet mint identitásmetaforát fókuszba állító női vonulatát alkotják.
A nyolcvanas évek fotóművészeti kontextusában egy mitikus életmű dominanciájával lehet számolni: Hajas Tibor akcionista fotói az új hullám több művészére is óriási hatással voltak. Ujj Zsuzsi kísérleti jellegű művei Hajas brutális, a testi létezést szinte fölfüggesztő, maszkulin világának feminin variánsai, feltűnő szcenikai párhuzamokkal. Ahogy lezöttyen egy sarokba, és a lába között csorog a vér - mintha csak a Férfit látnánk (gyakran írja nagybetűvel), akinek a karizmájánál és önkínzó hajlamánál csak a testi szépsége nagyobb. Lényeges különbség azonban, hogy Ujj Zsuzsinál semmi sem olyan véresen komoly: a vérről is tudjuk, hogy csak festék, a látványról is, hogy csak játék. Ahogy a maszkírozás, a boszorkánykodás, a tükörbe nézés is a hagyományos női szerepekre és ikonográfiákra való nyelvnyújtogatás. Itt sem a test, sem az identitás nincs veszélyben, hanem csak szerepjáték (performansz) zajlik egy sokkal hitelesebb és autentikusabb (női) lét érdekében.
Meglehetősen nagy lépés ez abban a viszonylatban, hogy művészettörténetileg az avantgárd női szekcióját is a kis műfajok - textil, rajz - forradalmasításában értékeltük progresszívnak. A testtel való foglalkozás ilyesfajta radikális módozatai, önmagában a meztelenség még ekkor is férfiprivilégium volt, és a szexualitásról való beszéd is a férfivágyról való beszédre korlátozódott. Azt, hogy a nő is vágyik, akar, hiányol, kíván, a nyolcvanas években elsősorban Ujj Zsuzsi kezdte elénekelni azon a rekedtes, passzív hangján, amely olyan érzéki kontrasztban áll a szöveg és a kép üzenetével. A Csókolom zenekar dalszövegei és a fényképek intermediális egylényegűségben vannak egymással (ahogy kortársainál, Vető Jánosnál vagy feLugossy Lászlónál), és minden bennük lévő nyilvánvaló szorongás ellenére a testről való beszéd felszabadultságát sugározzák. A nyelv legyőzte a testet, és felszabadult.
Ujj Zsuzsi kísérleti fényképeit nem véletlenül fedezte föl a nyugati feminista kritika első elemzéseiben: azt az elementáris természetességet láthatták benne, amely egyszerre bátor és kiszolgáltatott. Közeg híján nincsen, nem volt elmélete, ösztönös rátalálás volt az érzelmi kínlódás és a szeretés adta szabadság folyamatos átmenetében egy adekvát, őszinte és spontán fotográfiai nyelvezetre.
MissionArt Galéria, a kiállítás május 5-től 19-ig volt látogatható
