Lemez

Vörös ördögök

Manic Street Preachers: Know Your Enemy

Kritika

A kilencvenes évek végi posztbritpop időszak egyik legnépszerűbb szigetországi zenekara volt a Manic Street Preachers. A walesi csapat 1998-as, This Is My Truth Tell Me Yours című albuma másfél millió példányban fogyott, és szinte minden létező brit díjat bezsebelt.

James Dean Bradfield énekes-gitáros, Nicky Wire basszusgitáros-szövegíró és Sean Moore dobos triója fő fellépő lett Glastonburyben, 1999 szilveszterén az új évbe átnyúló Y2K-bulit tartott a cardiffi stadionban 57 ezer néző előtt, az új évet pedig a The Masses Against the Classes című kislemezzel indította, amely meg sem állt a lista első helyéig. A zenészek ezután hosszabb szünetet vettek ki, és mivel egy koncertet sem adtak aztán már 2000-ben, bőven volt idejük dalokat írni.

A maratoni sessionök végül mintegy 30 dalt eredményeztek, és a Manics tagjai szinte mindet ki akarták adni nagylemezen. Nagy kedvencük, a Guns N’ Roses-féle Use Your Illusion I-II nyomán két külön albumot szerettek volna: a csendesebb, introspektívebb számokat tartalmazó Door to the Rivert, illetve a zúzósabb vonalat képviselő Solidarityt, amelyet a lengyel mozgalom ihletett. Csakhogy a ki­adójuk nem lelkesedett az ötletért, de végül Bradfield beszélte rá két társát, hogy inkább egy hosszú lemezt jelentessenek meg. Végül, afféle kompromisszumjelleggel az első kislemez lett „dupla”: a So Why So Sad és a Found That Soul rendhagyó módon ugyanazon a napon, 2001. február 26-án került a boltokba. De sem ezek, sem a Know Your Enemy című album nem tudta megismételni az előző sikerét, aminek több oka is volt: kevesebb slágert tartalmazott, akadt rajta jó pár filler, de sokakat a Manics korábbi szövegeihez képest is balosabb világlátás idegenített el. Ráadásul a megjelenés előtt pár héttel Bradfieldék lettek a leg­első nyugati zenekar, amely fellépett Kubában; még Fiedel Castro is megnézte a koncertjüket, és kezet rázott velük. A Manics tagjai mindezt nagy megtiszteltetésnek gondolták akkor, de azóta igencsak megbánták a havannai kiruccanást. A Know Your Enemy szövegeire amúgy is jelentős mértékben hatott Kuba: a Baby Elian című daluk például egy akkori aktuálpolitikai esetet énekel meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.