Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Hiába számít Wales legsikeresebb együttesének a Manic Street Preachers, a top pozíció eddig csak egyszer, a This Is My Truth Tell Me Yoursszal jött össze nekik a brit albumlistán, és annak is már 23 éve.

„Ritka az, hogy egy zenekar a szólógitáros kiválása után gitárszempontból ennyire erős lemezt készít, de az idén 20 éves Amber Smith-nek ez most sikerült, és így a szintik hiánya sem fájó”, írtuk tavaly az együttes Record című lemezéről.

A legnagyobb posztumusz diszkográfiával valószínűleg Jimi Hendrix rendelkezik, de csak idő kérdése, hogy ez megváltozzon, ugyanis a 2016-ban elhunyt Prince örökösei egyre több cuccot szednek elő a páncélszekrényből.

Az elmúlt három évtizedben megbizonyosodhattunk róla, hogy nem létezik a soha többé össze nem álló zenekar fogalma, legalábbis idehaza.

Az enyhén pösze Isaac Brock vezette, portlandi székhelyű Modest Mouse nevét a 2004-es Good News for People Who Love Bad News album emelte be a mainstreambe.

A nagyjából egy évtizede Londonban alakult Wolf Alice az induló lemezével (My Love Is Cool, 2015) elsőre begyűjtött egy Mercury-jelölést, a két évvel későbbi Visions of a Life-fal pedig már a díj is összejött.

A modfaternek becézett Paul Weller nem az a típus, aki kertészkedéssel töltötte a lockdownt: mindössze tíz hónappal legutóbbi lemeze után máris új anyaggal jelentkezik.

Ötven éve jelent meg a zenekar legjobb albuma minden idők egyik legjobb borítójával.

Három évvel ezelőtt még nem zavart olyan sok vizet cím nélküli bemutatkozó lemezével a Brightonból induló Black Honey, a Written & Directed című folytatásra viszont mindenképpen érdemes odafigyelni.

Egyre több olyan album jelenik meg mostanában, amely már régóta készen áll, de a készítői még egy darabig bíztak abban, hogy el lehet csúsztatni a kiadást addig, amíg újra beindul a koncertipar.

Nick Cave saját bevallása szerint azért csinál sok egyéb dolgot a zenélés mellett, hogy ne tudják annyira beskatulyázni.