James Dean Bradfield énekes-gitáros, Nicky Wire basszusgitáros-szövegíró és Sean Moore dobos triója fő fellépő lett Glastonburyben, 1999 szilveszterén az új évbe átnyúló Y2K-bulit tartott a cardiffi stadionban 57 ezer néző előtt, az új évet pedig a The Masses Against the Classes című kislemezzel indította, amely meg sem állt a lista első helyéig. A zenészek ezután hosszabb szünetet vettek ki, és mivel egy koncertet sem adtak aztán már 2000-ben, bőven volt idejük dalokat írni.
A maratoni sessionök végül mintegy 30 dalt eredményeztek, és a Manics tagjai szinte mindet ki akarták adni nagylemezen. Nagy kedvencük, a Guns N’ Roses-féle Use Your Illusion I-II nyomán két külön albumot szerettek volna: a csendesebb, introspektívebb számokat tartalmazó Door to the Rivert, illetve a zúzósabb vonalat képviselő Solidarityt, amelyet a lengyel mozgalom ihletett. Csakhogy a kiadójuk nem lelkesedett az ötletért, de végül Bradfield beszélte rá két társát, hogy inkább egy hosszú lemezt jelentessenek meg. Végül, afféle kompromisszumjelleggel az első kislemez lett „dupla”: a So Why So Sad és a Found That Soul rendhagyó módon ugyanazon a napon, 2001. február 26-án került a boltokba. De sem ezek, sem a Know Your Enemy című album nem tudta megismételni az előző sikerét, aminek több oka is volt: kevesebb slágert tartalmazott, akadt rajta jó pár filler, de sokakat a Manics korábbi szövegeihez képest is balosabb világlátás idegenített el. Ráadásul a megjelenés előtt pár héttel Bradfieldék lettek a legelső nyugati zenekar, amely fellépett Kubában; még Fiedel Castro is megnézte a koncertjüket, és kezet rázott velük. A Manics tagjai mindezt nagy megtiszteltetésnek gondolták akkor, de azóta igencsak megbánták a havannai kiruccanást. A Know Your Enemy szövegeire amúgy is jelentős mértékben hatott Kuba: a Baby Elian című daluk például egy akkori aktuálpolitikai esetet énekel meg.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
